“Markkal nagyon fiatalon ismerkedtem meg. Alig voltam 20 éves, és kétségbeesetten vágytam arra, hogy valaki szeressen. Mark 30 évesen csaposként dolgozott, előszeretettel írt hozzám verseket, és minden éjjel tengernyi üzenetben biztosított a szerelméről. Úgy tűnik, ha elég sokszor mondod egy törékeny önbizalmú, fiatal lánynak, hogy milyen gyönyörű és nagyszerű, akkor szerelmes lesz beléd, és hozzád megy feleségül.
Ahogy idősödtem és magabiztosabb lettem, tele lett a kapcsolatunk éjszakákba nyúló, ordítozós veszekedéssel, még pánikrohamokat is produkáltam a gondolatra, hogy örökre Markkal kell maradnom. Akkor kezdődtek a problémák, amikor odaköltöztünk a szüleimhez, és Markból egy nyafogós mártír lett, a Pán Péter-szindróma két lábon járó példája.
“Az »örök gyermek« vagy a »Péter Pán-szindróma«, a gyermekkor fejlődési szintjén megrekedt felnőtt ember jellemzője. Az ilyen ember nem vállal életkorának megfelelő tevékenységeket, s úgy éli életét, mint egy nagyra nőtt kisgyermek. (…) A Péter Pán típusú ember (a sorskönyvi tudattalan döntés értelmében) döntött: örök gyermek marad. Nem fog felnőni, kevéssé használja majd a Felnőtt énállapotát, örömei gyermeki örömök lesznek. Nem vállalja a felnőttség kihívását, s ezzel kerüli az elköteleződést.” Forrás
A párkapcsolatunk elért arra a pontra, amikor már mindent megtettem, hogy ne kelljen vele kettesben lennem, és már az érintésének a gondolatától is fizikailag rosszul voltam.
A legtöbb éjszakát a kanapén töltöttem, újabb és újabb kifogást gyártottam, hogy miért nem fekszem mellé. Amikor Markkal kezdtünk szétesni, a húgom jött haza a szüleimhez az egyetemi téli szünet idejére. Vele tartott pár csoporttársa is, hogy fosztogassák együtt a szüleim hűtőjét és csövezzenek a kanapén. Az egyik csoporttárs, Sean lett az, akihez végül később feleségül mentem. Ismertem már 15 éves kora óta, számtalanszor töltöttük együtt a családjainkkal az ünnepeket, és mindig is nagyon helyesnek tartottam, de sosem gondoltam rá potenciális férfiként.
Azon az estén viszont, amikor belépett a húgommal az ajtón, egy felnőtt, 18 éves pasit láttam, akitől elállt a lélegzetem. Nem azért mondom, mert ez olyan szépen hangzik, hanem tényleg azt éreztem, hogy a tüdőm felmondja a szolgálatot, és nem hajlandó ellátni a feladatát. Ott állt Sean magasan, sötét hajúan és nagyon jóképűen. A mosolya a legsötétebb szobát is elárasztotta volna fénnyel.
Mivel Mark csaposként dolgozott, ezért ritkán voltunk egyszerre otthon. Az pedig, hogy a szüleimmel laktunk, szintén kinyírta a szociális életemet, úgyhogy leginkább a húgommal és a barátaival lógtam – azaz Sean közelében lehettem. Gyakran alakult úgy, hogy kettesben maradtunk, filmeket néztünk, nevetgéltünk, és éjszakába nyúlóan beszélgettünk, amíg valamelyikünk el nem aludt.
Nem értettem, mi történik velem. 25 éves voltam, frissen végeztem a jogi egyetemen, ő meg 18 évesen épphogy kijött a gimnáziumból.
De a kémiát nem lehet leállítani. A köztünk szikrázó feszültséggel fel lehetett volna gyújtani egy egész várost. Élettel töltött fel, a gondolataim csak körülötte jártak, úgy csillogtam, ahogy csak egy friss szerelmes bír csillogni. Egy 18 éves férfitől tudtam meg, milyen az, amikor valaki tényleg szeret, és a legmélyebb bensőmbe lát.
Közben a kapcsolatunk Markkal a biztos pusztulás felé haladt. Újév estéjén volt egy eget rengető veszekedésünk, aminek a vége az lett, hogy Mark elviharzott otthonról, engem meg apám mosott fel a padlóról. Amikor Mark aznap hazaért a munkából, közöltem vele, hogy költözzön el. Sírt, amíg csomagolt, én pedig türelmetlenül vártam, hogy szedje már össze a cuccait, és azon tűnődtem, mit csinálhat épp Sean.
Két nappal később csókoltuk meg egymást először, onnantól kezdve a rá következő két hétben elválaszthatatlanok voltunk. Közben igyekeztem minden szálat elvágni Markkal. A barátaim és a családom nem értettek egyet a döntésemmel, Mark pedig féltékenységében gyalázkodó üzeneteket írogatott nekem éjjelente, hol kurvázva, hol pedig párterápiáért könyörögve. Egyikük sem érdekelt. Soha senki mellett nem éreztem annyi erőt és életörömöt, mint Seannal.
Egész addigi életemben úgy cselekedtem, ahogy mások jónak látták, a társadalom jó kislánya voltam.
A boldog együtt töltött két hét után Sean tengerésznek állt, tudtam, hogy jelentkezett, csak igyekeztem figyelmen kívül hagyni, hogy be fog vonulni. Amikor vittem a toborzóirodába, megbeszéltük, hogy adunk esélyt magunknak és a kapcsolatunknak, miközben végig ott sikított bennem egy hang, hogy »dehát te 25 éves vagy!«. De most először teljesen ignoráltam az agyamat, és azt tettem, amit jónak éreztem. Először ugrottam bele vakon valamibe, amiről nem tudtam, hová vezet. A 25 éves ügyvéd és a 18 éves tengerész egy pár. A társadalmi normák összedőltek.
Nem mondom, hogy egyszerűen alakult a kapcsolatunk. Volt benne hazugság, megcsalás, szívfájdalom. Voltak késő éjszaka zokogós, üvöltözős telefonhívások. A következő két és fél évet azzal töltöttük, hogy újra és újra összetörtük egymás szívét, de végül mindig egymás mellett maradtunk. Mindketten felnőttünk közben, és a kapcsolatunkért együtt dolgoztunk. Három év múlva pedig San Diegóba költöztem és hozzámentem Seanhoz. Persze ő kért meg rá. A mai napig kapom az ítélkező pillantásokat, ha az emberek megtudják, milyen nagy korkülönbség van köztünk. De már nem érdekel, boldog vagyok. Sean az én legjobb barátom, filmnéző haverom, a legnagyobb rajongóm, a legőszintébb kritikusom, minden titkom tudója és életem nagy szerelme. Az teljesen mellékes, hogy másik évtizedben született.”
Olvass többet a párkapcsolatokról:
- A boldog párok nem posztolják szét a közösségi médiát szerelmükkel
- 5 hiba, amit a nők 99%-a elkövet a párkapcsolatában
- “Nem élek párkapcsolatban, de egy barátommal néha szexelek”
