Az abortusz nehéz döntés. Senki nem úgy tervezi lánykorában, hogy a terhességét meg fogja szakíttatni. Mégis adódhat olyan élethelyzet, amikor nem örömmel várnak egy babát. Egy gyermek megváltoztatja az egész életünket és alapjaiban befolyásolja sorsunkat – fontos tehát, hogy lehetőleg ideális időpontban érkezzen, amikor szeretettel veszik őt körül. Szörnyű, ha nem így van, és rossz, ha le kell mondani róla, de ha már így alakult, minden nőnek jogának kell lennie ahhoz, hogy az eljárás módját maga válassza meg. Most aláírásgyűjtés indult azért, hogy a kormány tegye elérhetővé a tablettás abortuszt az állami egészségügyben.
Az abortusztabletta a 80-as évek végén került forgalomba, jelenleg a világ 37 országában alkalmazzák, így az Egyesült Államokban és Kínában is. Franciaországban és Svédországban a terhességmegszakítások nagyobb részét már így végzik. |
Az abortusztabletta Magyarországon orvosi felügyelet mellett a terhesség 8. hetéig tenné lehetővé annak megszakítását. Ez a módszer a tapasztalatok szerint jóval kevésbé terheli meg a nők szervezetét, mint a művi abortusz. Használatát mind a WHO, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, mind a magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium támogatja. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet ugyan 2012 májusában megadta a forgalomba hozatali engedélyt a szernek, az egészségügyi államtitkárság arra hivatkozva, hogy a tabletta alkalmazása kapcsán olyan mértékű szakmai vita alakult ki, amely nem megnyugtató és nem rendezhető, úgy döntött: a készítmény beszerzésére, forgalmazására, illetve OEP-támogatására nem kerül sor.
A készítmény tehát Magyarországon jelenleg nem érhető el. Egy budapesti magánklinikán két évig alkalmazták a tablettás eljárást egyedi importengedéllyel, azonban a nyomás miatt 2012 szeptemberében fel kellett függeszteniük a gyógyszeres terhességmegszakítást. Ennek következtében az utóbbi időben egyre többen utaznak külföldre – főképp Ausztriába – gyógyszeres abortuszra.
Semmiképpen sem állítható, hogy a gyógyszeres eljárás egyértelműen jobb, vagy hogy a sebészeti terhességmegszakítás már múlt századi és barbár módszernek számít. A gyógyszeres abortusz egyrészt orvosi kérdés, másrészt a terhességmegszakításon áteső nőket érintő ügy. A gyógyszeres terhességmegszakítást kérő nők nagy része két fő okkal indokolja, miért ezt az eljárást választja. Egyrészt úgy látják, hogy így a legnagyobb az esélye annak, hogy később teherbe eshetnek, másrészt fontos számukra, hogy a beavatkozás közben megmaradjon a testük feletti kontroll.
Nézd meg az akciót indító PATENT Egyesület kampányvideóját, és ha egyetértesz a céllal, itt csatlakozhatsz a petícióhoz!