nlc.hu
Egészség
Megható gesztus! Még életében elosztogatja a szerveit

Megható gesztus! Még életében elosztogatja a szerveit

Nem túlzás azt állítani, hogy ez a nő a világ egyik legönzetlenebb embere. Egészen elképesztő, amit másokért tesz.

A 47 éves, brit Sue Gianstefani korábban az egyik veséjét egy idegen, 60 éves férfinak adományozta, petesejtet adott egy terméketlen párnak, a mája egy darabjával pedig egy 2 éves kisfiú életét mentették meg.

Az asszony most az egyik tüdejét is szívesen odaadná egy rászorulónak, ám ez Nagy-Britanniában illegális, ezért azt tervezi, hogy Amerikába megy, ahol engedélyezik az ilyen transzplantációkat. Ha a tüdőadományozás is megvalósul, ő lesz a legtöbb szervet adományozott élő ember a világon.

“Visszaadni valakinek az életét, fantasztikus” – fogalmazott Sue, aki nem fogad el pénzt a szervekért, kizárólag az utazási költségeit és az ellátását térítik meg az adományozottak.

Férje és 19 éves fia mindenben támogatják, ám a barátai gyakran mondogatják neki, hogy meg fogja bánni. “Ez arról szól, hogy életeket változtatsz meg. Nagyszerű érzés” – mondta a nő.

Még életében elosztogatja a szerveit

Forrás: mirror.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top