Számos kliensemtől hallom, hogy milyen napi szintű nehézségekkel küzdenek akkor, amikor egyik oldalról vagy mindkét oldalról érkeznek gyerekek a párkapcsolatba. Bár a téma nagyon szerteágazó és gyakorlatilag kimeríthetetlen, néhány aspektusára szeretnék rávilágítani.
Képzeld el, amikor éppen szeretkeztünk volna, akkor jött át a szomszéd utcából az exfelesége, hogy hány a gyerek, és a párom menjen át éjszakára” – meséli Emese.
“Nyaraltunk négyesben a Balatonon, a párom, a két gyereke meg én. Ez volt az első közös nyaralás, amit egy kis családként éltünk meg. Erre betoppan a kedves volt feleség, mondván, hogy jött meglátogatni a gyerekeket, mert nem bírja ki nélkülük! Képzelheted!” – dühöng Laura.
“Együtt élek Jánossal és a két lányával. Befogadtak, de érzem, hogy én nem így neveltem volna a lányokat. Nehéz megélni mindennap, hogy nem az én nevelésem a két lány, és iszonyatosan bánt, hogy rossz minták miatt én szívok” – panaszkodik Anna.
Napjainkban a válásoknak köszönhetően kialakult egy új családforma, mégpedig a mozaikcsalád vagy más néven patchworkcsalád. A fogalmak azt a jellegzetes családformát próbálják találóan kifejezni, ahol vagy az egyik, de lehetséges, hogy mindkét fél saját gyermekkel lép a kapcsolatba, új családot alkotva. Nem egyszerű egy jól működő családi rendszert létrehozni akkor, amikor még a válás után feszülnek az indulatok a vér szerinti szülők között, mert az esetleges sérelmeket még nem sikerült feldolgozni. Az exek jelenléte, az új társsal kialakítandó szokásrendszer, a gyerekek vándorlása a szülők között mind-mind rengeteg kihívást generál időben, térben és a családi rituálék kialakítása terén is.
Képünk illusztráció
A régi párkapcsolat határainak átdefiniálása
Tibor mesél:
“Zsuzsi, a volt feleségem nem tudja megemészteni, hogy új párom lett. Állandóan olyankor telefonál, amikor tudja, hogy együtt vagyunk.
Akár azt is mondhatnám, hogy abuzálja a mostani kapcsolatomat. Volt, hogy egy este háromszor hívott. Egyszer, amikor vacsoráztunk, aztán a közös zuhanyzáskor, és harmadszor szeretkezés közben. Ekkor éreztem, hogy kereteket kell szabni, mert ez megőrjít!
A kezdeményezésemre az eddigi »akkor látom, amikor akarom« helyett rendszerességet vezettünk be, minden második hétvégét tölti velünk Blanka. Kriszti, a mostani párom kérésére próbáltam a telefonokat munkaidőben intézni. Amikor Blanka jön, akkor együtt vagyunk mindhárman, így szeretnénk azt elérni, hogy Blankával ki tudjuk alakítani a mi közös kis világunkat. Úgy érzem, jól haladunk, de ehhez óriási tudatosságra és erőfeszítésre volt szükség, már csak azért is, mert Zsuzsi nem túl együttműködő.”
Tibor történetéből látszik, hogy komoly lépéseket kell tenni azért, hogy a saját önvédelmünket szolgáló határokat kijelöljük.
A mozaikcsaládok nehézségei bonyolult struktúrájukból fakadnak
A gyerekek párhuzamosan két családban élnek, kétféle értékrendnek és elvárásrendszernek kell megfelelniük. Ráadásul a kapcsolattartás és a közös nevelés miatt a két szülőnek – akik a váláskor akár ellenségekké is válhattak – létre kell hoznia egy új minőségű rendszert, amelyben a kapcsolatuk kifejezetten a gyerekek neveléséről szól. Az eredeti házastársi viszonynak a megváltoztatása és az új határok kijelölése nem egyszerű feladat, hiszen az átrendeződés elején még az eredeti, biológiai rendszer működik.
A legkritikusabb szakasz, amikor muszáj felismerni, hogy ez nem ugyanolyan család, mintha csak közös gyermek lenne. A felnőttek még arra vágynak, hogy befoltozzák a sebeket, pótolják a távol lévő szülőt, és egy igazi családot hozzanak létre. A szülői szerepben lévő fél szeretné, ha az új kapcsolata egy tökéletes kis családdá fejlődne, ahol az új párja segít neki, és az elvesztett társ helyébe lép. A pótszülő szerepébe lépő fél pedig meg akar felelni az elvárásoknak, de ez ilyen formán sokáig nem tud működni. Ekkor érkezik el a folyamat új szakasza, amikor egy új rendszert kell létrehozni.
“Amikor a volt párom kiejti azt a hívó szót, hogy gyerek, azt érzem, hogy rohannom kell, ott kell lennem, mert elvesztem azt a lehetőséget, hogy a gyerekemmel legyek. Az új párom ezt nem érti, és ez hetekig tartó veszekedést generál” – meséli Balázs.
Az első lépés az eredeti szülők közös szabályrendszerének kialakítása.
Ez csakis a gyerekekkel kapcsolatos közös teherviselésről és rendszerről szól. Ebben mindkét szülőnek egyet kell értenie, majd ezt a szabályrendszert kell beültetni az új kapcsolatukba.
Fontos, hogy tudják, az ő közös dolguk a gyermek nevelése és a neveléssel kapcsolatos döntés meghozatala. Ha ezt a határt nem tudják tiszteletben tartani, akkor az új párkapcsolatoknak nem marad tere, féltékenység lesz úrrá, és a “két tűz között lévő” fél azt érzi, hogy a gyerek vagy az új párkapcsolat között kell választania.
A második lépés a kialakulófélben lévő új családban kialakuló érzelmi nehézségek túlélése.
A tökéletes családi idill létrehozása meglehetősen nagy nehézségekbe ütközik. Hiszen semmi sem megy zökkenőmentesen, mindenkitől óriási erőfeszítést igényel a családi rendszer működtetése. Az új kapcsolatban még a szimbiotikus együttlétekre vágynak a felek, de a gyerekek ottléte közbeszól. Sok sértődés és feszültség születik, hiszen a privát összeolvadós időt sokszor fel kell adni azért, mert a szülő éppen a szülői szerepét éli meg, és nem a társ, a szexuális partner szerepét. A család új struktúrájának kialakulásában ez a legnehezebb szakasz.
“Szeretek a fiammal lenni, ilyenkor visszamegyek a közös otthonunkba. Mi a kisfiunkat nem cincáljuk, hanem én megyek oda minden héten egy-két este. Ilyenkor találkozom a volt feleségemmel is. Én nem akartam válni, ezért még mindig nehéz nekem érzelmileg. Amikor hárman együtt vagyunk, akkor visszajönnek a régi érzések. Pedig már mindkettőnknek van párja” – meséli Géza.
“Van egy párom, Dezső, van egy kisfia és egy kislánya, akik elég sokat vannak velünk. Igyekszem anyjuk helyett is anyjuk lenni, szeretnék Dezsőnek segíteni. Konfliktusok?
Én nem viselem jól, hogy a kislány gond nélkül hazudik, és soha nem mutat megbánást, csak dühös, ha lebukik. Azt érzem, ez nem az én nevelésem, és utálom az anyját, mert nekem jelent gondot, hogy az anyja a saját programjait és kényelmét magasabb prioritásra helyezi, mint a kicsik igényeit. Évek óta könyörgök, hogy legyen meleg zoknijuk, pulcsijuk, de mindig hiányzik valami, és a kislány mindent hazahord, amit veszek neki.
Nekem igenis gond, hogy az apjuk beleegyezik minden az anyjuk által kitalált hülyeségbe. Az apjuk nem mehet el megnézni a gyerek edzését úgy, hogy előre nem jelenti be neki. Az bánt, hogy a párom nem szab határokat.
Gondolkodás nélkül mindenbe beleegyezik, hiszen anya jobban tudja, ő csak jót akarhat a gyerekeknek. Úgy érzem, balek a párom, akit a volt felesége dróton rángat“ – meséli Katica.
Ebben a szakaszban a pár már nyíltan kimondja a saját igényeit, nem akarnak feltétlenül megfelelni egymásnak. A konfrontációk jelentik a fejlődés forrását, hiszen ez az a lehetőség, amikor az egyéni érdekek is felszínre kerülhetnek, és tanulhatnak egymásról a párok. Ha ezek a folyamatok beindulnak, akkor a család elkezd problémákat megoldani, a határokat kialakítani és képviselni, együttesen, közösen működni. Ezáltal kialakul az a működési mód, amelyben minden családtag megtalálja a saját helyét és biztonságát.
Az új pár életében a harmadik szakasz, amikor kialakították a saját, intimitással teli kapcsolatukat, azoknak is kijelölték a határait.
Van lehetőség kettesben is lenni, de akár a gyerekekkel is. Van lehetőség elvonulni és beszélgetni, és nem kiszolgáló személyzetté válnak a gyerekek életében, hanem megteremtik a privát kapcsolatépítés lehetőségét is. Ezzel együtt azért még akadnak nehézségek akkor is, amikor a családi rendszer összeáll, kialakul egy egyensúly.
Tinti 17 éves középiskolás, aki arról mesél, hogyan éli meg, hogy az édesanyjánál és az édesapjánál töltött idő egészen más ottlétet kíván tőle.
“Már kicsi korom óta észrevettem, hogy apuéknál jobban szeretek lenni. Ott minden nagyon intenzív. Az együttlétek, a beszélgetések, a viták, a szeretet, minden… Amikor megyek apuékhoz, akkor mindig izgalommal várom, vajon miről fogunk beszélgetni. A második párjával harmóniában élnek, és ezt jó érezni. Anyuék másként élnek. Mindig jönnek hozzánk vendégek, ritkán beszélgetünk, akkor is inkább csak felszínesen. A családtagok elvonulnak, mindenki maga van a szobájában. Nyaraláskor is nagy társasággal megyünk. Amikor apuéktól hazamegyek, akkor feszültséget érzek magamban, amit anyuék is éreznek rajtam. Nehéz alkalmazkodnom ilyenkor, annyira nagy a két család között a különbség. Nem találom a helyem, és bánt, hogy anyu ezt sértőnek érzi.”
Sokszor a két család működése közötti különbségek a gyerekektől erőfeszítést igényelnek. Egyfelől ez jó, hiszen megtanulják kezelni a különbözőségeket, mindkét modellből kapnak mintákat, és az alkalmazkodóképességük is fejlődik. Probléma lehet azonban, ha az egyik család titkolózik, tilt, vagy netán kizárja a gyereket a közös beszélgetésekből, mondván, hogy ne szállítsa a híreket a másik oldalra. Ilyenkor a gyermek mellőzöttnek érzi magát, és bűntudata van, ha spontánul mesél a másik szülőnél. Mindkét családban időt tölt, és mindkét szülőt szereti, természetesnek kellene lennie, hogy elmesélheti az élményeit.
A gyermeknek is harmóniára van szüksége, amit nem szabad egy szülőnek a saját félelmei miatt tönkretenni.
A cikk szerzője Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, pár- és szexuálterapeuta. A Babes – Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végzett, mint pszichológus. A Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterápiás képzését követően a Semmelweis Orvostudományi Tudományegyetem posztgraduális képzésén tanult szexuálterápiát. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Szexológiai Tudományos társaságnak, valamint a Magyar Szimbólumterápiás Egyesületnek.
