Népbetegség a koraszülés

A legkisebb koraszülött képekben

380 gramm és mindössze 24 centi. Felfoghatatlanul apró test, amivel Szebasztián öt hónapja a világra jött, 23 hetesen a szükséges időnek alig kétharmadát töltötte édesanyja biztonságos pocakjában. Ő az egyike a legkisebb súllyal született babáknak, a világranglistán a 97., akit ilyen méretekkel életben tudtak tartani. Magyarországon az elmúlt években a Semmelweis Egyetem I-es számú szülészetén 35 ilyen extrém pici baba született, közülük mindössze tíz maradt életben. A koraszülöttség ma Magyarországon népbetegség, minden nyolcadik–tizedik gyermek idő előtt jön világra, évente 6500 újszülött kezdi intenzív osztályon az életét. Az ilyen gyerekek pedig hátránnyal indulnak az életben, nagyobb az esélyük ugyanis a hallás- és látáskárosodásra, a cukorbetegségre, vagy az idegrendszeri és vérnyomásproblémák kialakulására, mint a harminchetedik hét után világra jött társaiknak.

S hogy kit és meddig szabad életben tartani, megmenteni?  

Ahogy dr. Szabó Miklós, a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekklinikájának osztályvezető-helyettes adjunktusa Szebasztián esetéről fogalmaz: ügyes, rátermett csapat dolgozott a kisfiú életben tartásáért, s a dolgok szerencsés együttállása is kellett a sikerhez, ami kivételes az ilyen éretlen újszülötteknél. Évente 20–30 ennyire korai baba születik, de még a náluk nagyobbaknál, a 25–27 heteseknél is bizonytalan a túlélés. Az esély az életben maradásra 500–700 gramm között 40-50 százalék, 750–1000 gramm esetén az újszülöttkort a babák 15-20 százaléka nem éli túl. Az angol orvosi etikai tanács legújabb jelentésében azt javasolja, hogy a terhesség 22. hetében született csecsemőket ne élesszék újra. Ez ugyan nagyon keményen hangozhat, célja ugyanakkor nagyon is humánus. Az a szomorú tapasztalat, hogy a hosszú élesztési kísérletek nyomán kivétel nélkül súlyos idegrendszeri károsodást szenvedett gyerekek maradnak életben.

Itt, az ő klinikáján évente tíznél kevesebb ennyire kritikus súlyú koraszülött érkezik a világra, eddig egyikőjük sem maradt életben. – Az orvosi eskünk arra kötelez, hogy védjük az emberi életet, segítsünk, akin tudunk. Ez azonban az extrém koraszülöttek esetében súlyos etikai kérdéseket is felvet, hiszen nehéz eldönteni, meddig szabad erőnek erejével életben tartani alapvetően életképtelen babákat – mondja Szabó Miklós. – A szülőket partnernek tekintjük ebben a küzdelemben, amelynek a kimenetele az induláskor teljességgel bizonytalan. Idővel derül csak ki, hogy a baba szenvedett-e maradandó károsodást. Ha kilátástalan a helyzete, nincsenek pontos szabályok arra, meddig tegyünk meg érte mindent – mondja a doktor.

– Ha az extrém éretlen koraszülött nem mutat életjeleket, kötelező az újraélesztése. Nem mindenhol van ez így. Svédországban például a 24. hétnél éretlenebb koraszülötteknél nemigen avatkoznak be, ha a kicsi az élet szikráját sem mutatja. Ott ugyanis etikátlannak ítélik meg az életmentést akkor, amikor 99,9 százalék az esélye annak, hogy a baba képtelen lesz a későbbiekben normális életre. Korábban egyébként a nemzetközi gyakorlat szerint legalább fél órán át kellett próbálkozni az újraélesztéssel, még akkor is, ha kilátástalannak tűnt a helyzet. Ma már az ajánlások arról szólnak, tíz percnél tovább nem javasolt folytatni az eredménytelen kísérletezést, ilyenkor ugyanis már biztos a súlyos károsodás – mondja a szakember. – Mégis kérdéses, mit tegyen az ember, ha egy negyvenen túli kismama, aki az első babája mellett áll, bármi áron akarja őt. Nyilván nem mérlegel, hanem küzd. Szabó doktor azt vallja, hogy az orvosnak három kötelessége van: az első, hogy gyógyítson, a második, hogy a kicsi fájdalmait enyhítse, s eközben védje a baba emberi méltóságát is.

Vannak csodák…

– Ha látom, hogy semmilyen agyműködést nem mutat a pici, reménytelen, hogy többre legyen képes a vegetálásnál, s legfeljebb egy-két hónapos életre számíthat, méltatlan extrém lépéseket tenni az életben tartásért. Az orvosi tudás nem százszázalékos. Volt egy baba, akinek tizennyolcszor állt le a légzése, és tizennyolcszor élesztettük újra. Nem hittem volna, hogy károsodások nélkül túléli – mondja. A ma már kamaszkorú lány a minap makkegészségesen érkezett látogatóba Szabó doktorhoz.

Szabó Miklós egyébként azt mondja: ahhoz, hogy minél több extrém kis súlyú koraszülött egészségesen folytathassa az életét, elsősorban az kell, hogy a rizikót időben felismerjék, s már a kismama olyan helyre kerüljön, ahol van szakszerű koraszülött-ellátás. Az első életpercek, a szülés körülményei ugyanis meghatározóak abban, hogy megmarad-e a teljes egészség esélye – mondja az adjunktus.
A koraszülöttek aránya ugyan semmit nem javult az elmúlt 15-20 évben, az életesélyek viszont igen. Míg huszonöt éve jobbára csak az 1500 grammos csecsemőkre mondhatták az orvosok, hogy jó esélyük van az egészséges túlélésre, ma már az 1000 gramm fölöttiek többsége és számos 750–1000 gramm közötti súlyú esetében is elképzelhető, hogy teljesen egészséges felnőtt válik egy koraszülöttből. Jóllehet bizonyos rizikók hosszú távon is fennmaradnak.

A legmagasabb kockázatú, vagyis 1500 gramm alatt született csecsemők száma nem változott, annak ellenére, hogy egyre kevesebb baba jön a világra. Halálozási arányuk ma is 20-22 százalék. A koraszülések nagy száma a leginkább felelős azért, hogy a magyarországi csecsemőhalálozás ma 5 ezreléknél magasabb, ezzel pedig Európában jóval az átlag alatt vagyunk. Népbetegség, amivel a szakemberek szerint azonnal foglalkozni kell. Ahogy a „hozzáértők” mondják: tiszteletre méltó az egészségügyben dolgozók heroikus küzdelme, a koraszüléssel szemben azonban átfogó megelőző és felvilágosító programokkal lehetne csak felvenni a harcot. A védőnői hálózat, a szociális rendszer és az egészségügy jól szervezett kommunikációja nélkül ugyanis egyesével mindenki tehetetlen. Szabó Miklós például az egyik leginkább veszélyeztetett csoporttal, a rossz szociális helyzetben élő nőkkel már a szülés előtt egy-két évvel korábban megkezdené a babavállalás előkészítését, javítani az egészségtudatosságukat.

A tudatos, koordinált megelőző munka egyik első lépés lehet egyébként az az áprilisban nyilvánosságra kerülő szakmai anyag, amely többéves adatgyűjtés nyomán elsőként mutatja be a magyarországi koraszülött intenzív centrumok munkájának hatékonyságát, a gyógyítási adatokat, valamint azt is: ezek a babák milyen esélyekkel kerülnek ki a kórházakból és kezdik életüket.