Egészség

Nyári kalandok: “Úgy éreztem magam, mint egy ócska lotyó”

Nyár, a kalandra csábító! Azért légy résen... Újra előfordul a szifilisz, de egyre többen küzdenek más nemi betegséggel is Magyarországon. A gyakori partnercsere, a mind korábban kezdett és mára már igencsak szabados szexuális élet mind-mind közrejátszik ebben.

 “Miért is ne!” – gondoltuk a barátnőmmel, és belevetettük magunkat az igazi balatoni nyárba. Úgy döntöttünk: ez a nyár a miénk, amikor csak tehetjük, leugrunk a Balcsira, ami – túlzás nélkül mondhatom – olyan, mint egy több hónapos Sziget Fesztivál. Folyamatos a pörgés, tök mindegy, hétköznap van, vagy hétvége, itt minden nap a szabadságról szól. Na meg a bulikról… Ő pár hete szakított a barátjával, én jó ideje egyedül voltam, mi sem lehet jobb gyógyír mindkettőnknek, mint az önfeledt szórakozás? Nagylányok vagyunk, okosak, vigyázni tudunk magunkra, szóval belehúztunk! Mondanom sem kell, az első pár hetet még élveztük, sikert sikerre halmoztunk, dagadt az önbizalmunk, csak úgy rajzottak körülöttünk a jobbnál jobb pasik.

Néha becsúszott

Nem mondom, hogy fűvel-fával, de azért be-becsúszott egy-egy egyéjszakás, tóparti kaland. De hát semmit nem adnak ingyen… Kinga halálosan belezúgott az egyik éjszakai Grál-lovagba, aki úgy levette őt a lábáról, hogy onnantól bármire hajlandó lett volna a kedvéért. Engem pedig a haverja szédített meg, ami épp elég volt ahhoz, hogy a szép szavak a kellő mennyiségű balatoni fröccsel vegyülve ellenállhatatlan vágyat ébresszenek bennem. Átadtuk magunkat a holdfényes Balaton-part varázsának, ott, akkor semmivel sem törődtem. Gyógyszert szedek, fel sem merült, hogy valami gáz lehet… pedig lett. Pár nap múlva apró, pici hólyagokkal lettem tele a legintimebb testrészemen, ráadásul folyton pisilnem kellett, ami még rettentően fájt is. Rémesen szégyelltem az egészet, meg persze féltem is, mi a frász ez? Aztán összeszedtem minden bátorságom, és elmentem a dokihoz. Kiderült: nemcsak egy herpeszvírust szedtem össze, de egy tripperre is szert tettem egyetlen éjszaka alatt! Azt hittem, rosszul hallok, majd elsüllyedtem ott a doki előtt, úgy éreztem magam, mint egy ócska lotyó.

Nyári kalandok:

Újra itt a szifilisz!

Miközben a szakemberek korábban csak tankönyvekben találkoztak a szifilisszel, az utóbbi időben a betegség újra megjelent: tavaly csak egyetlen negyedévben 135 embernél diagnosztizálták. Van olyan megye, ahol egy év alatt megduplázódott a betegek száma. De szintén jelentősen bővült a tripperesek köre, a csaknem 400 beteg között van egy kislány is, aki születés közben fertőződött meg, és szintén jelentősen emelkedett a chlamydiások száma.

Szex: vigyázat, fertőzésveszély!

Több mint harmincféle kórokozó terjedhet szexuális együttlét útján, köztük baktériumokat, vírusokat, gombákat, egysejtűeket és élősködőket egyaránt találunk. Ez a probléma bárkit érinthet, aki szexuális életet él. Biztos válaszokat csak a nemi betegségek szűrésére szakosodott rendeléseken kaphatunk, ahol komplex kivizsgálást végeznek. És valamennyi gondozóra igaz, hogy az utóbbi időben megnövekedett a forgalmuk, van, ahol havonta háromszáz-négyszáz beteg is megfordul.

Folyamatosan nő  fertőzöttek száma

A szakrendelésen különböző baktériumok és gombák mellett a chlamydiára, HIV-re és a szifiliszre is tudnak szűrni, térítés fejében pedig HPV-vizsgálatot is végeznek. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Bőr- és Nemibeteg-gondozó évente mintegy 27 ezer esetet lát el. Az elmúlt öt évben a betegforgalom 60 százalékkal emelkedett.

“Az elmúlt években folyamatosan tapasztaljuk, hogy nő a betegszám. Korábban legfeljebb a tankönyvekben találkoztunk például a szifilisszel, ma pedig már nem egy betegen látjuk a nyilvánvaló jeleket” – mondja dr. Együd Katalin, a Jósa András Oktatókórház Bőr- és Nemibeteg-gondozó Intézetének vezető főorvosa.

Sűrűn váltogatjuk a partnereinket

“Miközben szexuálisan egyre nyitottabb a társadalom, ráadásul az interneten a szolgáltatások teljes tárháza megtalálható, a védekezésre, a biztonságra alig-alig ügyelünk. Arról sincs például az emberek többségének fogalma, hogy az orális szex ilyen szempontból ugyanolyan veszélyes” – folytatja a szakember.

A fertőzés sokszor észrevétlenül terjed

Gyakori, hogy a kórok tünetmentesek, így egy tartós kapcsolatban is megfertőzhetik egymást a partnerek. Sokszor egyébként akár egy más betegségre kapott gyógyszer, mondjuk antibiotikum, időlegesen meg is szünteti a panaszokat, ha vannak, ezért a felismerés még nehezebb” – teszi hozzá a doktornő.

A nemi betegségek terjedésének hátterére magyarázatot adhat az a korábbi felmérés, amelyben az embereket szexuális szokásaikról kérdezték. Kiderült: a magyar férfiak 71, a magyar nők 75 százaléka saját bevallása szerint nem tud eleget a nemi úton terjedő betegségekről.

A leggyakoribb kórokozók, amikkel az ágyban találkozhatunk

Szifilisz (vérbaj, lues)

A szifilisz stádiumokban zajló, az egész szervezetet érintő, baktériumfertőzés okozta nemi betegség. Nemi érintkezéssel terjed, valamint az anya is megfertőzheti méhen belül a magzatát.

Az első tünetek a fertőződést követően egy–három hét múlva jelentkeznek: általában egyetlen, fájdalmatlan fekély jelentkezik a nemi szerveken, majd megduzzadnak a lágyéki nyirokcsomók. Bár e tünetek maguktól elmúlnak, a betegség nem gyógyul, hanem tovább terjed a szervezetben. Két-három hónappal a fertőzés után viszkető kiütések jelennek meg a bőrön és a nyálkahártyákon testszerte, nyirokcsomó-duzzanat, szem- és májgyulladás, láz, hajhullás is előfordulhat.

Gonorrhoeafertőzés (kankó, tripper)

A kórokozó baktériumfajta melegben, nedves területeken növekszik, nőknél a nemi szerveknél (méhnyak, méh, petevezetékek), illetve nőknél és férfiaknál egyaránt a húgycsőnél. A fertőzés előfordulhat a szájban, a torokban, a szemekben és a végbélnyílásnál is. Fertőzése akut, gennyes, fájdalmas szervi gyulladásokat okoz. Kézfogással, WC-használat útján nem fertőz, csak szexuális érintkezés során.

Chlamydia (Lymphogranuloma venereum)

A Chlamydia trachomatis (LGV) fertőzés tünetszegény, amely a kórokozó viselkedéséből adódik. Előfordul, hogy tünetek kíséretében jelenik meg a betegség. Ilyenkor a leggyakrabban rendellenes folyás, zavaros, szürkés-fehéres, gennyes méhnyakból eredő váladék (mucopurulens cervixváladék), a méhnyak nyálkahártya-ödémája, duzzanata, sérülékeny állapota lesz jellemző. Nőknél a méhnyak és a húgycső megfertőzésével kismedencei gyulladást okozhat. Férfiak esetében a húgycsőben telepszik meg, és mellékhere-, illetve prosztatagyulladást okoz.

Hepatitis B és C

A hepatitisz, magyarul májgyulladás, a máj heveny vagy idült gyulladásos megbetegedése, amelyet elsősorban különböző vírusfertőzések okoznak. Vezető klinikai tüneteikben sok a hasonlóság, jellemző a sárgaság, de kórokozóik és az okozott betegségek különböznek egymástól. A leggyakoribb típus, a vírus B és C típusa vérrel (pl. közös tűhasználat kábítószeresek körében), valamint szexuális úton terjed, de fertőzött anya szüléskor átadja a csecsemőjének is.

Herpes genitalis

A herpes genitalis a nemi szervek, a végbélnyílás körüli bőr és a környező területek nemi úton terjedő betegsége, amelyet a herpes simplex vírus okoz. A kezdeti elváltozás a fertőzéstől számított 4–7. napon alakul ki. Viszketés, égő fájdalom és érzékenység képezik az első tüneteket. Ezt követően kis vörös folt jelenik meg, amit apró fájdalmas hólyagocskák követnek. A hólyagok kifakadnak, összeolvadnak, és így kerek fekélyeket hoznak létre. Fájdalom léphet fel vizeléskor és járáskor. A fekélyek 10 nap múlva, hegesedéssel gyógyulhatnak.

HPV (human papilloma vírus), condyloma acuminatum

A HPV vírusok egy csoportjának gyűjtőneve, amely több mint 100 típust foglal magában. Ezekből több, mint 40 HPV-típus szexuális érintkezés útján terjed.

Trichomonas vagy Trichomoniasis STD

Bár jellemzően nemi érintkezéssel terjed, uszodában, közös WC használata során is fertőzhet. A kórokozó megfertőzheti mind a nők, mind a férfiak húgy-ivari szerveit, a tünetek azonban főleg nőknél jelentkeznek.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top