nlc.hu
Egészség
Aktus utáni géllel a HIV-vírus ellen

Aktus utáni géllel a HIV-vírus ellen

A tesztek eredményei a HIV és az AIDS elleni harc új útjait nyithatják meg.

A HIV-vírus, az AIDS kórokozója ellen védő hüvelygélt fejlesztenek amerikai kutatók. Az aktus után, helyileg használandó szer a próbák során megóvta a nőstény majmokat egy mesterséges HIV-variáns fertőzésétől.

Az állatkísérletek a koncepció helyességét igazolták: a kísérletek során a gél hat majomból ötöt megóvott a HIV-vírus egy mesterségesen előállított variánsától. A szert röviddel a vírussal való érintkezés előtt, majd három órával utána alkalmazták.

Mindenképpen további kutatások szükségesek, eddig ugyanis csak kis számú majmon próbálták ki a hatását, és azt is meg kell vizsgálni, milyen időkorlátok közt – hat, nyolc vagy akár 24 órán belül – lehet használni a szert – hangsúlyozták az amerikai kutatók. Sokkal nagyon létszámú, emberi résztvevőkkel végzett kutatásokra van szükség, mielőtt a gél engedélyt kaphat.

Az aktus utáni gél elsősorban azokban az országokban lenne különösen hasznos, ahol magas a fertőzöttek aránya, a gumióvszer alkalmazása útjában pedig kulturális akadályok állnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top