Ha nem beszélünk róla, nincs? Koraszülöttek Magyarországon

Több kismamát érint a koraszülés, mint azt az ember gondolná.

Dr Nádor Csaba a MH Egészségügyi Központ Honvédkórház. Szülészeti és Nőgyógyászati osztály PIC vezetője: Igen. Magyarországon átlagosan minden 11. nő idő előtt szül. Ez megközelítőleg ugyanannyi, mint a terhességi cukorbetegség aránya.

Miért nem beszélünk akkor erről minél többet? Állítólag az anyukák egyharmada nemcsak a gyakoriságot, de még a rizikótényezőket sem ismeri.

N. Cs.: Mert az „amiről nem beszélünk, az nincs is” hozzáállás uralkodik. A struccpolitika.

Kulcsár Judit a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület alelnöke: A reklámokból, kiadványokból a tökéletes baba imidzse árad, az anyukák nem szeretnek foglalkozni azzal a forgatókönyvvel, aminek az üzenete ezzel ellentétes. Talán babonából sem. Ne fessük az ördögöt a falra, a végén még megjelenik, gondolják, pedig tele tévhitekkel nem lehet megelőzni a bajt. És nem árt azt sem tudni, mit jelent, ha korábban megindul a szülés, mire kell figyelnem, és mi az, amit muszáj az orvosra bízni.

N. Cs.: 12 éve tartok előkészítő tanfolyamokat kismamáknak és férjeknek. Számomra nagyon elgondolkodtató, hogy tíz kérdésből hét biztosan az anyukával kapcsolatos. Hogyan kerülhetem el a fájdalmat, hogyan épülök majd fel a szülésből, milyen kórházat válasszak – mind elsősorban róluk szól, nem pedig a baba fejlődéséről.

Ez tényleg meglepő, de arról már szerintem nemcsak a nők tehetnek, hogy alig tudnak valamit a koraszülésről.

N. Cs.: Egyetértek, ez a szakma felelőssége is. Az orvosoknak és a védőnőknek át kellene adniuk minden alapvető információt a kismamáknak, de az igazat megvallva még jobb lenne, ha a tudatos családtervezésre helyeznénk a hangsúlyt, és ez korán elkezdődne, mondjuk a gimnáziumokban.

Akadnak bőven olyan esetek, amikor hiába a gondos prevenció, valami miatt mégis jóval hamarabb elindul a szülés.

N. Cs: Igen. A koraszülések egyharmadánál fogalmunk sincs a kiváltó okokról. A többinél anyai betegségek (várandóssággal összefüggők vagy másmilyenek), életkor (túl korán vagy túl későn szüli az elsőt), életmód (dohányzás, alkohol, higiénia, stressz), a méh rendellenességei, fertőzések befolyásolhatják a dolgot. A mesterséges megtermékenyítéssel fogant babák körében, ikerterhességek esetén körülbelül kétszer annyi ilyen eset van.

Ha megindul a szülés, és értem jön a mentő, akkor mi a legfontosabb a baba szempontjából?

K. J: Hacsak nincs életveszélyben az anyuka vagy a kisbabája, fontos, hogy a baba minél tovább a pocakban maradjon. Nemcsak azért, mert a kórházakban a kezeléseknek köszönhetően időt lehet nyerni a szülésig, hanem azért is, mert a koraszülött babákat a szállítás nagyon megviseli. Ha sikerül a babát bent tartani, alapvető fontosságú, hogy a kismama megkapja a tüdőérlelő injekciót, ami egyébként jár is neki. Ha nem így történik, feltétlenül tájékoztatást kell kérni az orvosoktól.

Dr Nádor Csaba és Kulcsár Judit

N. Cs: Szerencsére, ami a szállítást illeti, ma már csak tizedannyi koraszülött babát szállítanak, mint tíz évvel ezelőtt.

Mi az a legfiatalabb kor, amikor már jó eséllyel életben marad a baba?

N. Cs: A hivatalos adatok szerint 23 hetesen nincs szövődménymentes életben maradás.

K. J: A legfiatalabb baba 23 hetes és 5 napos volt, ő 320 grammra fogyott vissza a szülést követően.

320 gramm? Ez nagyon riasztóan hangzik.

K.J: Lehetséges, de ez a baba most már hároméves, és nagyon jól van.

N.Cs: Érdekes tény, hogy a lányok esélye az életben maradásra 20 százalékkal nagyobb, mint a fiúké.

Mi mindenen múlik, hogy ezek az icipici koraszülöttek maradandó problémák nélkül nőjenek fel?

N.Cs: Ez nagyon sok mindentől függ. Mennyi időre született, hol, milyen PIC-ben jött a világra, ott milyen orvosi ellátást kapott, és biztosítottak-e minden körülményt számára: csend, fészek, az inkubátor letakarása, fények minimalizálása, stb. Legalább ennyi súlya van az utógondozásnak. Mi három éves korig követjük a 1,5 kg testsúlynál kisebb babákat. Tudunk minden problémájukról, ezekre gyakran mi magunk tudunk terápiát biztosítani. Rég nem csak az érdekel minket, hogy a Magyarországon évente körülbelül 1300 1,5 kg-nál kisebb súllyal megszületett babák életben maradnak-e, hanem az is, hogy jó-jó, de mi van a szemével, a tüdejével, az idegrendszerével?

K.J: Sajnos nem ez a hozzáállás a jellemző. A mi kismamáinktól rengeteg panasz érkezik a központokkal kapcsolatban. Átlagosan félévente egyszer van kontrollvizsgálat. Nem egyszer fordul elő, hogy iskoláskorra vesznek észre egy súlyos problémát, amivel aztán ráadásul vidéken rögtön magára is marad az érintett család.

Sok különbségről lehet hallani magával a koraszülött-ellátással kapcsolatban is.

K.J: Az nem kifejezés. Van, ahol a látogatási időt naponta két és fél órára korlátozzák, holott törvény írja elő, hogy a gyereknek joga van a szüleivel együtt lenni. Mennyit lehetnek bent a szülők, mi történhet ez alatt az idő alatt, ez mind eltér központonként. Az egyik leggyakoribb panasz, hogy alig kapnak tájékoztatást a babáról. A kenguruzás szóba sem kerül, sőt hallottam olyan központról, ahol majdnem négy hétig meg sem érinthették a kisbabájukat a szülők. A legszívszorítóbb, hogy volt, ahol azt sem engedték meg, hogy a szülők fényképet készítsenek az inkubátorban fekvő kisfiukról.

Hogy van ez a Honvéd kórházban?

N.Cs.: Látogatási idő apának és anyának? Én már a kérdést sem nagyon értem. Nálunk ilyen nincs. Mi az alapelveket tisztáztuk először: bizonyítékokon alapuló orvoslás kontra „30 éve így csináljuk” gyakorlat, a szülők és gyermekek jogai kontra „csak mi tudjuk, hogyan lesz az jó a gyermeknek” gyakorlat. Néhány évvel ezelőtt kipróbáltuk a kenguru módszert, működött. Azóta használjuk, nagyon jó eredményekkel. Az erre vonatkozó megfigyeléseket a mi tapasztalataink is igazolták, a babák gyorsabban fejlődnek, kevesebb a légzéskimaradás is, nem beszélve a szülő-gyerek kapcsolatra gyakorolt elementáris hatásáról. Ezért aztán nálunk mindenki kenguruzik, anyukák és apukák egyaránt, ez ráadásul abban is sokat segít, hogy igazi családdá váljanak. Volt olyan apuka, aki heteken keresztül órákig ott ült az alig egykilós gyerekével a mellkasán, pedig a felesége szerint korábban nem volt rá jellemző a babusgatás. A kenguruzás után később alig várta, hogy hazaérjen, máris ölbe kapta a gyereket, és csókolta, ölelte, ahol érte. Hát ilyen az, amikor család születik, ezt akadályoznánk meg azzal, ha eltiltanánk a gyereket a szülőtől. Ön szerint mi le szeretnénk mondani erről az élményről?

Ha az apukákat is bevonják a folyamatba, bizonyára nagyobb eséllyel tudnak megbirkózni a koraszülés okozta nehézségekkel.

N.Cs: Így van. Ráadásul, higgye el, nemcsak azért vagyunk ilyen liberálisak, mert szakmailag ebben hiszünk, hanem mert egyszerűen nagyon jó ezt így csinálni. Nálunk mosolyog mindenki, mert a bizalomra épül minden és arra a felfogásra, hogy együtt kell mindent megtennünk a babáért a szülőkkel. Olyannyira, hogy volt olyan eset, amikor egy drogfüggő apukának is megengedtük, hogy a kisbaba mellett legyen. Próbáltam vele beszélni, az első két alkalommal nem sikerült, mert konkrétan belőve jött be, de harmadszorra igen. Leültünk a baba mellé, hagytam, hogy megérintse, figyeltem a reakcióit, beszélgettünk egy jót, és egyáltalán nem lepődtem meg, amikor később azzal keresett meg, hogy ő bizony elmegy egy rehabilitációra, mert most először érzi, hogy érdemes ezt megtennie valakiért.

Ha egyszer ilyen jók az eredmények, miért nem követi önöket az összes többi központ?

N.Cs: Erről őket kellene megkérdezni. Az biztos, hogy ha valami 30 éve ugyanúgy működik, azon nehezen változtat a szakma.

Nagyon kritikusan fogalmaz. Milyen a népszerűsége?

N.Cs: Engem csak az érdekel, hogy jöjjenek hozzánk tanulni. Szerencsére a jó gyakorlatokat azért szép lassan egyre többen követik. És tegyük hozzá, nem a Honvédkórházi PIC az egyetlen jól működő, szülő- és családbarát hely.

Sok dolog szóba került, volt, ami ezek közül a szakmát érintette, és volt, ami az anyukákat. Mi lehetne a fő üzenete mindennek?

N.Cs: A szakmának sokkal nyitottabbnak és önkritikusabbnak kell lennie, az anyukáknak pedig egy kicsit tudatosabbnak.

K.J: Azért ne felejtsük el, hogy gyakran a leggondozottabb várandósság alatt is előfordulhat, hogy sokkal korábban születik meg egy baba. Ami pedig az anyukák kiállását illeti a jogaik mellett, tele félelmekkel, krízishelyzetben, kiszolgáltatva az egészségügynek ez sem olyan egyszerű. Ismerek olyan budapesti, vezető beosztású közgazdásznőt, aki maga mondta el, hogy icipicire összement, amikor szembekerült a nem túl segítőkész orvosokkal. Ő, akitől munkájából adódóan nem idegen a magabiztosság, elvesztette minden önbizalmát, a határozott kiállás szóba sem jöhetett. Hibáztatható egy anyuka ilyesmiért? Addig biztosan nem, amíg az egészségügyi dolgozók hozzáállása nem lesz egységesen pozitív minden intézményben.