Egészség

Szentesi Éva: Én ebbe nem fogok belehalni

Van egy lány. Érdekel. Vonz a stílusa, követem az életét a blogján, lenyűgöz a nyíltsága, szeretem az érzékenységét, karcos iróniáját. És most már drukkolok is neki. Mert huszonkilenc évesen az életéért küzd.

Szentesi Évának méhnyakrákja van, áttéttel a vastagbélre. Kemoterápiás kezelést kap, hamarosan megműtik, és még nem derült ki, hogy ki kell-e venni a méhét és a petefészkeit. Ezt a harcot is épp úgy űzi, ahogy minden mást az életében. Őszintén, nyíltan, tabuk nélkül, utat mutatva sok fiatal nőnek, akik – reméli – levonják a tanulságot az ő történetéből. Mert tanulság az van, bőven.

Szentesi Éva: Én ebbe nem fogok belehalniJól nézel ki.
Köszönöm. Az orvosom azt mondta, nem érti, hogy van ez. Hiszen én kemoterápiára járok, ehhez képest simnkelem magam, jövök-megyek és jó kedvem van. Hogyhogy így nézek ki?

És hogyhogy?
Jól akarok kinézni. Nekem ez nagyon fontos. Hogy most is föltegyem a piros rúzst. Ettől rémültem meg a legjobban, hogy majd elmúlik a nőiességem. És attól, amikor azt mondta az orvos, hogy kivehetik a méhemet és a petefészkemet. Megfoszthatnak attól, hogy valaha anya legyek… Huszonkilenc éves vagyok, szeretném megélni az anyaságot.

Mindig így volt ez? Tudtad, hogy egyszer anya akarsz lenni?
Nem. Ez akkor tudatosult bennem először, amikor az orvos előtt álltam. Egészen addig nem érdekelt a gyerekkérdés. Sőt előfordult, hogy kijelentettem: nekem nem kell gyerek. Tudod, nekem nagyon rossz volt a viszonyom az édesanyámmal. A szüleim elváltak, a két lánytestvérem és én apunál maradtunk. Anyu elment, én pedig nagyon haragudtam rá. És közben attól féltem tudat alatt, hogy ha anyává válnék, én is elhagynám a gyerekeimet, mint ő. Nem akartam meghagyni ennek a lehetőségét.

Nem csoda, hogy sebet ejtett rajtad a történet. Egy válás önmagában is súlyos trauma egy gyereknek. De egy lánynak azt megélni, hogy az anyja otthagyja…
Nagyon kemény volt. Én már gyerekként is határozott ember voltam. Két évig nem beszéltem vele. Ha jött, levegőnek néztem, nem szóltam hozzá. Később aztán, már betegen, megpróbáltam megérteni őt, megismerni az ő indokait, a történet másik oldalát. Hiszek abban, hogy a lelket is meg kell gyógyítani, nem csak a testet.

Ebben mindig is hittél? Hátborzongató visszaolvasni néhány régebbi írásodat. Például azt, amit Angelina Jolie masztektómiája kapcsán írtál. Akkor kijelentetted, hogy a betegség lelki eredetében hinni hülyeség.
Igen, konkrétan lehülyéztem azokat, akik hisznek ebben. Ezt ma már nagyon sajnálom. És ahogy a mostani blogbejegyzésekből kiderül, én magam is hiszek már benne.

Szentesi Éva: Én ebbe nem fogok belehalniMindig is úgy írtál, hogy sarkig tártad a lelkeden az ajtót. Finomkodásnak nyoma sem volt, ha kellett, a nyers húsig feltépted a sebeidet. Máshogy nem is menne?
Nekem ez terápia. Kiírom, ottmarad, mások emésztik, én pedig elengedek fájdalmat, szakítást, félelmet, kétséget.

A stílus most sem változott, hogy az életedért vívott harcról írsz. Pedig a rákbetegségről, annak lehetséges következményeiről, a halálról sokan még finomkodva, óvatoskodva beszélnek. Te pedig jössz és kimondod, hogy…

Rákos vagyok.

Ami rengeteg beteg és nem beteg ember szerint a te magánügyed.

Nem értek egyet. Egyrészt nekem nem megy másként, ez vagyok én. Másrészt fölmentem egy méhnyakrákos fórumra…

És az jó volt neked?
Nem. Nagyon nem. Tizenöt nőből tizenötnek ugyanaz a története, mint nekem. Elkeverték a leletét, félrediagnosztizálták. Az orvos összekeverte a daganatot a méhsájszebbel, nem vette komolyan a helyzet súlyosságát. Nekem tavaly májusban, amikor jött az első durva tünetem, meg sem fordult a fejemben, hogy rákos lehetek.

Mi volt az első tünet?
Egy vetélésszerű vérzés. Egyből elrohantam a redelőbe. Kérdeztem, hogy mi a baj. Mondta az orvos, hogy “háááát… nem tudjuk, ez sok minden lehet”. Elvégezte az ultrahangos vizsgálatot, levette a kenetet a rákszűréshez, és azt kérte, egy hét múlva menjek vissza. De nem mondta, hogy akár rákos is lehetek. Én pedig tájékozatlan voltam.

Az ember ennyi idősen nem feltétlenül tájékozott azzal kapcsolatban, hogy mi ez a betegség.
Nem bizony. Kaptam vérzéscsillapítót, így aztán mire visszamentem, nem voltak tüneteim. Akkor hazaküldtek vizsgálat nélkül, hogy minden rendben. Aztán három hét múlva újra erősen vérezni kezdtem. Akkor már egy ismerős nőgyógyászhoz mentem, aki rendkívül kedves és előzékeny volt, megvizsgált, majd megnyugtatott, hogy még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy rákos legyek. Méhszájsebet diagnosztizált, és elkezdte a kezelést. Nem tűnt föl neki, hogy a tumoromat kezelgeti.

Szentesi Éva: Én ebbe nem fogok belehalniJézusom…
Ugye? És ez rengeteg nővel megtörténik. Addigra már szeptembert írtunk, jártam a kezelésre, de a vérzés nem múlt el. Akkor néhány barátom tanácsára elkezdtem alternatív gyógymódokat keresni. Kineziológust, talpreflexológust. Ő mondta, hogy a bal oldalamon a méhszáj-vastagbél környékén van valami csúnya betegség. A kineziológussal pedig eljutottunk oda, hogy valószínűleg az anya-történetemben kell keresni ennek az egésznek gyökerét. Persze tudtam én, hogy komoly sérelmeket hordozok magamban.

És ezzel a tudással visszamentél az orvosokhoz?
November vége felé épp a rendelő melletti postán álltam sorban, amikor megint elöntött a vér, erősebben, mint azelőtt bármikor. Bementem újra oda, ahol anno az első kenetet levették. Amikor megkeresték a nevemet, egyszercsak azt mondták, hogy ja, a júniusi rákszűrésem lelete itt van náluk, és már akkor P4-es szintet mutatott, ami súlyos méhnyakrákot jelez.

Hogyan próbáltak erről értesíteni?
Állítólag kerestek telefonon, ismeretlen számról, amit nem tudtam felvenni, sem visszahívni.

Nem hagytak üzenetet?

Nem. Szeptemberben a vidéki címünkre jött egy levelem arról, hogy menjek be, de azt nem írták, hogy miért. Viszont addigra a másik orvos méhsájszebbel diagnosztizált és kezelt, ezért nem mentem be, mert azt hittem, jó kezekben vagyok.

 Február 4-én volt a rákellenes világnap. Ennek kapcsán körbejártuk azt a viszonylag új jelenséget, hogy egyre többen, egyre nyíltabban vállalják a betegségüket. A témával foglakozó írásunkat ezen a linken találhatjátok!

Mi volt az első reakciód ott, akkor, annak az orvosnak, ahol fél évvel a vizsgálat után derült ki, hogy rákos vagy?
Ő szabadkozott, én pedig azt mondtam, nem akarok azzal foglalkozni, hogy mi volt. Azt mondja meg, hogy mit tehetünk most. Ajánlott egy igazán remek szakembert, dr. Kiarasht, egy perzsa orvost a Péterffy Sándor Kórházban. Azóta is ő kezel.

A sokk maga hogy jelentkezett?
Patakokban kezdtek folyni a könnyeim. De közben bekapcsolt valamiféle automata pilóta, nem akartam megállni és jajveszékelni, hanem menni akartam és csinálni. Gyógyulni, azonnal. Nem volt több vesztenivaló időm. A kórházban aztán hidegzuhanyként ért, hogy milyen súlyos áttétei lehetnek a méhnyakráknak – nyirokra, vastagbélre vagy májra. És hogy ha már megtámadta a méhemet, akkor azt és a petefészkemet is ki kell majd venni. Egy hét múlva, december elején megkaptam az első kemoterápiát.

Szentesi Éva: Én ebbe nem fogok belehalniHány kúrán vagy túl?
Azóta háromhetenként kapom a mérget, két napon át.

Türelmetlen vagy magaddal? A gyógyulásoddal?
Már az első kúrán azt éreztem, végre, gyógyulok. Eszembe sem jutott visszautasítani bármit. Ráadásul kiderült, hogy áttétes rákom van.

Hová áttétes?
Vastagbélre. Fiatal vagyok, agresszív a daganat, az áttét valószínűleg a legelső vizsgálat után eltelt fél évben keletkezett. Most kemoterápiával készítenek elő a műtétre.

A kemoterápiát hogy bírod?
Az első néhány nap rossz. Miután megkapom, hazamegyek vidékre, ágyban vagyok. Olyan, mintha megmérgeztek volna. Utána aztán fokozatosan jobb lesz. Azt a néhány napot leszámítva egyáltalán nem érzem magam betegnek.

Mit változtatott rajtad a betegség?
Az édesanyámmal 180 fokos fordulatot vett a kapcsolatom. Az volt az első, hogy azt rendbe tegyem. Két hét alatt kibeszéltünk magunkból minden sérelmet, megbocsátottam, újra egymásra találtunk.

Tudatos vagy, látod magad előtt az utat, önazonos vagy, erősnek látszol…
Az vagyok.

Akkor sem omlottál össze, amikor a terápia fizikai tünetei jelentkeztek? Mondjuk amikor elvesztetted a hajadat.
A hajam… nézd meg, milyen szép hajam van. Beszereztem három színben. Imádom. Reggel szőke vagyok, délután vörös, este pedig fekete. Érdekes egyébként, hogy a nőiességről kérdezel… azt hiszem, én éppen azelőtt nyomtam el magamban a nőiességet. Világéletemben rövid hajam volt, amit ráadásul hátrazseléztem, hogy keményebbnek nézzek ki. Mindenki mindig azzal viccelt, hogy én nem is lány vagyok, hanem fiú. A kapcsolataimban is én hordtam a nadrágot. Egyáltalán nem véletlen, hogy épp a női szerveimen nőtt daganat. Rá kellett jönnöm, hogy valójában, a lelkem mélyén én is a klasszikus felállásra vágyom. Egyáltalán nem kell kemény, vagány szerepet játszanom, mindenkit elüldözni magamtól… Persze a változás nem azonnal következik be, még dolgozom magamon.

Szentesi Éva: Én ebbe nem fogok belehalniAzt írtad az egyik bejegyzésedben a minap, hogy “az egész eddigi életem komédia”. Te valóban az éjszaka császárnője voltál. Sokat buliztál, komoly társasági életet éltél, ott voltál mindenütt.
Sosem pusztítottam magam szándékosan, de tény, hogy világéletemben hedonista voltam. Az most a legnagyobb kihívás, hogy türtőztetni kell magam.

Mi az, amit most nem csinálhatsz? Mi hiányzik?
Rákdiétán vagyok, nem eszem cukrot, zsírt, húst, semmiféle szénhidrátot, nem iszom alkoholt. Szinte rizsen és zöldségen élek. Pedig mennyire szeretem a jó borokat, koktélokat, finom ételeket… de ezzel most nem viccelünk. Azért a betegségem miatt nem fogok zárdába vonulni. Találkozom a barátaimmal, eljárunk, jól érezzük magunkat.

Azért nagyon komoly tükröt tart eléd ez a betegség.
Igen. Mindig nagyon szerettem a drámát, a túlzásokat, a nagy szavakat, nagy ívű véleményeket. Aztán most szépen rájövök, hogy nem kell mindig dráma, nem kell mindig mindenről ítéletet mondani. Ki vagyok én, hogy ítélkezzek, hogy “megmondjak”. Kőkemény a lecke, de tanulom szorgalmasan.

 Szentesi Éva naplóját itt olvashatjátok.

És ennek bejegyzésről bejegyzésre az olvasóid is tanúi. Arra gondoltam, hogy nagy szerencséd van, hogy van neked tehetséged és felületed, ahol írhatsz, ahol olvasnak téged. Még akkor is, ha sokan egészen megrendülnek közben.
Igen, nagyon hálás vagyok, hogy leírhatom. Épp ezért kezdtem el a rákról is írni, nyilvános naplót vezetni. Mert igenis ki kell mondani, beszélni kell róla, és nem óvatoskodni, finomkodni. Tudom, hogy hatásos, amit csinálok. A visszajelzés megdöbbentő. Van lány, aki azért ment el vizsgálatra, mert az én történetemet olvasta, és azóta már meg is műtötték méhnyakrákkal. A barátnőim is sorra mennek el megvizsgáltatni magukat.

 Heti vendégszerkesztőnk ajánlja:

Tudod, az azért durva, hogy ehhez ez kell. Egy ilyen sztori.
Én is szentül meg voltam győződve arról, hogy ilyesmi velem nem történhet meg. Tessék, megtörtént. Veled is megtörténhet. Sokkal tudatosabban kell hozzáállni a testünkhöz, a lelkünkhöz, a bajainkhoz. Figyelni a jeleket. Eljárni vizsgálatra. És nem elég, ha elmész. Jó szakemberhez kell menni, ha szükségét érzed, akkor másik orvostól is véleményt kérni. Fontos, hogy mindennek menj utána a leleteiden, és merj kérdezni, kérdezni, kérdezni. A jó orvost nem zavarja, ha kérdezel.

Szentesi Éva: Én ebbe nem fogok belehalni


Arra fel vagy készülve, hogy mi lesz, ha ne adj isten rosszabbra fordul az állapotod a kemoterápia miatt? Akkor is folytatod ezt a missziót, mindent nyilvánosság elé társz?

Hülyén hangzik, de szerencsés vagyok, mert nem fáj. Egyelőre nem tudom, hogy milyen úgy élni, hogy az ember mindjárt belehal a fájdalomba… Az elején vagyok. Lesz még műtétem, ami biztosan nem lesz kellemes, lehet, hogy kemó is jön még, lehet, hogy sugarat is kapok, meglátjuk. Most is van, hogy rosszul vagyok, és azt gondolom, hogy nem tudom, hogy megyek el a következő kemoterápiára. De aztán mindig összeszedem magam. Mert menni kell. Én ebbe nem fogok belehalni.

Nem szeretem, ha a diktafon másik oldalán ülve azt kérdezik tőlem, hogy hol látom magam tíz év múlva. De tudod, mit? Itt és most ez egy nagyon fontos kérdés.
Azt hiszem, karrier szempontjából jó úton haladok. Nagy álmom, hogy főállású író legyek, tartalmas női témákkal foglalkozhassak. Ami hiányzik az életemből, az egy társ. Nagyon szeretnék egy klasszikus, igazi családot. Férjjel, és ha lehet, saját gyerekkel. Még hiszek abban, hogy ez lehetséges. Nem kell két kanállal falni az életet… és boldog vagyok, hogy ezt ma már ki tudom mondani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése