Egyszerűen csak álláshalmozónak szoktak nevezni, az egyik barátnőm mondta nemrég, hogy szerinte azért ekkora a munkanélküliség, mert minden munkát én vállalok el. Ez természetesen enyhén szólva túlzás, inkább csak azt mondanám, hogy minden lehetőséget megragadok, ami szembejön. Ennek háromféle oka van nálam; prózai: úgymint el kell tartani valamiből három gyereket, karrier: olyan munkám van, amit szeretek, így minden új lehetőség örömmel tölt el, mert még több olyan dolgom lehet, ami a szenvedélyem, és lelki: ha nem írhatok, akkor depresszióba esem. Összegyúrva ezt a hármat, nem csoda, hogy négy állásnyi munkát is elvégzek akár. Három gyerek mellett, egyedül, anyaként.
Girlpower: Gabi és a lányok
Vicces, hogy mostanra így alakult az életem, hogy épp engem kérdeznek mások az időbeosztásról, mivel akik akár csak 5 éve együtt dolgoztak velem, tudják, hogy én voltam a halogatás és időpazarlás nagymestere. Talán pont ezért kaptam magam össze ennyire. A kulcsa mindennek az, hogy megtanultam beosztani az időmet úgy, ahogy számomra a leghatékonyabb. A fejemben – és a füzetemben – állandóan to do listák születnek, felíródnak és törlődnek tételek. Ráállt az agyam arra, hogy folyamatosan tervezek, és négy lépéssel önmagam előtt járok.
Percre pontosan tudom, hogy mikor mi a dolgom, mikor hova kell vinni a lányaimat, és optimalizálok fejben,
hogy hogyan lehet a legrövidebb útvonalon és legrövidebb idő alatt megvalósítani mindent. Kívülről nézve magamat, valóban úgy tűnhet, hogy a hatékonyságom a munkában és a család terelgetésében valami lehetetlen küldetés, pedig tényleg csak azon múlik, hogy megtanultam priorizálni a feladatokat, mindent teendőmet leírom, és amikor dolog van, akkor csak arra koncentrálok. De talán jobban érthető, és lehet, hogy segítség másoknak, ha konkrétan leírom egy napomat, mert nyilván több tényezője van annak, hogy ennyire összeszedetten tudom irányítani az életünket.
Hajnal hatkor már kelés van, hiszen a nagy lányokat – 9 és 11 évesek – vinni kell az iskolába. Most már egy hónapja a legkisebb is bölcsibe jár, “dolgozom teljes gőzzel, vagy nem eszünk” jeligére. Azóta szinte könnyű dolgom van, az igazán nehéz időszak, a két héttel szülés után dolgozás, a kialvatlanság időszaka vagy az, amikor a már villámgyors iramban mászó babámnak igyekeztem jó anyukája lenni, már mögöttem van.
Hatkor nem kelek ki az ágyból, csak ébren fekszem, és átgondolom a napot, ami előttem áll, és igyekszem megtölteni a fejem pozitív gondolatokkal. Utána jön reggeli nyújtásként a Nyolc brokáttekercs csikung vagy az Öt tibeti rítus jógagyakorlat. Mindkettő nagyjából 10 percet vesz igénybe, viszont jobban felébreszt, mint három kávé. Még mielőtt ébreszteném a lányokat, mindenképp bevetem az ágyamat is, ez is fontos, valahogy ezzel búcsúzom el az éjszakától, nekem az ilyen apróságoktól marad egyben a napom.
Szerencsére a nagy lányok már önállóak, ha nagyon elúsznánk reggel, akkor akár még a tízóraijukat is megcsinálják, nekem az a dolgom, hogy időben jelezzem, mikor milyen feladat következik. Úgyhogy belőlem annyit hallanak a reggel folyamán, hogy “fogmosás, táska, tízórai, kardigán…” Átlag fél óra alatt így össze tudom kapni a három gyereket menetkész állapotba.
Mire háromfelé elviszem a gyerekeket, kilencre érek haza, ekkor kezdődik a munka.
Eddig az időpontig nem is szoktam megnézni sem a leveleimet, sem Facebookot, nagyjából semmit, mert minek foglaljam le az agyam olyan feladatokkal, amiket úgysem tudok kilenc előtt megoldani. Csak elterelik a figyelmemet a gyerekekről és a teendőimről. Kilenckor viszont szigorúan nekiülök, és elkezdem a munkát, elsőként összeírom, mit kell aznap elvégeznem. Rangsorolom a feladataimat, nehézségi fok és sürgősség szerint. Előre veszem a sürgőseket, utána jönnek a legnehezebbek és a végére hagyom a könnyű ujjgyakorlatokat. A to do listám az én mankóm, hogy ne kelljen mindent fejben tartanom, és lássam magam előtt tisztán, hogy mi fér bele aznap, és mit kell áttolni másnapra. Meg különben is, a legjobb érzés az, amikor a listámról kihúzhatok egy tételt, olyankor táncra is perdülök néha, hogy megünnepeljem magam.
Délig maximum kávézni állok fel az asztalomtól vagy kinyújtóztatni óránként a tagjaimat. Az óránkénti szüneteimben szoktam például mosni és teregetni, mert ha nem tenném, akkor éjjel 11-kor tehetném meg legközelebb, amit véletlenül sem kívánnék magamnak. Ebben a három órában nem csevegek, a Facebookot munka miatt nyitom meg maximum, a leveleimet akkor nézem meg, ha egy feladat végére érek, nehogy elkezdjek válaszolgatni rájuk, és a telefont is csak kollégáknak veszem fel (néha még nekik sem). A szüneteimben aztán igyekszem visszahívni mindenkit, válaszolni minden levélre és üzenetre.
A lényeg mindig a fókuszon van, hogy a munkámra összpontosítsak, és ne tudjak multitask üzemmódban időt szétfolyatni.
Délben ebédelek, aminek 20 percet adok, ezalatt általában olvasok, hogy kisüssem az agyamat. Mivel az én munkám alapvetően agymunka, ezért ez is fontos része a napnak, hogy a közepén valami teljesen mással foglalkozzak, ne nézzek internetet, és ne írjam fejben tovább a cikkeket. Nehéz az ebédszünet után visszaülni dolgozni, de olyankor mindig emlékeztetem magam arra, hogy ha most ellógom az időt, akkor éjjel kell befejezni, azt pedig már tapasztalatból tudom, hogy sokkal fájdalmasabb hajnal kettőkor végezni a munkámmal, mint 12:20-kor újra leülni a gép elé.
Délután 15:00-kor viszont muszáj letennem a lantot vagyis csak félretenni estig, mert össze kell gyűjtenem a gyerekeimet az intézményekből. Ha sok feladatom maradt, akkor még leülök dolgozni, amikor hazaérünk, vacsoráig a nagyok szórakoztatják a kicsit, én pedig ez idő alatt általában még egy tételt le tudok húzni a listámról. A vacsora és a fektetés közötti idő azonban szent, az csak a gyerekeimé, ilyenkor vagyunk igazán együtt, ilyenkor beszéljük át a napot, ez a 2,5 óra offline számomra is.
Este minden gyermekem fél kilencre szigorúan ágyban van, ebben nem ismerek tréfát, de szerencsére nem is ellenkezik már velem egyikük sem.
Muszáj, hogy ez fix időpont legyen, mert fél kilenckor kezdődik az online tornám, ami nem vár meg. Bár nem tudom mind az egy órát végigtornázni, mert kilenckor már általában be kell fejeznem, hogy este tizenegyig még a maradék feladataimat is letudjam aznapra. Vannak jobb napjaim, amikor már tízre végzek, ilyenkor van időm, hogy horgoljak, többet olvassak, de ez a kettő akkor sem marad ki, ha csak az este tizenegyes befejezést sikerül elérnem. A horgolás és olvasás kell a fejemnek, lelkemnek, hogy jól legyek. Mivel olyan szoros az időbeosztásom, amilyen, ezért ezeket a szabadidős dolgaimat is percre betervezem, de nem baj, nekem ez jó így. Szeretem, hogy nem kaotikusak a napjaim, és számíthatok saját magamra. Én így tudom nyugodt szívvel lehajtani a fejem esténként, azzal a gondolattal, hogy ma is mindent megtettem, ami tőlem tellett.
Lehet, hogy úgy tűnik, az enyém speciális eset, hiszen itthonról dolgozom, pedig ugyanaz a helyzet időbeosztás szempontjából mindenkinél: egyszerre egy dologgal szabad csak foglalkozni. Ha a gyerekeimmel vagyok, akkor velük vagyok, ha dolgozom, akkor arra fókuszálok. Ha valaki kívülről ezt fel akarja borítani, annak nemet mondok, és megjelölöm azt az időpontot, hogy mikor tudok a rendelkezésére állni. És igyekszem semmit sem halogatni, mert ha csak tolom magam előtt a feladatokat, attól azok a feladatok még az enyémek maradnak, csak kiszúrok magammal. A hatékony időbeosztásban ugyanúgy nincs titok, mint egy fogyókúránál. Nincs szuper recept és varázspálca, csak kitartás, szervezés és figyelem kérdése az egész.
Olvass még többet az időbeosztásról:
- 10 tipp a hatékony időbeosztáshoz
- Szállj ki az időcsapdából
- Hogyan szervezzük meg jól az időnket?
