Egészség

Egyél zsírt! – a világbajnok 10 kedvenc olaja

Sokan azt gondolják, hogy egy diéta akkor lehet hatásos, ha a zsírbevitelt teljesen lecsökkentjük. Higgyétek el, ez a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, mert a szervezetünknek szüksége van jó minőségű zsiradékokra, ezek nélkül a szervezet életfunkcióit is blokkolhatjuk, majd utána nem tudjuk, mitől lesznek rosszulléteink, fejfájásunk, hasmenésünk vagy egyéb mérgezéses tüneteink. Te is voltál már így? Akkor olvasd el a következő cikkemet, és fogadd meg tanácsaimat!
Az emberi szervezet legfontosabb energiaforrásai a különböző zsiradékok. Energiaforrásként szolgálnak a szervezet számára, segítik a zsírban oldódó vitaminok felszívódását (D, E, K, A), állandó szinten tartják testhőmérsékletet. Szükségesek a sejthártya felépítéséhez, egyes hormonok működéséhez, valamint a D-vitamin képződéséhez. Ha nem viszünk be a szervezetünkbe jó minőségű zsiradékokat, nem tudnak a zsírban oldódó vitaminok sem felszívódni, a fent említettek között kiemelném a D-vitamin fontosságát, amit a szervezet naponta 1 óra napozással szintetizálni tud, ha pedig nem napozunk, étrend-, illetve táplálékkiegészítő készítményekkel kell a szervezetbe juttatnunk. A D-vitamin-hiány szinte már népbetegség, sok esetben emiatt alakul ki a meddőség.
 
Egyél zsírt! - a világbajnok 10 kedvenc olaja
A cikk szerzője Bánkuti Gabriella fitneszvilágbajnok, tréner, itt megnézheted, hogyan edzette a francia idegenlégiósokat.
 

1. rákolaj: A nőtársaim kedvence lesz ez az elsősorban táplálékkiegészítő formájában elérhető olajformula, amely az öregedési folyamatok megállítója is egyben. A klinikai vizsgálatok szerint nagy mennyiségű omega–3-zsírsavakat tartalmaz, ezért hatékonyabban védi a szív és az érrendszer egészségét, mint az eddig ismert legértékesebb halolajok.

A rákolaj hatásai azonban nemcsak a zsírsavaknak köszönhetőek, hanem az asztaxantin nevű antioxidánsnak is. Ez az egyik legerősebb ismert antioxidáns, mely megköti a szervezetben a betegségeket kiváltó és az öregedést gyorsító szabad gyököket.

2. halolaj: Természetesen a tengeri halak nagy mennyiségben tartalmaznak omega-3-zsírsavat, de sajnos mi tenger híján csak a fagyasztóból tudjuk a mélytengeri halakat az asztalunkra varázsolni, ezért sokan inkább táplálékkiegészítő formában vásárolják meg, mert így sokkal tisztább és olcsóbb is. Hasonlóan a rákolajhoz, számos előnnyel bír. Csökkenti a vérzsír mennyiségét, csökkenti a koleszterinszintet, az érrendszerre pozitív hatást gyakorol, akadályozza a bőrproblémák kialakulását és gyulladáscsökkentő hatása is van. Ha kiegészítőként vásároljuk meg, az ajánlott napi adag 1 g körül van az orvosi kutatások alapján. Olyan terméket válasszunk, ami nem halszagú, mert a tiszta halolaj szagtalan, ez már nem tartalmaz bomlástermékeket és toxikus anyagokat.

Egyél zsírt! - a világbajnok 10 kedvenc olaja

3. kókuszzsír: A paleó étrend hódításával együtt járt, hogy új, eddig ismeretlen zsírok jelentek meg a piacon, köztük a kókuszzsír. Kezdetben idegenkedtem tőle, mert valójában hideg állapotában teljes mértékben hasonlít a sima sertészsírhoz. Viszont az ételek sütésénél finomabb ízt tapasztaltam. A kókuszzsírnak nagy a telítettzsírsav-tartalma (90%), jó közepes szénláncú (MCT) zsírsavforrás, ami azt jelenti, hogy könnyen emészthető és jól szívódik fel. A kókuszzsír több sütésre is felhasználható, mert nem bomlik le hő hatására, ráadásul nem is avasodik meg, hűtés nélkül is eláll.

Gombaölő, vírusölő hatású és segíti az ételek felszívódását, pont ezért fogyásra is használhatjuk, mert a szervezetben nem alakul át zsírpárnává, hanem az izmokban energia keletkezik belőle. Arra kell figyelnünk viszont, hogy ne csak kókuszzsírt használjunk az ételeink elkészítéséhez, egészítsük ki lenmagolajjal a használatát.

4. lenmagolaj: Enyhén pikáns, kicsit kesernyés íze miatt, inkább saláták, zöldségek elkészítésekor használjuk. Jótékony hatású diétakor, amikor a zsíranyagcserét kell gyorsítani, a vércukorszintre is pozitív hatással van, a változó korban lévő nőknek pedig kifejezetten ajánlott rendszeres használata. Ezen kívül az ekcéma kezelésében, a tüdőgyulladás vagy megfázásos tünetek csökkentésében, az agyműködés serkentésében és az ízületi gyulladás kezelésében is kiveszi a részét. Hő hatására lebomlik, ezért főzésre nem alkalmas.

Egyél zsírt! - a világbajnok 10 kedvenc olaja

5. diómagolaj: A diótermés beléből hidegen sajtolják ki ezt a kicsit fanyar-diós ízű, sárgás színű olajat. Hő hatására ez is lebomlik, így salátákhoz, öntetekhez javasoljuk. A céklával együtt igazi ízorgia. A vegetáriánusok számára is igen hasznos, mert megfelelő fehérje- és ásványianyag-forrás. Vértisztító, csonterősítő, hasnyálmirigy-működést serkentő hatása van.

6. tökmagolaj: Egyik nagy kedvencem. Olyan különleges íze és zamata van, és az az igazi mélyzöld színe, ahogy átjárja a salátaleveleket… hmmm. Sajnos sütésre nem alkalmas, mert lebomlik hő hatására, de viszont pár cseppet, ha a levesekbe, tésztákhoz csepegtetünk, igazi kulináris ízt kapunk, sőt a gyümölcsökön is hihetetlen ízharmóniát ad. A tökmagolaj is kifejezetten javasolt diétázók részére, mert gyorsítja a zsíranyagcserét, a kötőszöveteket feszesíti, csökkenti a koleszterinszintet, az agyi folyamatokra is jótékonyan hat. Férfiaknak pedig a prosztatarák megelőzésében és a prosztatanagyobbodás elkerülése céljából javasolt a napi fogyasztása.

Egyél zsírt! - a világbajnok 10 kedvenc olaja

7. mogyoróolaj: Fantasztikus mogyorós íze a mogyorókréméhez hasonlít, fenséges, királyi olajnak nevezem én. Az indiai ételekhez elengedhetetlen, de salátákhoz, öntetekben is kiváló. Nagyszerű salátákon, ecettel vagy citromlével keverve öntetként. Tészta- és burgonyából készült ételekhez, vaj helyettesítőjeként használható, de akár halételekhez vagy egy szelet finom sajttal is kitűnő. Sütésre nem alkalmas, de süteményekbe vaj helyettesítőjeként a legjobb választások közé tartozik.

8. szezámolaj: Szezámmagból állítják elő, és hő hatására lebomlik, ezért főzésre nem alkalmas. Csak kis mennyiségben szabad fogyasztani, ami annyit jelent, hogy a napi energiabevitelünk legfeljebb 10 százalékát fedezhetjük vele (kb. 1 evőkanál max.). Erőteljes vérnyomáscsökkentő hatású, ezért magas vérnyomásban szenvedőknek ajánlott, ezen kívül gyulladáscsökkentő, tumorellenes, antibakteriális, fájdalomcsillapító, antioxidáns és székletlazító. Csökkenti a koleszterinszintet és növeli a máj zsírbontó aktivitását is! Salátákra, öntetekhez, mártásokhoz javasoljuk.

Egyél zsírt! - a világbajnok 10 kedvenc olaja

9. szőlőmagolaj: Picit drága olajfajta, amit szőlőmagokból sajtolnak ki, de számos előnnyel bír. Feszesíti és élénkké teszi a kifakult bőrt. Csökkenti a rossz koleszterint, hihetetlen magas az antioxidáns-tartalma, erősebb a C-vitaminnál vagy az E-vitaminnál. Prosztataproblémák esetén és a változó korban lévő hölgyeknek kifejezetten javasoljuk. A konyhában hő hatására lebomlik, ezért mártásokhoz, salátákra, öntetekhez javasoljuk.

10. olívaolaj: Szándékosan hagytam a végére, mert ezt szinte mindenki ismeri, de kevesen tudják róla, hogy nem mindegyik olívaolaj alkalmas sütésre; legtöbbjük nem, amelyik igen, arra rá van írva. Az olívaolajokban hő hatására karcinogén anyagok keletkeznek. Ezek a karcinogén anyagok a kiemelkedően rákkeltő anyagokhoz tartoznak, de ehhez az olajat égetnünk kellene úgy, hogy az füstöljön, mint égéstermék, ettől függetlenül nézzük meg az olívaolajak üvegét, hogy mi van rá írva, mire ajánlják. Én magam sütésre kókuszzsírt használok, az olívaolajat a tésztákhoz, rizshez, salátákhoz vetem be.

Edzés otthon: kerek popsi és feszes has 8 perc alatt – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top