Magyarországon 1992 óta nem gyártanak azbesztet, és 2005 óta semmiféle azbeszttartalmú termék nem hozható forgalomba. Ami jó. Csak hát sajnos későn jött ez a szabályozás. Európa más országaiban már majdnem húsz évvel korábban rádöbbentek, hogy az azbeszt egyáltalán nem veszélytelen anyag, és gyorsan megszabadultak tőle, és ahogyan ez lenni szokott, a Nyugat hulladéka kikötött keleten. Olcsón. Hogy mindenki jól járjon… – kivéve persze azokat, akik belélegezték az azbesztet, és aztán rákosok lettek. De nem azonnal. A lappangási idő akár 30 év is lehet. Egyre több a beteg, különösen azok, akik azbesztcementgyárak közelében laknak-laktak, mint amilyen Selyp és Nyergesújfalu. Ezeknek a településeknek az 5-10 kilométeres körzetében az országos átlag harmincszorosa az azbeszt által okozott rákos megbetegedések aránya. És nem csak a gyári dolgozók között. Az ott lakók is érintettek.
Az 56 éves Paziczki Katalin egyike az azbeszt áldozatainak. Mezoteliómája van. Ezt a ritka mellhártyadaganatot az azbeszt okozza. Ő soha nem dolgozott a gyárban, de ott élt Zagyvaszántón, a cementgyár mellett gyerekkora óta. Soha senki nem mondta neki, hogy az azbeszt veszélyes lenne. Azt mondja, még az sem elképzelhetetlen, hogy gyerekként azzal homokozott az utcán. Persze ha akart volna sem tudott volna elmenekülni előle. Az azbeszttel kevert cementpor beteríti ma is a falut. Pedig a gyár már évek óta zárva.
“2013 augusztusában éreztem, hogy nehezen kapok levegőt, fáj a hátam, mellkasom, és elmentem orvoshoz. A röntgen után haza sem engedtek. Kiderült, hogy a bal tüdőm háromnegyedében víz van. Másfél litert szívtak le.
Az orvos csak annyit kérdezett: Selyp közelében lakik?
Ők pontosan tudták, amire én csak később jöttem rá: a gyárban gyártott azbeszt az oka az én betegségemnek is. Ahogyan emiatt halt meg több szomszédom és barátom is.”
A mezotelióma ugyanis agresszív lefolyású kór. Nem lehet műteni. A betegek többsége egy éven belül meghal. Kati a szerencsések közé tartozik: hat kemoterápiás egy kísérleti immunkezelést követően a diagnózis után két évvel még életben van, és az állapota jelenleg stagnál. De kezelést már nem akar kapni. Úgy érzi, rajta már nem tud segíteni az orvostudomány, a kezeléseknek pedig egyre több és durvább mellékhatása volt. Azt mondja, Istenre bízta a sorsát. Bízik benne, hogy a hit segít rajta.
De közben azért perel. Perli az államot, mert szerinte ők tehetnek arról, hogy beteg lett. A cementgyár ugyanis állami tulajdonban állt, és ha betartották volna a nyugaton akkor már ismert és alkalmazott biztonsági előírásokat (például szűrőket tesznek a kéménybe), sokkal kisebb lett volna a környék szennyezettsége.
A lebontott cementgyár maradványai – fotó: Komka Péter / MTI
“Errefelé mindent beterít az azbesztpor. Pár éve, amikor robbantással lebontották a gyár épületét, akkor is vastagon ült mindenen, a gyár melletti óvoda, iskola is tele volt vele. Az én gyerekeim, az unokáim mind itt élnek a faluban. Nem tudják eladni a házukat, mert semmi értéke nincs. Senki nem akar ideköltözni. Aki pedig itt van, nem tud elmenni. A pénz, amit mi nyolcan, akik összeálltunk, kérünk az államtól, esélyt adna nemcsak nekünk, betegeknek, hogy külföldön speciális gyógykezelést kaphassunk, de a családunknak is, hogy elköltözhessünk innen. De persze ez csak nekünk sürgős. Nekünk, akik itt élünk, akik ezt a levegőt szívjuk be ma is minden nap. Közben a tárgyalást újra és újra elhalasztják. Úgy érzem, kivárásra játszanak, arra, hogy
hamarosan úgyis mind meghalunk, és akkor nem lesz, aki pereljen.
Világszerte több azbesztper is volt már. Olaszországban például 18 év börtönbüntetésre ítélték egy gyár svájci tulajdonosát tömegkatasztrófa okozása miatt, de aztán felmentették, mert a történtek óta eltelt húsz év, és a bűne elévült. Magyarországon sem könnyű a perindítás: a mai jogszabályok szerint annak, aki perelni akar, a betegsége kiderülése után egy éve van arra, hogy kártérítési pert indítson. Márpedig aki rákos lesz, az először a betegségével, a kezeléssel, a túléléssel lesz elfoglalva, így könnyen kicsúszik az időből. Némi reményt ad azonban a betegeknek, hogy Amerikában óriási kártérítési összegeket is kaptak már azbesztkárosult emberek.
“Becsléseink szerint legalább 150-200 ezer négyzetméternyi azbeszt vár eltávolításra” – állítja a Magyar Azbesztmentesítők Szövetségének elnöke, Borsody Gábor, aki szerint jelenleg egy időzített bombán ülünk. Hiába van ugyanis óriási szükség a munkájukra, az csak kevesek számára megfizethető..
Egy azbeszttel szigetelt lakótelepi ház minden egyes lakójának körülbelül egymillió forintot kellene kifizetnie arra, hogy a házukat azbesztmentesíthessék. Ez nyilván a többség számára kifizethetetlen összeg. De sajnos állami támogatást utoljára 2006-ban adtak ilyen célra.
“Nem ritka, hogy szabályszerűen kiborulnak az ott lakók, amikor a szakembereink kivonulnak, hogy azbesztmentesítsék a területet. Védőruhában, maszkban mennek olyan padlásokra, ahol korábban esetleg gyerekek labdáztak, játszottak. Akkor döbbennek rá, hogy milyen veszélyes is ez, és hogy ennek bizony komoly következménye lehet az egészségükre” – magyarázza Borsody Gábor.
Persze nem minden azbeszttartalmú termék egyformán veszélyes. A szürke palatető, hullámpala viszonylag kevés azbesztet tartalmaz. Ez a “viszonylag” szó azonban joggal kelt gyanakvást. A szakember szerint azonban nem kell pánikba esni, ha ez van a ház tetején: 20-30 évig nincs vele gond, de amikor elkezd törni, leesni a tetőről, esetleg az ott lakók cseréppel akarják helyettesíteni és leszedetik, akkor a palatábla minden egyes sérülésénél apró azbesztszálak kerülnek a levegőbe.
“Bár hivatalosan csak speciális engedéllyel rendelkező azbesztmentesítő szakember szerelhetné le, és utána veszélyeshulladék-tárolóba kellene vinni a keletkező hulladékot, a gyakorlatban a legtöbb kőműves, ács minden védőfelszerelés nélkül nekiesik a munkának. Nem foglalkoznak a veszéllyel, mondván, hogy évtizedek óta ezzel foglalkoznak, mégis makkegészségesek – magyarázza a szakember. – Akár igazuk is lehet, hiszen az azbeszt sem öl meg mindenkit, aki találkozik vele. De tudjuk, hogy ha valaki például dohányzik, akkor majdnem százszorosára emelkedik ezzel a megbetegedés kockázata, és persze az is számít, hogy milyen azbeszttel dolgozik az ember.
A kék és a barna azbeszt, amit szigetelésre használtak, jóval veszélyesebb a palában lévőnél. Ennek ellenére egy négyzetméternyi palából is évente 3 grammnyi azbeszt bekerül a levegőbe, ami azt jelenti, hogy évente hatszáz tonna azbeszt szóródik szét Magyarország területén. Ez pedig nem kis mennyiség, és mivel lélegezni mindenkinek kell, senki nincs biztonságban tőle. A mentesítés tehát mindannyiunk számára fontos lenne. Hiszen egy apró szál is elég, még akkor is, ha most azt gondoljuk, mi messze vagyunk az azbesztcementgyártól, és messze a lakóteleptől, és ez nem a mi gondunk. Az azbeszt ugyanis mindenhová eljut.”
Manapság azonban már tovább szeretnénk élni – és az azbeszt sem olyan ritka alapanyag, mint egykoron. Több mint háromezer termékben lehet rábukkanni: a palatetőkben, a hőtárolós kályhákban, a lakótelepek házainak szigetelésében, műkő virágcserepekben és még vonatszerelvényekben is ott van. Mert jól szigetel, hő- és tűzálló. Igazi csoda, amivel pár évtizedig nincs is gond. Ám ahogy telnek az évtizedek, a kötőanyag elporlad, megfárad, morzsálódik, és az azbeszt kiszabadul. Elkezd szállni az apró, tűhegyes azbesztszálacska, beszúródik valakinek a tüdejébe, és elindul a visszaszámlálás.
