nlc.hu
Egészség
10 tévhit a gyomorégésről, amit felejts el azonnal

10 tévhit a gyomorégésről, amit felejts el azonnal

Az első terhességem végén ismerkedtem meg a gyomorégéssel, és bár rendesen meggyötört, mindenki azt mondogatta, nem baj, legalább hosszú hajú lesz a gyerek. Nos, a lányom kétéves koráig tök kopasz volt, de a gyomorégés a következő terhességnél is kopogtatott. Az emberek közel fele szenved tőle velem együtt, és persze ezért mindenki úgy érzi, szakértője a témának. Ám a nagy igazságok és jó tanácsok többsége, eszméletlen badarság.

1. A gyomorégés az, amikor az embernek fáj a gyomra.

Én is ezt hittem évekig – de aztán egy szakember elmagyarázta nekem: amit én szívtájéki szorításnak hívok, és a szegycsontom alatt érzek, az is gyomorégés. Ekkor tudtam meg, hogy mennyi változatos tünete lehet még: nehéz nyelés, rekedt hang, száraz köhögés, folyamatosan romló fogak.

2. A tej segít. Vagy a citrom. Esetleg az almaecet.

Az elmúlt években szinte minden házi módszert kipróbáltam, és be kell vallanom: nekem egyik se jött be. A tej valóban nyújt némi enyhülést, de az csak átmeneti, mert ahogy megtudtam, a benne lévő kalcium arra kényszeríti a gyomrot, hogy még több savat termeljen, tehát kis idő múlva újra támad a fájdalom. A citromot, almaecetet és egyéb savas dolgokat meg azért szokták javasolni, mert a közhiedelemmel ellentétben a gyomorégést nem feltétlenül a túl sok sav okozza, néha éppen az ellenkezője igaz, az elégtelen savtermelődés okozza a panaszokat. Így ilyenkor a savas ételek paradox módon enyhülést nyújthatnak. Nekem egyik megoldás sem jött be: csak a gyógyszer.

10 tévhit a gyomorégésről, amit felejts el azonnal

3. A kávé a fő ellenség. Meg a fűszerek. És a paradicsom. Különösen a szósz.

Persze jó lenne rámutatni egyetlen ételre, aminek a kiiktatásával megoldódnak a gondok, ám ez egyáltalán nem olyan egyszerű. Vannak, akiknek segít, ha elhagynak ezt vagy azt – ám a többség úgy van vele, hogy hiába próbálkozik, egyszerűen nem sikerül megtalálni a problémaforrást. Ebben pedig a tudomány sem ad sok segítséget. Az elmúlt 30 évben közel 2000 tanulmány jelent meg gyomorégés témakörben, és a sok kutató mindössze egy dologban ért egyet: van, akinél segít, ha lemond a koffeinről, a paradicsomról és a kóláról, de van, akinél ez semmiféle változást nem okoz. Ők ha akarnak, nyugodtan visszatérhetnek a megszokott, kedvenc ételeikhez.

4. A gyomorégés a rossz táplálkozás és a kevés mozgás miatt alakul ki.

Igen, az ember néha bűnös ezekben a dolgokban, és valóban pokoli lelkiismeret-furdalást tud okozni, ha a gyomorégés kínjaitól fetrengve eszembe jut a kedves szomszédasszonyom, aki szerint ezt bizony magamnak köszönhetem. De azért a képlet nem ilyen egyszerű. A gyomorégés teljesen egészséges és vékony jógaoktatókat és vega fitneszgurukat is kínoz időnként. Tény, hogy az alkohol, a cigaretta és a stressz ronthat a tüneteken, valamint az is segít néha, ha lead az ember pár kilót és változtat az étrendjén. De 100 százalékos védettséget az se jelent, ha az ember mindent rendesen csinál.

10 tévhit a gyomorégésről, amit felejts el azonnal

5. A gyomorégés a korral jár.

Tény, hogy minél idősebb az ember, az izmai annál renyhébbek, és sajnos hiába jár naponta edzőterembe az ember, a gyomorszájzáró izmok erősítésére még nincsenek gyakorlatok. Ez nem azt jelenti, hogy bele kell törődni, és azt sem, hogy 30 év alatt senki nem tapasztalhatja meg ennek a kínjait.

6. Aki egyszer elkezd gyógyszert szedni rá, az soha nem hagyhatja abba.

Kétféle gyomorégős csoport van. Az egyik minden egyes étel elfogyasztása után kínok kínját éli át, és nem képes gyógyszer nélkül élni. A másik pedig az, akinél jön-megy a betegség, és amikor fellobban, az valóban pokoli, de két ilyen roham között akár hónapok is eltelhetnek. Nyilvánvalóan az utóbbiak számára teljesen felesleges a folyamatos gyógyszerezés.

10 tévhit a gyomorégésről, amit felejts el azonnal

7. A gyomorégősöknek szigorú fűszermentes diétát kell tartaniuk.

Igen, a fűszermentes, unalmas ételek valóban csökkentik a gyomorégés kialakulásának az esélyeit – de hát ki tud ízek nélkül hosszan élni? Ráadásul a szakemberek szerint nem minden fűszer rossz: a savas, paradicsomos, citromos ételek valóban veszélyesebbnek számítanak – ám a zöld fűszerekkel nincs baj, azokat ritkán okoznak fájdalmat.

8. Sok-sok párnát tegyél a fejed alá, az segít!

Tény, hogy a fekvés a legrosszabb, amit evés után tehet az ember. Minél későbbre nyúlik a vacsora, annál valószínűbb, hogy éjjel gyomorégésre ébred az ember. De a párna sajnos nem sokat segít, sőt azokról előbb-utóbb lecsúszik az ember, és a kibicsaklott póz miatt még nagyobb nyomás nehezedik a gyomorszájára, ami ronthat a tüneteken, sőt a gerincnek sem egészséges. Sokkal okosabb, ha az ágyat magát emeli meg az ember pár vastag könyvvel. Még egyszerűbb, ha igyekszik a bal oldalán aludni. Anatómiai okok miatt ez enyhíti a gyomorégés kialakulását.

10 tévhit a gyomorégésről, amit felejts el azonnal

9. A gyomorégés egyenes út a rákhoz.

Bár van összefüggés, azért nem kell kétségbeesni. A visszaáradó gyomorsav valóban felmarhatja a nyelőcsövet, a felmart nyelőcső valóban sérülékenyebbé válik és a kezeletlen reflux az esetek kis százalékában valóban súlyos betegségbe fordulhat. De egyrészt ha az ember nem hagyja, hogy a saját gyomorsava eleméssze, akkor ennek csak kis esélye van, másrészt még akkor sem biztos, hogy rák lesz belőle.

10. Mindenkinek van, nem kell vele foglalkozni!

De azért a másik véglet sem jó stratégia. Mert azért a visszaáradó gyomorsav valóban mindent kimar, elpusztít, ami az útjába kerül. Ráadásul fájdalmas. Tehát kezelni kell. Bár recept nélkül is millió gyógyszert lehet kapni, ami azonnal enyhíti a tüneteket, és ha évi egy-két alkalommal van rájuk szükség, akkor az teljesen elég is. Ám ha mindennapos kínná válik a gyomorégés, ha valaki már úgy kapkodja a savlekötőt, mint a cukorkát, akkor érdemes inkább orvoshoz fordulni, mert neki sokkal erősebb és hosszú távon biztonságosabb szerei vannak ennek kezelésére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top