nlc.hu
Család
Pszichológus: A közös játék a gyerekkel fontosabb, mint gondolnád (x)

Pszichológus: A közös játék a gyerekkel fontosabb, mint gondolnád (x)

Karácsony előtt sokan még jobban rohanunk, mint a munkás mindennapokban: időben be kell szerezni minden ajándékot, be kell tárazni a többnapos főzőmaratonra, meg kell szervezni a család körbelátogatását, és még sorolhatnánk. Olyannyira túlhajszolt ez az időszak, hogy mire szenteste „beesünk” a karácsonyfa alá, sokszor a legfontosabb dolog vész el, amire valójában a gyerekek mellett minden felnőtt is vágyik: a családi együttlét és a közös időtöltés, az önfeledt játék. Pedig a közös játék örömöt ad, szorosabbra fűzi a szülő-gyerek kapcsolatot, és erősíti a biztonságérzetet.


Játék: az alapvető fejlesztő eszköz

Mindannyian tudjuk, hogy a gyerekek a játék közvetítésével ismerkednek meg a világgal, környezetükkel, a tárgyak tulajdonságaival és a közösségi élettel. A különböző játékok így szellemi, fizikai és szociális fejlődésükre is hatással vannak. Fontos, hogy a kicsik életkoruknak megfelelően egyre komplexebb játékokkal találkozzanak, hiszen a játékon keresztül számos készséget és kompetenciát sajátítanak el.

Fejlődik problémamegoldó képességük, kreativitásuk, szókincsük és mozgásuk, emellett a közös játék során – legyen szó kortársaikról vagy a szüleikről – kapcsolatteremtő képességük is erősödik, ami együttműködésre készteti, csapatjátékossá teszi őket. Megtanulják kifejezni gondolataikat, meghallgatják játszótársaikat, és egy idő után önálló véleményt alkotnak majd a világról.

Válts nézőpontot!

A pszichológus szerint fontos, hogy a szülő képes legyen a gyereke helyébe képzelni magát, hiszen ez a megértés, az egymás ritmusára hangolódás elmélyíti a vele való kapcsolatot, javítja annak minőségét. „Nézd a gyereked szemével a világot, és hagyd, hogy átformáljon a vele való kapcsolat. Kérdőjelezd meg a témába vágó saját korábbi elképzeléseidet, berögződéseidet, és időnként bátran vágd sutba a fontosnak és sürgősnek hitt feladatokat a közös játék öröméért” – mondja dr. Kádár Annamária.


Lassulj le, és élvezd a közös játékot!

A játék révén egy olyan világba kerülhetünk, ahol megáll az idő, megszűnnek a térbeli korlátok, és benne maradsz a pillanatban. Ha mindezt a gyerekkel közösen csináljátok, az nagyon sokat segít abban, hogy meghitt kapcsolattá alakuljon a mindennapok rohanása.

A szakember szerint a közös játékban, az általa teremtett belső képekben a világ kerek és gyönyörű. Az együtt, játékkal töltött idő oldja a feszültséget, rabul ejt, szabadságot és menedéket ad, önfeledt nevetésre késztet, felszabadulttá tesz. Segítségével észrevétlenül feloldhatók a gyerekben lévő feszültségek, a szorongás. A játék hozzájárul a konfliktusok szelíd és kreatív megoldásához és az érzelmi intelligencia fejlődéséhez is.

Felnőttként is játssz!

Játékos, kreatív, felfedező énünkre, lelkesedésünkre felnőttként is nagy szükségünk van ahhoz, hogy példát mutassunk, és megtaláljuk a gyerekkel a közös hangot. Legyünk bátrak és kezdeményezők, ne habozzunk leülni a kölök mellé a homokozóba vagy a gyurmagolyók mellé, kerüljünk vele egy hullámhosszra, töltsünk vele igazán értékes időt! Kádár Annamária azt vallja, hogy az együtt töltött idő a legnagyobb ajándék, a legfontosabb útravaló, amit szülőként adhatunk a gyerekeinknek.


A cikket az Auchan támogatta. Az áruházlánc egyedülálló, több mint 1000 féle játékot kínáló ünnepi választékában a klasszikusok mellett a fejlesztő és kreatív játékok, valamint a felnőtteknek szánt stratégiai társasjátékok egyaránt megtalálhatók. Több száz játék pedig online, az online.auchan.hu oldalon is megrendelhető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top