 |
Amputálták a karom, de már jól vagyok |
Az én történetem 3 évvel ezelőtt kezdődött: egy ultrahangos rutinvizsgálatra mentem, és akkor fedezték fel a 3×4 cm-es elváltozást. A doktornő nagyon türelmesen közölte: ne ijedjek meg, ez csak egyszerűen mióma, és nem veszélyes. Ha nem változik a mérete, akkor jól megleszünk egymással ezután is. Vártunk.
2 hónap alatt a duplájára nőtt
2 hónap múlva újra ultrahangvizsgálatra kellett mennem. Közölték: majdnem duplájára nőtt! Már nem várhattunk tovább! Korábban semmilyen tünetet nem észleltem, csak a rákszűrő vizsgálatokon kérdezték meg, hogy tudom-e, hogy a méhem nagyobb méretű az átlagnál? Nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Ha nem fáj, miért lenne baj, ha nagyobb? Én ilyen vagyok. Az ultrahangos doktornő azonnal átirányított a nőgyógyászhoz, ahol meg is kezdtük a konzultációt. Két lehetőségem volt: vagy kiveszik a méhem, vagy kiveszik csak a miómát, de életem végéig 2 havonta kontrollra kell járnom, mert rendszeresen ellenőrizni kell a méretét, bármikor újra megnőhet!
Nem akartam élethosszig tartó kezelést
Én ezt az élethosszig tartó stresszelést nem akartam bevállalni. 35 éves voltam, 9 éves volt akkor a lányom, és nem terveztünk újabb gyereket. Mellesleg mindig erős volt a vérzésem, így azt sem bántam volna, ha nem lenne többé. Mérlegeltem az érveket-ellenérveket, és a nagy műtét mellett döntöttem. Persze nem volt könnyű, kicsit tartottam tőle, hogy mi lesz!
A műtét napján félelem lett úrrá rajtam, nem voltam teljesen biztos a döntésben, de ezt gyorsan eloszlatták az altató injekcióval. Mire felébredtem, nem volt semmi fájdalmam az érzéstelenítőnek köszönhetően, kellemesen, kábán pihentem, angyali nyugalommal egészen másnap reggelig. A reggeli vizit után odajött hozzám a nővérke, és felkeltett, a szó szoros értelmében! Az nem esett jól, frissen varrott sebbel mászkálni! Ő nagyon aranyos volt, és maximálisan segített mindenben, kísérte minden lépésemet, így neki köszönhetően a harmadik napon hazamehettem, csak varratszedésre kellett visszamennem egy hét múlva.
Kiderült: jól döntöttem!
Szépen gyógyultam, egyre kevesebb fájdalomcsillapító kellett, és hamar rendbe is jöttem. Utólag visszagondolva napról napra erősödött bennem, hogy jól döntöttem! Eltelt 3 év, és teljesen tiszta vagyok, nincs semmi vér, semmi izgalom, nyugodt vagyok. A műtéti heg is csak leheletnyire látszik, egy csapásra megoldódtak az ilyen jellegű gondjaim. A méhemet nem sajnálom, úgy tekintek rá, hogy kiszolgálta a feladatát, felnevelt bennem egy szép kislányt, teljesen elengedtem, mert ha meghagytam volna, állandó rettegés lett volna az életem, hogy mikor jutok megint ilyen helyzetbe.
Nem érzem magam kisebb értékű nőnek attól, akinek még megvan a méhe! A férjem is támogat, egy percig sem volt téma a műtét után közöttünk! Ugyanúgy szeret, és nevelgetjük a lányunkat, mint azelőtt! Nekem bevált a műtét, sokkal jobban érzem magam!
