5 magyar híresség, aki imád futni

Rákóczi Feri:

„A futás segít kitartanom, de elengednem is”

Rákóczi Feri, futás

Rákóczi Feri élete első 40 évében haragban volt mindennel, ami mozgás, azt pedig végképp nem tudta megérteni, mi munkálhat abban az emberben, aki önszántából fogja magát, és ahelyett, hogy ledőlne pihenni, munka után még elmegy kocogni. Éppen ezért lett érett férfikorba lépve kíváncsi arra, mit is adhat a futás. „Első körben letöltöttem egy applikációt, ami felszólított, hogy fussak egy percet. Ezt én akkor még nagyon soknak éreztem – idézi fel a kezdeteket nevetve Feri. – Azért a gyerekek lefektetése után nekiindultam a városnak, és nap mint nap egy kicsivel hosszabb távot teljesítettem. Így indult hát az én kapcsolatom a futással, és számomra is hihetetlen, de ahogy telt az idő, úgy rákaptam a vele együtt járó életérzésre, hogy előbb félmaraton, majd maraton lett belőle, és ezzel együtt számomra jóval egészségesebb élet vette kezdetét.” Feri azóta a tizenharmadik kerületből Velencére költözött a családjával, és ma már a tó körül rója a köröket. Mint mondja, vannak nagyon fárasztó napjai, amikor igen nehezen veszi rá magát este kilenckor, hogy elinduljon, de nagyon büszke arra, hogy időről időre legyőzi a másik énjét – azt, amelyik szívesen elnyúlna a kanapén. „Nem vagyok kifejezetten meditatív alkat, így futás közben leginkább gondolkozni szoktam, és mire a táv végére érek, jó néhány kérdésre választ találok önmagamban az aktuális dolgaimat illetően. Emellett a futás változtatott az élethez való hozzáállásomon is: kitartóbb lettem általa, és úgy érzem, könnyebben engedem el azokat az ügyeket, amelyek csalódást okoznak, vagy gátolják, hogy jól érezzem magam” – fogalmaz a műsorvezető, aki pillanatnyilag heti öt edzéssel készül a következő maratonjára.

Molnár Andrea:

„Én egy igazi élményfutó vagyok”

Molnár Andrea, futás

Egy versenytáncos számára fontos az erősítés is, így hát Molnár Andit a tánctanára már tizenéves korában kivezényelte a Margit-szigetre futni, hogy kötelező jelleggel rója a köröket. „Kezdetben utáltam ezt, és folyton csak azt néztem, hol tartok már, hány kilométer van még hátra, mennyi ideig kell szenvednem – meséli Andi. – Aztán egyszer csak valami átkattant a lelkemben, és elkezdtem megszeretni a kocogást és azt a bizonyos meditatív állapotot, ami egy-egy jó futás hozadéka. Akkoriban kaptam magam azon, hogy már az edzőteremben, a futógépen is ötven perceket kocogok, pusztán azért, mert élvezem.” Mára a népszerű táncművész és műsorvezető életének nélkülözhetetlen szereplőjévé vált a futás. Olyannyira, hogy amikor például a férjével nyaralni mennek, először futva fedezi fel magának a környéket. „A futóruha és futócipő sosem hiányozhat a csomagomból – árulja el Andi. – Körbekocogtam már Párizs, London és Barcelona legszebb részeit is. Olykor a férjemet is rá tudtam venni, hogy tartson velem. Kezdetben ódzkodott tőle, de aztán egyszer-egyszer velem tartott, és amikor utazunk, időnként rácsodálkozva mondta: látod, ezt a naplementét sem nézhettük volna meg, vagy ezt a szépséges, eldugott kis parkot sem fedeztük volna fel, ha nem indulunk neki a városi a futásnak. Egyszóval én egy igazi élményfutó vagyok.” Molnár Andrea tehát első sorban élvezetből fut, azonban, mint mondja, szívesen részt vesz különféle futóversenyeken és jótékonysági futásokon is. „Hetente 5-6 alkalommal szüksége van a testemnek-lelkemnek a mozgásra. Ebből mostanában kétszer futok, a többi napon pedig táncpróbákra járok, ugyanis a téli ünnepek közeledtével egyre több fellépésem lesz a Fever Dance Grouppal” – árulja el Andi, aki nagy örömére egy erdő szélén él, így ha van egy órányi szabad ideje, már húzza is a lábára a futócipőt.

Pachmann Péter:

„A futással önmagamnak akartam bizonyítani”

Pachmann Péter, futás

Pachmann Péter is azok közé tartozik, akik korábban sosem hitték volna önmagukról, hogy megszeretik a futást. „Világéletemben a labdajátékok szerelmese voltam, és ezekhez képest csak futni monoton, unalmas dolognak tűnt – meséli a TV2 műsorvezetője. – Aztán egy régi barátom egy nap megkért, hogy nevezzünk be együtt egy futóversenyre, ahol hét kilométeres távot kell teljesíteni. Ez első hallásra nem tűnt lehetetlennek, ám amikor megkezdtem a felkészülést, szembesültem azzal, bizony van eredménye annak, hogy nem szoktam futni: csak úgy, a semmiből nem is ment, elképesztően hamar elfáradtam. Így aztán úgy fogtam hozzá edzeni, hogy száz métert futottam, majd száz métert gyalogoltam, aztán ismét futás következett és így tovább. A versenyre való felkészülésemet, az edzéseim eredményét, a haladásomat a Facebookon is megosztottam az ismerőseimmel, és ez motivált arra, hogy amit elkezdtem, azt ne adjam fel, hanem véghez is vigyem. Ezt a módszert egyébként bárkinek szívesen ajánlom az élet minden területén, mert bizony komoly mozgatórugója a lustaság elleni küzdelemnek az, hogy bármikor számon kérhet a környezetünk. Egy biztos: én a futás beiktatásával az életembe önmagamnak akartam bizonyítani, és ez sikerült is.” Péter persze le tudta futni a versenyen a hét kilométeres távot, és a mozgás azóta is az élete fontos része. Nemrégiben költözött a Kis-Duna partja közelébe, és már nagyon várja, hogy kocogva fedezhesse fel a környéket.

Lévay Viktória:

„Ha játszani vagy futni kell, nincs betegség”

Lévay Viktória, futás

A Játékszín színésznője, Lévay Viktória gyerekkora óta imád futni. Édesapja testnevelő tanár volt, így nem csoda, hogy az ő családjukban mindig is életforma volt a mozgás. „Középiskolásként Fonyódon még a tájfutást is kipróbáltam, nagyon sokat edzettem, és miután felkerültem a fővárosba, akkor sem hagytam abba a futást, mert ez a mozgásforma számomra mindig is nagy boldogságot okozott – meséli Viktória. – Pesten először a sógorom vitt el sok évvel ezelőtt utcai futóversenyre, és nagyon rákaptam a dolog ízére. Később az élére álltam a Játékszínben a Fut a színház! mozgalomnak, és elhatároztam, hogy amikor betöltöm a 42-t, lefutom a 42 kilométert, azaz a maratont. Ez két éve meg is történt, és nagyon büszke voltam magamra, iszonyú jó csajnak éreztem magam, hogy ebben az életkorban ez nekem sikerült” – nevet a színésznő, aki a próbái és előadásai mellett novemberben még lefut Siófokon egy félmaratont. Nagy örömére a gyermekei is mozgás szerelmesei: fia 2016-ban korosztályos Európa-bajnok lett karatéban, a lánya pedig a Magyar Táncművészeti Egyetem reményteli hallgatója. „A futásban a gyerekeim sikerei is motiválnak engem, és általánosan is igaz, hogy mi családi szinten húzzuk egymást egyre feljebb és feljebb. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy néhány hete belerúgtam egy szék lábába, eltörött a kislábujjam, ennek ellenére, mintha mi sem történt volna, futok tovább, és készülök a következő versenyre. Hiszen nálam, ha játszani vagy futni kell, nincs betegség” – mondja mosolyogva Lévay Viktória.

Gregori Dóra:

„Számomra a futás a legjobb gyógyszer”

Gregori Dóra, egykori szépségkirálynő, modell és ma már futónagykövet szintén erre a mozgásformára esküszik. „A futás úgy öt éve az életem fontos része. Már a gyerekeim születése előtt nagyon jólesett az 5-6 kilométeres kocogás, ám amikor édesanya lettem, a kismama-depresszió leküzdésében is rengeteget segített. Ezek után váltam megszállottá, hogy bebizonyosodott: számomra a futás a legjobb gyógyszer – meséli Dóra. – Először azzal a céllal kezdtem el komolyabban, otthon, gépen futni, hogy szülés után ismét formába lendüljek, és ez azért volt optimális, mert voltaképpen ki sem kellett lépnem az ajtón, edzés közben is a pici közelében lehettem. Aztán nem sokkal később a szabadban történő futás is a szenvedélyemmé vált. A testem-lelkem egyre több kilométert igényelt, és nagy örömömre két éve eljutottam a félmaratonig, ami nekem épp megfelelő táv a teljes feltöltődéshez. Most épp a harmadik kislányomat várom, és a pocakom miatt egyre nehézkesebb a mozgás, ám az itthoni futógépem megoldja ezt a gondot. Csak fölpattanok rá, és hegymenetben taposok, amíg jólesik. Ennek általában a gyerekeim vetnek véget, akik szintén szeretnek a gépemen téblábolni” – árulja el Dóri, aki, mióta futónagykövet lett, motiváció gyanánt kéthetente részt vesz úgynevezett közösségi futásokon is. „Két éve kezdtük el a partnereimmel szervezni a városi közösségi futóklubot – meséli. – Nagy örömömre egyre többen csatlakoznak, a közelmúltban megesett, hogy egy-egy ilyen alkalommal már csaknem százan futottunk együtt. Jó érzés, hogy egyre többen választják testi-lelki feltöltődés gyanánt ezt a könnyen elérhető, remek sportot.”