Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyógyszer beadása 3 évesne

zsbrigi
Létrehozva: 2010. március 7. 22:52

Sziasztok!

A segítségeteket kérném. A kislányom, aki 3 éves, januárban nagyon beteg volt, hasmenés, hányás, 40 fokos láz... Addig mindig szépen bevette a gyógyszert, semmi gond nem volt vele, de a múltkori betegségnél nem volt hajlandó bevenni, így 3. naptól 5 napig injekciót kapott. Értelmes gyerek, fel fog, meg ért mindent, de ezt valahogy nem. Most sajnos megint nagyon beteg, lázas, köhög, kapott antibiotikumot, mert ugye a dokinak megígérte, hogy beveszi, nem kell neki a szuri, 2 napig be is vette, de ma már nem volt hajlandó. Ígértem neki fűt, fát, sőt a szúriról is beszéltünk, mert ha nem veszi be, akkor azt fog kapni, de egyszerűen nem érti meg, hogy be kell venni. Már öklendezik a szagától és persze folyamatosan hisztizik, hogy nem finom és nem veszi be stb.... Kérlek segítsetek nekem, hogy ti hogy oldanátok meg ezt a problémát, hogy lehet rávezetni, hogy igya meg a szirupot. Pedig kubu-ba kevertem, de így sem volt hajlandó meginni.

Várom a segítségeteket.

 

  1. 2010. március 10. 15:5722.

    Sziasztok!

    Köszönöm a sok-sok hozzászólást. Látom nemcsak nekünk probléma a gyógyszerszedés. Még mindig nem hajlandó a szirupot bevenni. Egyszerűen kiszagolja, ha beleteszem valamibe. Végül is vissza kellett mennünk a doktorhoz, mert kruppos is lett. Szóval mondtuk, hogy a szirupot nem veszi be. A Nurofen adagolóval is probálkoztunk, de nem jött be, kiköpte az egészet. Úgyhogy most arra jutottunk az orvossal, hogy legközelebb tablettát fog kapi. Most köptetőt akart neki adni, de mondtam, hogy szóba sem jöhet, mivel szirup, így kapott köptető szopogatós tablettát. Azt elszopogatja szépen, sőt élvezi, hogy ő már tablettát eszik. :)

    Szegényt nagyon sajnálom, de hiába voltam genyaanya, akkor sem tudtam beadni neki a gyógyszert, vagyis valamennyi bement, de köpött ki belőle.

    Amúgy nálunk csak hiszti ez a gyógyszerbeszedés, mert olyan nincs, hogy 2 és fél napig megeszi, utána meg már nem akarja. De nem tudok mit tenni, ő ilyen. Legközelebb probálkozunk a tablettával, de remélem nem mostanában lesz rá szükségünk.

    Kitartást mindenkinek és sok egészséget a gyerekeknek.

    Örülök, hogy olvashattam a hozzászólásaitokat, ha bármi újabb ötlet van gyógyszerügyben, várom.

     

    előzmény:
    Bbohar (21)
    2010-03-08  14:40
  2. 2010. március 8. 14:4021.

    Mi minden gyógyszert a Nurofen adagolóval adtunk be. Ezzel be lehet adni azt a gyógyszert is, ami ellen tiltakozik, nem megy mellé, és nem kell találgatni pl. egy antibiotikum esetén, hogy most akkor mi legyen mert a fele kifolyt.

    Ez nekünk mindig működött.

    (3 pici anyuja vagyok)

    előzmény:
    zsbrigi (1)
    2010-03-07  22:52
  3. 2010. március 8. 14:3420.
    "Cseles". Ha lesz legközelebb (inkább ne legyen) ki fogjuk próbálni.
    előzmény:
    kyrkae (19)
    2010-03-08  14:33
  4. 2010. március 8. 14:3319.

    Én is genyaanya voltam, mert nem akarta, hogy cseppentsünk az orrába. Bizony elmondtam neki, hogy jajj-jajj, nem kap majd levegőt, nem tud aludni, és minden negatívumot, ami ezzel jár. Nem is cseppentettem. Aztán majd megszakadt az szívem, de letettem aludni.

    Nem tudott elaludni, mert nem tudott levegőt venni, és Ő mondta, hogy "tróbáljuk meg anya".

    előzmény:
    Gremy (18)
    2010-03-08  14:29
  5. 2010. március 8. 14:2918.

    Szia!

     

    Nekem a fiam két éves múlt. Nem rég beteg volt. Ő sem akarta bevenni a gyógyszert. Aztán eszembe jutott, hogy volt egy korábbi gyógyszere, amihez rózsaszin kanál volt. Az annyira ízlett neki, hogy még követelte is. Na, most azt előkotortam, és abba csempésztem be. Így bevette.

    Lehet, hülye kérdés. De látta, hogy beleteszed a kububa vagy csak kiszagolta?

    Nálunk az orrcseppel van hiszti. A spray az mehet, sőt azt élvezi, de a csepp.... Először jött, hogy végig csepegtettük az összes családtagot, medvét, autót... aztán a gyereket. Na ez kétszer jött be, harmadszor már nem. Így maradt a "szadó" lefogás, ordítás, cseppentés. Gyógyszernél én sem ismerem a tréfát. Ha egyszer kell, akkor kell. Bár ez így tényleb borzalmasan hangzik. De inkább előveszem a genyaanyát és utána megvígasztalom, mint hogy még betegebb legyen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  6. 2010. március 8. 14:1817.

    Az én fiam is csak úgy hajlandó bevenni a gyógyszert, ha ilyen fecskendővel vagy mivel belövöm a szájába, azátn víz. BRRRRR! Szegénykém!

     

    De most sokat változott, mióta nagyon beteg volt. Befulladt, annyira ráment a tüdejére a megfázás. 

     

    Szóval vettem gyógynövény kivonatot, Vironal a neve, és azt kap minden nap 1-1 cseppet este-reggel. Simán beveszi ezt az egy cseppet, és vizet iszik rá.  Azóta nem volt olyan beteg, mint azelőtt. Ha megfázik, csak folyik az orra, és 2x2 cseppet adok a szmötyiből neki, és ennyi. Az oviból sem hiányzott már hónapok óta. 

    előzmény:
    zsbrigi (1)
    2010-03-07  22:52
  7. 2010. március 8. 14:1116.

    Törpe!

     

     

    Köszi a tippet! Ha legközelebb gyógyszer kell a fiamnak mindenképp megemlítem a doktornőnknek a szemes gyógyszert. Hátha ez bejön,ha meg nem,veszíteni semmit nem veszítünk.

    Köszi mégyegyszer.

     

    előzmény:
    torpe111 (10)
    2010-03-08  08:07
  8. 2010. március 8. 09:1515.

    szia,

    mi is megjártuk ugyanezt.

    nem fog tetszeni, amit írok, de nálunk így működött: NEKEM kellett elhatároznom, hogy ezt igenis be kell vennie, nincs más alku (ugyanis itt nem adják be injekcióban, hanem befektetnek vele, és infúzióban bekötik). tehát nem volt alternatíva. 

    meg kell vele értetni, hogy BE KELL  VENNI, és kész. ha kiköpi, újra beadni. ha kihányja, akkor is. terror, de csak így működik. hidd el, megérti. előtte meg próbálkozott, a sajnálatomra játszott. első nap még minden gyógyszeres volt, másnap már vita nélkül lenyelte. aztán persze kötelező a jutalom :).

     

    kitartás!!

    ferdy

    előzmény:
    zsbrigi (1)
    2010-03-07  22:52
  9. 2010. március 8. 08:4614.

    Nem csoda, h. utálja a kislányoda szirupokat! Brrr - micsoda ízek! Tömény vacak  - de ha muszáj...

     

    Nálunk az vált be, h. gyorsan fecskendővel be (oldalt, minél hátrább) és utána azonnal VÍZ!  Szóval, mi nem lekvár + egyéb édesség, m. szegény gyerekeknek épp elég a szirup édessége. Mindhárom gyerekem csak akkor hajlandó kinyitni a száját, ha látják, h. 10 cm-es távolságban vanegy pohár víz is.

    Mielőbbi gyógyulást!!!!

    előzmény:
    zsbrigi (1)
    2010-03-07  22:52
  10. 2010. március 8. 08:2413.
    a lányom lázcsillapítóból is tabletát szed. fél szem benuron és tökéletesen, hosszú időn át csillapítja a lázát. a doki ajánlotta miután én is panaszkodtam, hogy a nurofent, panadolt is viszont látjuk 1 percen belül. ő most 4 és fél éves de mint írtam 3 éves korától nem szirupozunk. 
    előzmény:
    zsbrigi (1)
    2010-03-07  22:52
  11. 2010. március 8. 08:1712.
    mi is a tablettára-kapszulára tértünk át. ő is olyan 3 éves volt amikor először kipróbáltuk.
    előzmény:
    torpe111 (10)
    2010-03-08  08:07
  12. kml
    kml
    2010. március 8. 08:0911.

    Szia!

    Én azt hiszem kezet foghatok GSZE-vel.Mi is a szirupnál a nurofenes fecsi, a szájába oldalra és még kikészítettem egy kiskanál lekvárt(vagy méz, de nálunk a lekvár jobban ment). Mikor lenyelte a gyógyszert, akkor gyorsan a tömény lekvár.Nálunk még a szó a gyorsaságon volt, minél gyorsabban nyelje le, ne legyen sokáig a szájában a szirup, annál hosszabban érzi az utóízt.Amikor pár korty üdítőbe tettem, az még rosszabb volt, mert az egy korty rossz ízű gyógyszert feloldottam 5 korty rosszízűre...

    Ja és nálunk is  a narancsos nurofen mehet, az epres, vagy a panadol nem...

    előzmény:
    zsbrigi (1)
    2010-03-07  22:52
  13. 2010. március 8. 08:0710.

    Sziasztok!

     

    Mi ugyanezt a tortúrát csináltuk a fiammal. Bármiféle ízű/szagú sziruppal próbálkoztunk az eredmény hányás lett. Beszéltem a gyerek orvosunkkal és megpróbálkoztunk a szemes gyógyszerrel igaz nem volt egyszerű rábeszélni az elsőre, utánna viszont már gond nélkül bevette a szemes gyógyszert és azóta is ügyesen már egyedül . Most már kilenc éves de ha véletlenül szirupot kap azt a mai napig nem veszi be ezért mindig szólok hogy szemes gyógyszert kérünk. Próbáljátok meg hátha tudtam segíteni és jobbulást kívánok az összes beteg picurkának.

    előzmény:
    Katrin76 (9)
    2010-03-08  07:58
  14. 2010. március 8. 07:589.

    HAlihó!

     

     

    Szóval mégegyszer!! :)

    Ez a téma engem is érdekel. Mi is minden gyógyszerezésnél küzdünk.

    Én is azt a megoldást találtam a legjobbnak,ha nem adok neki antibiotikumot. Nem tudok mit csinálni,ő is mindíg kihányta.Így okosabb megoldásnak láttam,hogy a nehezen belediktált kaját a pocakjában tartsam.

    Szóval várom  én is az ötleteket.

    Üdv mindenkinek.

     

    előzmény:
    Katrin76 (8)
    2010-03-08  07:54
  15. 2010. március 8. 07:548.
    Halih
    előzmény:
    zsbrigi (1)
    2010-03-07  22:52
  16. Torolt_felhasznalo_792339
    Torolt_felhasznalo_792339
    2010. március 8. 06:017.

    Nálunk fordítva van, az eperízűeket kihányja, a narancsosakat gond nélkül beveszi.

     

    De mire erre rájöttünk....

    Iszonyú kínlódás volt, már akkor öklendezett amikor meglátta a gyógyszeres üveget (2 éves volt akkor). Mindig Nurofenes fecskendőben adom be neki, de nem középre dugom be a szájába, hanem oldalra, és nem mélyre, hogy ne öklendezzen. Le kellett fogni szegényt, csak úgy tudtuk belediktálni, pedig ígértünk fűt-fát neki ha beveszi.

     

    Aztán vettem neki Multikid multivitamint (narancsos), azt kanálból simán megette, na onnantól kezdve Nurofenből is narancsosat vettem, azt is megeszi kanálból, nem kell már fecskendőzni. Talán a savanykásabb íze miatt jobban bírja a gyomra. Antibiotikumból is vannak más ízűek, próbálkozni kell. Na meg olyat kérj, amiből nem napi 2x kell adni, csak 1x.

     

    Egyébként tényleg borzalmasak ezek a szirupok, az az émelyítő íz, utána a keserű utóíz, az a szörnyű erős édes szag, boáááá...

     

    De ne keverd bele másba, mert azzal csak azt éred el, hogy nagyobb mennyiségű undorító löttyöt kell meginnia az egy kanálnyi helyett.

    Remélem sikerül megoldanod a helyzetet, tudom milyen nehéz, én már attól izzadtam, ha tudtam hogy nemsokára be kell vennünk a gyógyszert.

    előzmény:
    monyesz (5)
    2010-03-07  23:27
  17. 2010. március 7. 23:326.
    Én is csatlakozom ahhoz, hogy kérj másik gyógyszert ha annyira mindenképp muszáj az antibiotikum. Mi is voltunk úgy, hogy amit kapott, iszonyú rossz ízű/szagó volt, aztán egy másik orvos felírt olyat, ami eperízű, na azt simán megette. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  18. 2010. március 7. 23:275.

    Szia!

     

    Esetleg nem lehetne beszélni a dokival, hogy írjon fel hasonló hatású, de más ízű gyógyszert? Az én Fiam szintén közel 3 éves, és a narancsízű szirupokat egyszerűen nem hajlandó bevenni, ellenben az eperízűeket igen! Januárban kórházba került, eleinte vénásan kapta az antibiot, majd próbálták neki a szirupot (narancsos), de "szájzára" lett, így maradt a napi 2x-i szuri, végül úgy engedtek haza, hogy reggel-este visszajártunk. De 2 nap múlva tönkrement a branülje, akkor felírtak egy másik, eperízű antibiot, és azt már bele tudtam diktálni.

     

    Más: barátnőm védőnője mondta, hogy az se jó, ha valmi kedvenc kajájába rakod bele, mert a szagát úgy is megérzi, és lehet, hogy egy életre megutálja azt is...

     

    Jobbulást a Kislányodnak!!!

    előzmény:
    zsbrigi (1)
    2010-03-07  22:52
  19. 2010. március 7. 23:104.
    Amit most irok ne fogadd meg.....csak tudom, hogy min mentek keresztul. Tenyelg csak a szaga "jo" az antibiotikumoknak, de az ize olyan ocsmany, hogy nem csodalom, ha a gyerekek nem akarja bevenni. Nos en tobbszor betrukkoztem az antibiotikumot a gyerekbe igy vagy ugy Ok meg tobbszor kiahnytak. Azota nem adom Nekik. A ferjem orvos es iszonyat vita volt belole. Mondtam, hogy OK en beadom a gyogyszert de O meg eltakaritja a kovetkezmenyet.....illetve O adja be a kovetkezo adagot. Azota nem kapnak antibitoikumot, csak idejebe laz es fajdalom csillapitot, nurofent es paracetamolt 3 oranket valtogatva (azegyiket altlaban kup formatumban). Azota kevesebb szer betegek es eddig mindig meggyogyultak! Persze nekem mindig keznel van egy orvos......Gyogyuljon meg a picilany minnel hamarabb!!!
    előzmény:
    zsbrigi (1)
    2010-03-07  22:52
  20. 2010. március 7. 23:083.

    elnézést most olvastam, hogy szirup...

    bevallom azoktól én is öklendeznék, kiráz a hideg ha csak rá gondolok...

    előzmény:
    zsbrigi (1)
    2010-03-07  22:52
  21. 2010. március 7. 23:072.
    Esetleg összetörve mézbe, lekvárba keverve nem lenne annyira borzalmas íze. 
    előzmény:
    zsbrigi (1)
    2010-03-07  22:52

Címlap

top