“A hálapénzt néha rettentő nehéz elutasítani”

Tízezer, harmincezer? Mennyit kell, mennyit illik adni az orvosnak, a nővérnek? Indul azonnal a körtelefon, ha kiderül: orvoshoz, kórházba készülünk. Néha nagyobb a pánik, mint mikor magára a beavatkozásra gondolunk. Félünk: vajon nem néznek-e rossz szemmel, ha nem annyit adunk, amennyit elvárnak. Akkor is megkapjuk-e időben a gyógyulásunkhoz elengedhetetlen ellátást? A hálapénz, úgy tűnik, igazi para-szolvencia, vagyis a félelem váltópénze.

Az egyik vidéki egyetemi intézet főigazgatója részletesen mesélt nekünk arról, hogyan is működik, működött ez a rendszer már az ő pályakezdő korától. Nevét és a várost csak azért nem írjuk ide, mert meg szeretnénk kímélni a hozzászólók sokszor gátlástalan kommentjeitől, a kollégák, pályatársak rosszallásától.

A fizetés többszöröse kijött 40 éve

Elég azt tudni, hogy a főorvos meghatározó, nemzetközileg elismert tekintélye szakterületének. Olyan professzor, akinek személyéhez ragaszkodnak a betegek. Végigélte a hálapénzrendszer elmúlt négy évtizedét. Kezdő orvosként, magánorvosként és elismert vezetőként. A hetvenes években természetes volt, hogy fizetésének többszörösével hálálták meg a betegek a rájuk szánt időt. „Ez teljesen elfogadott dolog volt, persze nem mindenki ugyanolyan módszerekkel csinálta. Pontosan tudtuk, hogy kinél kell háromezret vagy ötezret fizetni, vagyis a pénz függvényében kapták a betegek a vizsgálatokat. Aki fizetett, az az akkor még ritkaságszámba menő CT-re is bejuthatott. Én ebben nem voltam partner. Előre sosem fogadtam el, pláne nem kértem. Az emberek tényleg hálából adták, vagy csak azért, hogy megnyugodjanak” – emlékszik a professzor.

„Amikor láttam, hogy valaki szegény, hogy mekkora teher neki a „hála”, mindig találtam ürügyet, miért nem tudom elfogadni. Hogy babonából nem tehetem, vagy bármit – mondja. – Sokszor mégis rettenetesen nehéz visszautasítani a pénzt. Például, amikor valaki órákat, akár egy fél napot is vár, vagy vissza-visszajön csak azért, hogy “kifejezze a háláját”, hiába világos, hogy ez nem szükséges.”

Nem hősnek, balféknek nézik

Egy vidéki kórház osztályvezetője harminc éve praktizál. Pályakezdőként olyan kellemetlen élményeket gyűjtött, hogy soha, semmilyen körülmények között nem fogad el pénzt. Leállítja az adakozásra készülőt már akkor, amikor a tipikus előjeleket látja. Ő megdöbbentő módon sokkal inkább az árnyoldalát látja annak, hogy visszautasítja a hálapénzt. Úgy tapasztalja, picit sem pozitív hős ő az emberek, a kollégák vagy a család, a barátok szemében.

Sőt. „A betegek egy része lényegében el is fordul tőlem, amint kiderül, mit gondolok erről. Egyszerűen nem bíznak bennem. Nem tudnak „megfizetni”, ergo nem is biztosak abban, hogy megfelelően ellátom majd őket. Nincs meg a bizalom. Aztán az ismerőseim leginkább balféknek látnak, de otthon is sokszor volt ebből feszültség, hogy legalább a gyerekeimre gondoljak” – mondja, mégis úgy gondolja, az orvos-beteg kapcsolatot megfertőzi, ha becsúszik közéjük a boríték.

140 ezer nettó 30 év után

„Én vagyok a legidősebb és nyilván a legszegényebb a klinikán, de ez van. Nincs ugyan semmink, de nem is volt soha. Így nőttünk fel mindketten a feleségemmel, mégsincs elveszett életünk. Nem csúsztunk félre, nem ezen múlik a boldogság” – mondja a sebész, aki ma 30 éves szakmai múlttal, főorvosként bruttó 220 ezer forintot keres, vagyis 140 ezret visz haza havonta. Emellett ügyeleteket vállal, és nyelvet tanít az orvostanhallgatóknak.

Hálapénz nélkül még többen elmennének

Béltecki János, a Magyar Orvosszövetség elnöke viszont mindig is vállalta: nem fogadja el a betegek borítékolt háláját. Egy-egy bonbon, vagy egy üveg bor jöhet, de nagyobb dolgok nem. Szerinte igenis csak mítosz, hogy a páciens enélkül bizalmatlan.

“Tény, hogy a jelenlegi bérezés nem alkalmas a megélhetésre, tagjaink többsége viszont szükséges rossznak tekintik ezt a gyakorlatot, és egyáltalán nem igaz, hogy ne lehetne visszautasítani. És tény az is, hogy ha még ez sem lenne, ennél is több orvosnak inthetnénk búcsút, akiket igenis tárt karokkal vár Európa. A mi felméréseink szerint egy 5-6 éve végzett szakorvosnak a jelenlegi alapbér háromszorosa, vagyis úgy 600 ezer forint lenne az a fizetés, ami kiüthetné mind a hálapénzt, mind a külföldi munkavállalás gondolatát a fejéből”- summáz az érdekvédelmi vezető.

Valóban, miért is adják a betegek?

Az orvosok harmada a valós hálát feltételezi mögötte, derült ki a Magyar Rezidens Szövetség és a Szinapszis most nyilvánosságra hozott, átfogó felméréséből. A többiek fele-fele arányban azt gondolják, a betegek azért adnak pénzt, hogy előnyhöz jussanak, vagy csak félnek atól, hogy különben nem kapnak megfelelő ellátást. A betegeknek majdnem a fele viszont félelemből ad, vagyis azt érzi, különben nem foglalkoznának vele megfelelően. Sokan válaszolták azt is, hogy így kevésbé érzik magukat kiszolgáltatottnak.

Viszont az orvosok és a lakosság is egyetértenek abban, hogy a hálapénz rendszere megalázó a betegnek, és a szakma 87 százaléka szerint ez a gyógyítást végzők számára is legalább annyira kellemetlen. 70 százalékuk elviekben nem ért vele egyet, de a jelenlegi egészségügyi helyzet miatt kénytelen elfogadni a beteg által felajánlott pénzt. Ezzel szemben az emberek 85 százaléka azt gondolja, az orvosoknak nem érdekük a hálapénz rendszerének megszüntetése.

Még egy fontos tévhitet oszlatott el a mostani kutatás: a lakosság jelentősen felbecsüli az egy-egy orvosi beosztáshoz tartozó bérszinteket. Az orvosok többsége szerint a paraszolvenciát adó betegek aránya és az egy beteg által adott pénz összege is csökkent az elmúlt két évben.