Az alkohol útja konyhanyelven
Az utazás az ajkaidon keresztül kezdődik, a szesz lecsúszik a nyelőcsöveden át a gyomrodba, és körbe-körbetáncol a gyomorsavaiddal keveredve. Azoknál, akik szénsavas italt isznak hozzá, az alkohol gyorsabban jut a vérbe, mivel a szén-dioxid növeli a gyomorban lévő nyomást, így gyorsabbá válik az ital felszívódása. Ettől lesz olyan fejbe kólintott érzésünk, és ha így folytatjuk, már nem vagyunk messze attól, hogy a sarokban horkoljunk részegen. A tapasztaltak ezt azzal kerülik el, hogy már jó előre kibélelik a gyomrukat, lehetőleg jó zsíros ételekkel. Az alkohol tehát lassabban vagy gyorsabban, de hamarosan a véráramba jut, innen pedig a májba.
A májban, az alkohol lebontásának Mekkájában, az alkohol sorsa beteljesül, és már csak árnyéka lesz korábbi önmagának. Az enzimek kíméletlenül bontják le közbülső vegyületeken keresztül vízzé és szén-dioxiddá. Persze azért vannak határok. A túl sok alkohol lebontása már nem olyan könnyű és lassú folyamat – ráadásul a köztes termékek gyakrabban károsabbak, mint az alkohol –, másrészt a májnak is vannak korlátai, ezért van az, hogy egy bizonyos szint után a véralkoholszint megemelkedik.
Emelkedik a véralkoholszint, ki tudja, hol áll meg
A szint emelkedése rengeteg hatást von maga után, ezeket szétszedhetjük rövid és hosszú távú hatásokra. Ha én lennék az alkohol PR-osa, megjegyezném, hogy a szesz kis mennyisége a szervezetedben – ami természetesen még a biztonságos állapot – megnyugtat, segít a társadalmi beilleszkedésben, és segít a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésében. Megnyugtat, mert eljut a központi idegrendszeredbe, ahol elnyomja a kémiai neurotranszmitterek jeleit, különösen a gamma-amino-vajsavét.
Egy ital tehát tényleg védhet minket, de az első ital általában hoz magával még többet is. Egyrészt társas ivásnál segítenek ebben a barátok is, másrészt elindulnak mindenféle hullámok az idegrendszerben az alkohol vérbe kerülésével, amitől újabb pohárka után nyúlunk. 0,3-1,2 ezrelékpont (ekkor a vér 1 literében 0,3-1,2 cm3 tiszta alkohol van) közötti alkoholszintnél boldog és eufórikus állapotba jutunk, de ilyenkor már akadozhat a beszéd, mivel az alkohol zavart okoz az agysejtekben, a köztük folyó kommunikáció is lecsökken.
Mindannyian ismerjük azt, hogy néha nem emlékszünk arra, hogy mit is akartunk mondani egy perce, pedig biztos az évszázad gondolata vagy vicce volt. Ha még mindig nem állunk le ilyenkor, akkor romlani fog az egyensúlyérzékünk és megjelenhet a hányinger. A hányás pedig már az “azt hiszem, egyel többet ittam, mint kellett volna” fokozat. Ekkor a szervezet próbál megszabadulni a fölösleges alkoholtól, amit köszönj is meg a gyomrodnak, mert védeni akar azzal, hogy üzenetet küld az agynak, amivel beindítja a hányásközpontot.
Nem jó móka túl sokat inni… maximum vizet
Túléltük az átdorbézolt éjszakát. Most szaladjunk hirtelen előre öt, tíz, harminc évet. A krónikus, túlzott alkoholfogyasztás lassan minden egyes szervet megtámadja a testben. Ennek az egésznek a máj issza meg a levét, kialakulhat a májzsírosodás, azaz az alkoholos májkárosodás.
A szív abnormálisan ver, és gyomorfekély alakulhat ki, ami kilyukadhat, gennyezhet. Kialakulhat cukorbetegség, nyelőcső- és szájüregrák, megduzzadhat a máj. És ezekkel még csak kapargattuk a felszínt, de ezek után bárki elhiheti, hogy nem olyan jó ötlet belépni ebbe a klubba. Természetesen mindenki maga dönt, hogy mennyit iszik. Az alkalmi ivók élvezik az szesz jótékony hatásait – ez vagyok én karácsonykor és szilveszterkor –, aztán jönnek a veszélyeztetett ivók, a problémaivók, és végül az alkoholbetegek.
A magyaroknak (is) probléma Magyarországon a legmagasabb az alkohol okozta betegségek miatti halálozás aránya Európában. Az emberi szervezet azon van, hogy lebontsa, megküzdjön vele, de az állandósult többletbevitel szomorú következményekkel járhat. Azt se felejtsük el, hogy az egészség nem csak a fizikai jólétünket jelenti. Beletartozik a testi, lelki, szociális és spirituális egészségünk is. Igyunk tehát felelősséggel az ünnepek alatt is! |
BOTTAL SEM NYÚLNÉK ILYEN NŐHÖZ – FÉRFIAK RÉSZEG NŐKRŐL
KARAFIÁTH ORSOLYA: “NÉGY ÉVE, HOGY EGY KORTY ALKOHOLT SEM ISZOM“