Egészség

Szülés után: 2015 kismamái, akik megmutatták a hasukat

Íme, egy válogatás 2015 olyan kismamáiról, akik nagy vihart kavartak azzal, hogy megmutatták szülés utáni hasukat. Egy kivétel van, ő a nyolc hónapos terhes hasát mutatta meg, de nem bírtam kihagyni a válogatásból, mert ilyen kismamát sose láttam.

Az új-zélandi Julie Bhosale úgy döntött, hogy megosztja azokat a képeket, amelyeken jól látszik a hasa a terhességtől egészen a kicsi néhány hónapos koráig. Mindezt azért tette, mert a nők tudtára akarta adni, hogy teljesen normális, ha csak egy lassú folyamat után áll vissza a testük a terhességet megelőző állapotba. Már ha visszaáll, mert vannak jelek, amiket soha nem lehet már eltüntetni.

A nő elmondta, hogy első fia születése után nagyon nyomasztotta a változás, és lelkileg is megtört. Szerinte fontos, hogy a társadalom is felfogja, hogy a has visszaalakulása nem egy csettintéssel érhető el, hanem hosszú, lassú folyamat által. Sajnos nem mindenki olyan szerencsés, mint Kate Middleton….

Szülés után: 2015 kismamái, akik megmutatták a hasukat

Kismamák meztelenül és retusálatlanul a gyerekeikkel. Nincs a képen semmi rossz, igazi combok, mellek, testek, na és? A Facebook mégis töröltette a fotóssal a képet.

Szülés után: 2015 kismamái, akik megmutatták a hasukat

 Ezt a fotót pedig egy ausztrál modell, Erin McNaught tette fel az oldalára egy hónappal szülés után:

Szülés után: 2015 kismamái, akik megmutatták a hasukat

Sajnos nem derül ki, hogyan nyerte vissza az alakját ilyen hamar, de tökéletes teste kivágta a biztosítékot az édesanyáknál, akik tudják, milyen a szülés utáni első hónap. Sok hozzászóló szerint ez egyszerűen irreális, és azzal vádolják, persze gúnyosan, hogy biztos az ikertestvérét fotózta le.

Egy amerikai blogger anyuka, Shannon megmutatta, hogy fest egy nő teste 11 hónappal azután, hogy ikreket hozott világra.

“Bármilyen furcsán is néz ki a hasam, szeretem, mert ez volt a kisbabáim otthona, és nem cserélném el semmiért” – fogalmazott Shannon.

Szülés után: 2015 kismamái, akik megmutatták a hasukat

Hát én még nem láttam kockahasú kismamát, de Sarah Stage fitneszmodell bizony kockahasú. Az Instagramján rengeteg a követője, ott még több képet megnézhettek a terhes és tökéletes testű modellről.

Nyilván van, aki így néz ki terhesen, van, aki meg felszed pár kilót, vagy akár többet is. Szerintünk a lényeg, hogy a babájának ne ártson egyik verzióval sem.

Szülés után: 2015 kismamái, akik megmutatták a hasukat

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top