nlc.hu
Egészség
Te adnál marihuánát a gyerekednek?

Te adnál marihuánát a gyerekednek?

Már hallom is, ahogyan mindenki felhördül, amikor a kérdést olvassa. Hát persze hogy nem. De a kérdés nem ilyen egyszerű. Mert mi van, ha ez az egyetlen gyógymód? Ha nincs más segítség? Ha nincs már mit veszteni? És ha épp a kezelőorvosod ajánlja ezt a gyógymódot?

Charlotte Figi minden idők legfiatalabb gyermeke, akit orvosai marihuánával kezelnek. Hatévesen kapta az első adagot, és a szülei (akik amúgy korábban kifejezetten a marihuána legalizálása ellen harcoltak) úgy voltak vele, hogy nincs mit veszíteniük. Ha ez sem segít, akkor nincs tovább. A kislány ugyanis a nagyon ritka Dravet-szindrómában szenved, melynek következtében hetente körülbelül 300 epilepsziás rohamot kap, amelyek akár 4-5 órán át is eltarthatnak. A kislány állapota folyamatosan romlott, és hatéves korára már nem tudott önállóan járni, beszélni és nem vett fel a szemkontaktust a körülötte lévőkkel. Nem csinált semmit. Amikor a szülők azt hallották, hogy felnőttek esetében hatékonynak bizonyul az orvosi marihuána, megkérdezték Charlotte orvosát, érdemes lenne-e tenniük egy próbát. Ám gyerekek esetében korábban még soha nem tettek ilyen próbát.

 

Te adnál marihuánát a gyerekednek?

 

Végső menedék

A marihuána ugyanis nem gyógyszer – ezért klinikai vizsgálatok sincsenek róla, hogy képes-e gyógyítani. Az viszont kábítószerfüggő családok vizsgálatából ismert tény, hogy a gyermekkori marihuánafogyasztásnak lehetnek bizonyos mellékhatásai, mint például az alacsonyabb IQ, fokozott hajlam a stroke-ra és bizonyos pszichiátriai rendellenességek gyakoriságának növekedése.

Ám mivel Charlotte az elmúlt hat évben többször volt kómában, a klinikai halál állapotában, és a szakértők szerint azért tűnt teljesen apatikusnak a viselkedése, mert már úgyis visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedett, úgy döntöttek, nincs mit veszíteniük. Ha egy picike esélyt is látnak rá, hogy segíthet rajta a szer, érdemes megpróbálni. Így a család belevágott a kísérletbe, és az eredmény lenyűgöző volt. Az elmúlt nyolc hónap alatt Charlotte visszakapta az életét. A korábban egész nap mozdulatlanul ülő gyerek kivirult. Síel, lovagol, beszél – és ami a szülei szerint még fontosabb: nevet. Erre már évek óta nem akadt példa. A rohamok pedig a heti 300-ról a havi 4-5-re csökkentek.

Nincs betépve!

Az igazsághoz tartozik, hogy Charlotte nem akármilyen marihuánát szed – egy genetikailag módosított fajtát, amelynek a jókedvért és látomásokért felelős THC-tartalma nagyon alacsony, ám a kannabinolnak nevezett CBD-tartalma nagyon magas. Ez a CBD csökkenti az agy túlzott elektromos és kémiai aktivitását, normalizálja annak működését. Charlotte tehát egyáltalán nem „betépve” tölti a mindennapjait, és szülei sem virágos ruhás hippik. Mielőtt belevágtak volna ebbe a terápiába, sok más gyógyszert is kipróbáltak – ám egyiknek sem volt semmiféle érzékelhető hatása lányuk állapotára.

Nem ő az egyetlen, akin segített a marihuána. Az autista Sam szülei is hasonló csodáról mesélnek. Tízéves fiúk egyre agresszívebb és kezelhetetlenebb lett, ahogyan nőtt, és semmiféle gyógyszerre nem javult az állapota. Már ott tartottak, hogy speciális intézetbe adják, mert fenyegetést jelent mások testi épségére, amikor hallottak az orvosi marihuánáról. Alig 30 perccel azután, hogy Sam megkapta az első adagot, a viselkedése látványosan megváltozott. Láthatóan megnyugodott, lelazult, beszélgetni kezdett a szüleivel, és aznap este minden hisztéria nélkül ment ágyba, és végigaludta az éjszakát.

Fotók: cnn.com
Fotók: cnn.com


Gyógyító spangli?

Bár a marihuána orvosi rendelvényre ma is több országban elérhető felnőtt betegek számára – különösen krónikus fájdalomra és kemoterápiás tünetek kezelésére –, az ötlet, hogy gyerekek is kaphassák, mégis óriási felháborodást kelt világszerte. Ám egyre többen vannak azok, akik Coloradóba költöznek miatta, az egyetlen helyre, ahol a szer legálisan elérhető 18 éven aluliak számára is.

A tapasztalatok szerint az orvosi marihuána hatékony a súlyos epilepsziás rohamoktól szenvedő gyerekek számára, de úgy tűnik, segíthet az autizmus, rák és a leukémia kezelésében is.

És nem csak a tüneteket enyhíti. A legújabb kutatások szerint a marihuána kikapcsolja a ráksejtek terjedéséért felelős ID-1 sejteket, tehát megállítja a különösen gyorsan, agresszíven terjedő rákfélék áttétképződését, és hatására a beteg meggyógyulhat.

 

Bár csábítónak tűnhet a kép, hogy néhány spangli elfüstölése kigyógyíthatja az embert a halálos kórból, a szakértők figyelmeztetnek, hogy a füves cigit és az orvosi célú marihuána fogyasztását semmiképp nem szabad egy kalap alá venni. Cigaretta formában egyszerűen lehetetlen olyan mennyiségű CBD-t bevinni a szervezetbe, amely igazán gyógyító hatással bírna, ráadásul az égés során a hasznos anyagok nagy része egyszerűen füstté válik. A gyerekek gyógyítására ezért olajkivonatban, injekció vagy kapszula formájában adagolják.

 Kapcsolódó cikkeink:

 

Nincs rá bizonyíték

A marihuána orvosi célra történő alkalmazása egyáltalán nem új – 1840 óta használják és Amerikában 1943-ig teljesen legálisnak számított. Ám furcsa módon nagyon kevés igazi, ellenőrzött orvosi kísérlet bizonyítja, hogy hatékony gyógyszer lenne. Így nem ismert, milyen hosszú távú mellékhatásai lehetnek a szedésének, és a pontos adagolást illetően is szükség lenne a kutatásokra – márpedig ez, különösen gyerekek esetében, nagyon fontos kérdés.

A szédítő eredmények ellenére nagyon kevés kutatás foglalkozik a marihuánával. Ez azonban nem igazán meglepő. A tudósok tapasztalata szerint a megfelelő vizsgálatok elvégzését komolyan akadályozza a marihuánát körülvevő negatív légkör. Azok a laboratóriumok, amelyek ilyesmire kérnek pénzt, hamar gúnyolódás célpontjává válnak, még saját kollégáik is azt hiszik, hogy saját célra akarnak füvet beszerezni, ezért nehezen kapnak anyagi támogatást.

Komoly kutatások híján pedig az eredmények nem bizonyíthatóak, csak egyedi anekdoták, amelyekre nem lehet tudományos körökben hivatkozni, vagy épp kezelést elrendelni.

Az ellenzők leginkább azért aggódnak, mert félnek, hogy az orvosi marihuána engedélyezése kinyitná Pandora szelencéjét: ha bárki szabadon hozzájuthat az orvosától a kábítószerhez, akkor milyen generációt nevelünk fel? És valóban, egyre többen vannak, akik a fenti esetekre hivatkozva, szeretnének depresszióra, figyelemzavarra vagy épp hiperaktivitásra is marihuánát adni a gyereküknek. Egyes tapasztalatok szerint ugyanis a szer ezekre a problémákra is hatásos. Azóta egyre több hasonló gondokkal küszködő felnőtt jelentkezett kísérleti alanynak, remélve, hogy a kezelés mellékhatásaként bódult állapotba juthatnak, és olyanból sincsen kevés, aki azt állítja, gyógyászati okból füstöl odahaza.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top