A 70-es években volt ilyen drámai a betegek ellátása vidéken – A helyzet egy háziorvos szemével

Dr. Csehpál Etelka több mint 30 évet dolgozott vidéki falvakban. Jelenleg a 3000-es lélekszámú Földeák nyugdíjas korú háziorvosa. A település betegei bizonyos szempontból szerencsések, nekik legalább van saját orvosuk, ellentétben azzal a több mint 200 körzettel, ahol a jelek szerint senki nem akar praxist vásárolni. Hiába van azonban Földeáknak saját háziorvosa, ha a szakellátás működésképtelennek látszik. Dr. Csehpál Etelka tapasztalatai nagyon lesújtóak ezzel kapcsolatban.

“Van egy betegem, egy idős néni, kitapintottam a mellében egy csomót hónapokkal ezelőtt, kértem a sebészetet, hogy vizsgálják ki, ők adtak is sürgősséggel időpontot mammográfiai vizsgálatra. De mivel a néni egyedül van, nincs autója, hosszas időpont-egyeztetés után betegszállító vitte vizsgálatra. De késtek, nem értek vele oda, így új időpont kellett. Hónapok mentek el csak a mammográfiára, most a többi vizsgálat húzódik a várólisták miatt. A néni daganata közben már fekélyesedik, úgy, hogy semmilyen ellátást nem kap. 1972-ben végeztem az egyetemen, akkor mutogatták nekünk, hogy régen ilyen is volt. 2014-et írunk, és újra itt tartunk” − mesélte a HVG-nek a doktornő, aki persze folyamatosan kereste a megoldást az idős asszony ellátására. 

“Végignézem, ahogy meghal a néni”

A mezőhegyesi kórház például közel van Földeákhoz. A doktornő kérte is betege felvételét az intézménybe, mivel azonban nem stimmeltek a megyehatárok (Mezőhegyes Békés megyében és nem Csongrád megyében fekszik), kérését elutasították. Hasonlóan járt Makón, a krónikus belosztályon, illetve a sebészeten is. “20 évvel ezelőtt az történt volna, hogy megvizsgálom, beküldöm a szentesi kórház bizottsága elé, ott befektették volna, s talán egy-két héten belül meg is műtik. Most meg itt tartunk, hogy végignézem, ahogy meghal a néni” − folytatta a doktornő a megrázó történetet.

Csehpál Etelka szerint a vidéken élők nagyon rossz helyzetben vannak. Nincs pénzük a vizsgálatok “felgyorsítására”, sokszor még arra se, hogy eljussanak egy nagyobb városba. Egy páciense legutóbb azzal utasította el a beutalót tüdővizsgálatra, hogy csak a következő hónapban lesz érvényes biztosítása, akkor kezdődik ugyanis a közmunka. “Felírom a recepteket, aztán amikor házhoz megyek, azt látom, hogy ott hevernek kiváltatlanul, mert orvosságra sincs az embereknek pénzük.”

Hogy lehet ezt kibírni lelkileg? “Nagyon megvisel, nem csoda, ha nem akarnak jönni a fiatalok, pedig már én is mennék nyugdíjba. Elég volt, pedig soha nem volt könnyű.”

Így év vége felé reménykedik az ember, hogy például az egészségügy túlzások nélkül tragikusnak mondható helyzete miatt jövőre végre lép valamit a kormány. Végignézve ugyanakkor a  2015. évi költségvetés számait, ez a remény meglehetősen naivnak tűnik. Abban ugyanis sok mindenről szó esik, de kórházak érdemben megnövelt támogatásáról épp nem. (Leszámítva az adósságrendezést.) De hátha tévedünk, és ez csak a mi pesszimista hozzáállásunk.