Egészség

Meleg tél után erősebb influenzajárvány jön

A globális felmelegedés miatt egyre több meleg telünk lehet.

A meleg teleket követően hamarabb kezdődik a következő évi influenzajárvány, amely súlyosabb is lesz, mutatták ki amerikai kutatók. Mivel ezen a télen az Egyesült Államokban szokatlanul korán kezdődött a járvány, és az átlagosnál sokkal több emberre terjed ki, az Arizonai Állami Egyetem kutatói elkezdték keresni az okokat.

A szakemberek 1997-től napjainkig tekintették át az influenzajárványok adatait és egybevetették őket az időszak időjárásának alakulásával. Ebből rájöttek, hogy amikor enyhébb volt a tél, a következő évi influenzajárvány 72 százalékkal súlyosabb volt az átlagosnál, a járvány növekedési rátája az átlagosnál 40 százalékkal magasabb volt, és az átlagosnál 11 nappal korábban tetőzött. Ráadásul 80 százalék volt az esély arra, hogy még az év vége előtt jelentkezett.

Egy meleg télen elgyengülünk?

„Melegebb teleken az influenza kevésbé terjed. Kevesebben kapják meg, ez vonatkozik mindkét vírusra, az A-ra és a B-re egyaránt. Emiatt a lakosság nagyobb aránya lesz kevésbé védett a következő évben. Kevesebb ember oltatja be magát” – magyarázta a kutatás szerzője. Ráadásul a globális felmelegedés miatt egyre gyakoribbak lesznek a 2011–12 évihez hasonló melegebb telek.

Tavaly sokáig nálunk is enyhe volt a tél, de februárban bepótoltuk a mínuszokat, és ezen a télen a járvány csak február elején vált országossá.

Meleg tél után erősebb influenzajárvány jön

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top