Egészség

Ha fullad a gyerek – életmentő tippek az orvostól

Megelőzhetők a fulladásos balesetek, ha gyorsan és lehetőleg higgadtan reagálunk. A múlt heti tragikus gyerekhalál után egy szakértőt kérdeztünk arról, mit tegyünk hasonló esetben.

Ha fullad a gyerek - életmentő tippek az orvostólTöbbnyire az iskolában égnek le a gyerekek

Múlt héten megfulladt egy féléves kislány a Pest megyei Tökön. A kicsi etetés közben lett rosszul, mire a mentősök megérkeztek, már hiába próbálták újraéleszteni. A tragikus eset után a Nők Lapja Cafe dr. Bense Tamás gyermekorvost kérdezte: mit lehet tenni, ha azt látjuk, hogy egy kisgyerek nem lélegzik?

Először is meg kell nézni, hogy mi akadályozza a picit a lélegzésben, ugyanis ha ez még nem csúszott túlságosan hátra a szájában, akkor mi magunk is el tudjuk távolítani. A nyelvgyökön túlra azonban tilos benyúlni, ott már csak nagyobb bajt okozhatunk a próbálkozással. Ilyenkor a legfontosabb, hogy azonnal hívjunk mentőt” – mondta a gyermekorvos. Hozzátette: hasznos, ha a kisgyermekes anyukák gyorshívó-listáján szerepel a 104-es segélyhívó, az ijedtségtől ugyanis könnyen elfelejthetik, milyen számot kellene tárcsázni.

Addig is, míg a mentő megérkezik, megpróbálhatjuk beindítani a kicsi légzését. A gyermekorvos tanácsa szerint a babát fejjel lefelé fordítva, ötször kell ráütni a két lapocka közötti részre, ami az esetek többségében elég ahhoz, hogy újra levegőhöz jusson. Ha azonban mindez nem használna, elkezdhetjük alkalmazni a klasszikus újraélesztési technikákat: a befúvást és a szívmasszázst. Mindkét esetben fontos, hogy a gyereket kemény felületre fektessük, a hátát picit megemelve, a fejét viszont nem megtámasztva. Mivel babák esetében még viszonylag nehéz a nyaki verőér kitapintása, legjobb, ha a pulzust a felkar belső oldalán ellenőrizzük.

Szerencsére vannak kevésbé rémisztő helyzetek is. Néha egy hiszti is elég ahhoz, hogy elakadjon a gyerek lélegzete. Ilyenkor határozottan fújjunk rá az arcára, vagy mossuk le hideg vízzel, ez általában kizökkenti a kicsiket ebből a felfokozott állapotból, és elkezdenek normálisan lélegezni – mondta dr. Bense Tamás.

A legfontosabb tehát, hogy a körülményekhez képest próbáljunk higgadtak maradni, és gyorsan cselekedni, hiszen az időben érkező segítséggel elkerülhetjük a bajt.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése