Egészség

Reggel még mellrákban szenvedett, estére már nem

Reggel még mellrákja volt, estére viszont már nem – írta ki táblára a 47 éves nő. A BBC műsorvezetője videónaplóban osztotta meg történetét, mert úgy gondolja, nem küzdött meg a rákkal, csupán kezelték nála a betegséget.

A BBC műsorvezetője, Victoria Derbyshire a szeptember 25-én masztektómián esett át. A 47 éves nő táblára írta fel: “helló, ma reggel rákos vagyok“‚ egy másikra pedig “de este már nem”. A műtét után, öt órával később Victoria videonaplót készített, melyben elmondta, mellét és a rákos daganatot az operáció során eltávolították. Ugyanakkor helyreállító műtéttel implantátumot helyeztek a mellébe.

A műsorvezető nem gondolja, hogy megküzdött volna a rákkal, inkább csak kezelést kapott a rákbetegségre. Azért osztotta meg a vele történteket, mert egyrészt nyitott személyiségnek tartja magát, másrészt ő csupán egy a hárommillió ember között, akiket rákkal diagnosztizáltak, de el kellett mondania, hogy ez egy kezelhető és gyógyítható betegség. Korábban eszébe sem jutott, hogy egyszer ő is rákos lehet. Éppen ezért érezte úgy, hogy meg kell osztania a történetét másokkal is, hiszen a rákbetegség bárkit megtámadhat. Azt is tudja, hogy mindenki másként éli meg, más tapasztalatokat szerez belőle.

Reggel még mellrákban szenvedett, estére már nem
Reggel még mellrákban szenvedett, estére már nem

További rákbetegség témájú cikk az NLCafén

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top