Mondom, hogy még mindig felcsigáznak a kockák, de még nagyobb örömet találok abban, ahogy látom a gyerekeim mozdulatait, fantáziáját napról napra kibontakozni. Vég nélkül tudnám figyelni, ahogy ügyesednek, ahogy egyre bonyolultabb dolgokat alkotnak egymással versengve, zajos együttműködésben.
De a legszórakoztatóbbak számomra azok az elképesztő történetek, amiket a kreálmányaik mellé kitalálnak. Soha sem gondoltam volna például, hogy a nagyobbik, 4 éves gyerekemnek van egy Velúr nevezetű nyúl barátja (képzeletben), aki ráadásul egészen kivételes pedigrével büszkélkedhet: a Timó nevezetű törzs varázslójának egyenes ági leszármazottja. Egyébként pedig kék színű.
Szóval ez az Velúr – amint az tegnap kiderült – már egy hete látogatja a fiamat, rendszerint ebédidő előtt egy kicsivel érkezik csendben és illedelmesen. Az, hogy eddig ez sem nekem, sem az öccsének nem tűnt fel, annak köszönhető, hogy Velúr kifejezetten visszafogott modorú, szerény, és a feltűnést messzemenőkig kerülő személyiség, aki itt-tartózkodása idején lakás gyanánt megelégszik egy egyszerű, piros lakótelepi házzal is.
Tegnap éppen ezt csinosítgattuk közösen, az én reszortom a kis előkert felépítése volt. Nem bocsátkozom részletekbe, de azt hiszem, mind a fiam képzeletbeli barátja, mind a gyerekek elégedettek lehettek a végeredménnyel: életem legcsinosabb kiskertjét hoztam össze alig két és fél óra alatt.
Mi tagadás, rendkívül büszke vagyok rá, csak azt sajnálom, hogy a jelek szerint nem lesz túl hosszú életű az alkotásom: Velúr ugyanis ma a szokott időben, ebéd előtt 15 perccel ismét megjelent, de nem egyedül! Elhozta bemutatni bájos menyasszonyát is, Arankát (!), a dísztököt (!!!). Úgyhogy ma délután újra nekihasalunk, és kibővítjük az ifjú pár lakosztályát. Végül is építőanyag és fantázia van még bőven.
És most nézzük, mások mihez is kezdenek egy halom LEGO DUPLO kockával:
