nlc.hu
Egészség
Betegségről árulkodik a póz, amiben alszol

Betegségről árulkodik a póz, amiben alszol

Az alvás, vagy annak bizonyos időszakban történő megvonása akár beteggé is tehet, illetve betegségről árulkodik, ha éjszaka meghatározott időben rendszeresen felébredünk. Az sem mindegy, hogy alszunk és mikor.
Betegségről árulkodik a póz, amiben alszol Ujjaink hosszából betegségeinkre lehet következtetni

Alszunk hason, háton, halottként kiterülve, magzatként összekucorodva, kiskiflit-nagykiflit modellezve, a kutatók szerint állítólag többségünk mindig ugyanúgy. Mint kiderült: nagyon nem mindegy, ki és mit választ, egy-egy pozitúra ugyanis akár beteggé is tehet.

A stabil oldalfekvés például jó a reflux ellen, de rossz a ráncosodás szempontjából. Egy philadelphiai kórházban végzett kutatás azt mutatta, hogy a jobb oldalukon fekvő gyomorégésben szenvedő betegek esetében hosszabb ideig tartott a gyomorsav kiürülése a nyelőcsőből, mint a bal oldalukon fekvő betegekben. Nem tesz jót a ráncainknak, ez a testtartás ugyanis fokozott nyomást gyakorol a nazolabiális redőkre, amelyek az orr csücskétől a száj széléig húzódnak, köznapi nevén a nevetőráncokra. Attól függően, melyik oldalunkon alszunk, ezen az oldalon a nevetőránc mélyebb és kifejezettebb lehet, ami annak köszönhető, hogy az arc a párnához nyomódik.

Az úgynevezett hullapóz, vagyis amikor háton fekszünk, jó az ízületi gyulladás ellen, mivel így a súly egyenlően oszlik el az egész testünkön, anélkül hogy külön valamelyik területet nyomná. Rossz az asztma, a horkolás és a szív egészsége szempontjából: horkolást vált ki és alvási apnoét is előidézhet; ilyenkor a garat teljesen elzáródik, ami a légzés ideiglenes leállását okozza legalább tíz másodpercre. A háton alvókban állítólag alacsonyabb a véráram oxigénszintje, ami különösen szív- és tüdőbetegek esetében okozhat problémát.

A magzati póz jó a derékfájás ellen, rossz a nyaki fájdalom és a fejfájás szempontjából. Ez a legelterjedtebb alvási testhelyzet, amely segít ellensúlyozni a hát és a derék terheléséből eredő problémákat, megszünteti a csigolyákra nehezedő nyomást, és alvás közben víz vonzódik a csigolyákhoz, ami segít regenerálni a terhelés okozta károsodást.

Az alvási póz megbetegít?
Az alvási póz megbetegít?
Az alvási póz megbetegít?

 

A kiskifli-nagykifli jó a stressz csökkentésére, a testi érintés még alvás közben is csökkenti a stresszt férfiakban és nőkben egyaránt. Ez a testhelyzet azonban azzal jár, hogy olyan pózba kényszerítjük a testünket, amely súlyosbítja a meglévő ízületi és izomfájdalmakat. A napozópóz jó a horkolás ellen, rossz a fogcsikorgatás, fájdalom és kézzsibbadás szempontjából. Meggátolja a horkolást, mert a garat nem ernyed el a gravitáció hatására. Ha azonban csikorgatni szoktuk a fogainkat, ez a póz súlyosbíthatja ezt az állapotot. Ráadásul ez a testhelyzet idegi rendellenességeket is okozhat a felsőtestben. A nyak és a gerinc nem egyenes vonalú elhelyezkedése növeli az idegi nyomás valószínűségét, különösen idősebb emberekben.

Dr. Szakács Zoltán
Dr. Szakács Zoltán
neurológus

Forgolódás, mozgás alvás közben

A most nyilvánosságra került kutatást fenntartással kezelik a hazai alvásszakértők. Dr. Szakács Zoltán neurológus, az alvásmedicina szakértője, a Magyar Alvásdiagnosztika és Terápiás Társaság főtitkára szerint józan paraszti ésszel magyarázható sok összefüggés, átfogó, tudományosan megalapozott kutatásról azonban ő még nem hallott.
– Egyértelmű, hogy vannak bizonyos mozgásszervi, vérkeringési problémák, vagy akár a reflux, amit befolyásolhatnak az alvási pozíciók, direkt összefüggést azonban, legalábbis nem tudok róla, hogy vizsgáltak volna. Árulkodó, hogy van-e rendellenesség, hang, mozgás, forgolódás alvás közben. Ezek ugyanis mind-mind megzavarják az alvás nyugalmát. Átlagosan négyszer-ötször fordulunk meg egy éjszaka alatt, ez leginkább a végtagok zsibbadása, keringési gondok miatt van, de például egy gyomorégés is ébresztő lehet. Optimális esetben viszont egyetlenegyszer sem: ugyanúgy kellene kelnünk, ahogy este letettük a párnára a fejünket – mondja a szakértő.  

Kínai “szervóra”

Éjszaka azonban izmaink, gerincünk mellett más részeinkre is figyelnünk kellene: belső szerveink némelyike ugyanis ilyenkor végzi legaktívabban feladatát, ha pedig megzavarjuk, annak hosszú távon súlyos következményei lehetnek. A kínai “szervóra” pontosan, órákra bontva mutatja, mikor melyik szervünk dolgozik, vagy épp pihen, s milyen élettani folyamat zajlik. Kiss Ferenc természetgyógyász éppen ezért mondja azt: aludni, pihenni és kelni is tudatosan és a megfelelő időben kell, ez ugyanis a szervezet egészséges működésének az alapja.

23–01 között: epe termelődik

– Minden szervnek megvan az aktív és a passzív időszaka, amit tiszteletben kell tartani. Például éjjel 11 és egy óra között a vér után a második legfontosabb testnedvünk, az epe termelődik, ami a létfontosságú elemeket bontja és választja ki a szervezet számára. Nélküle nincs ép ér, izomzat, bőr. Ha a termelődést megzavarjuk, onnantól a táplálék csak rohad, nem emésztődik, a test idő előtti öregedésnek indul. Ha az epetermelés aktív időszakában nem alszunk, hanem energiánk másra fordítódik, gátoljuk a működését. De fordítva is lehet: vagyis épp azért kelünk, ébredünk, mert a szerv túlműködik vagy rosszul. Arról, ha az epével baj van, egyébként a rossz kedélyállapot is árulkodhat – mondja Kiss Ferenc.

00: felerősödik a fájdalom

Éjfélkor egyébként a fájdalmat kiváltó anyagok sokkal intenzívebben hatnak, tehát a fájdalom felerősödik, kevésbé csillapítható. A nők többségénél ilyenkor indul meg a szülés, az epegörcsök száma ekkor fokozódik, nő az infarktus és az agytrombózis kockázata.

01–03: máj – méreganyagok kiválasztása

Az epe után 1 és 3 óra között van soron a máj, ilyenkor végzi a méreganyagok kiválasztását.

Kiss Ferenc természetgyógyász
Kiss Ferenc
természetgyógyász

– A szervezet teljesítőképessége ekkor a legkisebb. A máj ilyenkor végzi méregtelenítő és anyagcsere-folyamatainak oroszlánrészét, vagyis ilyenkor a legnagyobb a terhelése és a legkisebb a teherbírása. Ezért az éjfél után elfogyasztott alkohol lassabban bomlik le, hamarabb megárt. Mivel a testhőmérséklet is ilyenkor a legalacsonyabb, a szív és a tüdő kapacitása ez idő tájt a legkisebb: akit ilyenkor ébresztenek fel álmából, nehezebben tér újra magához és teljesítménye minimális. A máj aktivitása ilyenkor a legnagyobb, a vércukorszint pedig most és tizenkét órával később, vagyis délután négykor a legalacsonyabb. Ha ebben az aktív időszakban felébredünk, mert a máj hiperaktív, az a működését azonnal gátolja, mi pedig ilyenkor borzasztó ébernek érezzük magunkat, az energiát pedig elvesszük a máj működésétől, ami szintén súlyos károkat okozhat. Ha éjszaka jól teleettük magunkat, vagy épp nagyon stresszesek, feszültek vagyunk, könnyen előfordulhat az éjszakai ébredés, jellemző azonban, hogy a máj aktív időszakát követően viszont egy pillanat alatt zuhanunk össze, s kelünk reggel is úgy, mintha agyoncsaptak volna bennünket – folytatja a természetgyógyász.

03–05: asztmás rohamok

Majd jön a tüdő, jellemzően hajnali 3–5 óra között törnek az asztmásokra a rohamok is.

05: férfi nemi hormon

Öt órakor termelődik a legtöbb férfi nemi hormon, ilyenkor a legnagyobb az erekciós készség. A mellékvesék kortikoszteroid-termelése is most éri el csúcspontját. Aki tehát a normális hormonális ingadozáshoz kíván igazodni, és szteroidokat kell szednie, az ekkor vegye be tablettáit, mert így idézi elő a legkevesebb mellékhatást.

05–07: vastagbél

Majd 5–7 óra között aktív a vastagbél, normális esetben pedig ez ébreszt: addigra ugyanis valamennyi anyagcsere-folyamat lejátszódott, s innentől kezdődhet az új nap.

– Ez persze csak néhány kiragadott példa, a kínai szervóra ugyanis a teljes napra, vagyis a 24 órára lebontja a szervezet minden pontjának működését, a szervek aktív és passzív fázisa között pedig éppen 12 óra van. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top