“Világéletemben sok gyereket akartam, és a férjemet sem volt nehéz meggyőzni erről, ő is szereti a kicsiket, szívesen foglalkozik velük” – kezdi történetüket a cukorbeteg Marcsi (36), aki két hónappal ezelőtt adott életet kislányának, Boginak.
“De sokáig féltem a betegségem miatt, nagyon visszatartott attól, hogy belevágjak a családalapításba, ezért éveken át halogattam a dolgot. Nagyon sok helyről hallottam, hogy az én állapotomban túl kockázatos a gyermekvállalás, ha az ember nem tudja kilenc hónapon keresztül a vércukrát normál tartományban, vagyis 4 és 6 között tartani. Csakhogy ma már tudom, hogy ez képtelenség, viszont önfegyelemmel és rengeteg odafigyeléssel nem lehetetlen ezt megközelíteni. Másrészt minél tovább vár az ember, annál rizikósabb a terhesség. Ráadásul mostanra a férjemmel mindketten eljutottunk abba az életkorba, hogy a hőn áhított nagycsaládot már biztosan nem tudjuk megvalósítani.”
Marcsiék nyolc éve vannak együtt, tavaly tavasszal volt az esküvőjük. A kismama – nem vállalta teljes névvel – újságírással foglalkozik, férje fotós-grafikus. Marcsi 12 éves volt, amikor kiderült a betegsége. “1992 nyarán néhány hét leforgása alatt hirtelen tíz kilót fogytam, közben pedig rengeteget ittam és pisiltem. Mivel a szüleim orvosok, sejtették, mi lehet a baj, a diagnózist pedig a terheléses vércukorvizsgálat meg is erősítette: 1-es típusú, vagyis fiatalkori diabéteszem van. Akkor még volt egy kevés tartalék inzulin a szervezetemben, ezért egy évig elég volt betartani a megfelelő diétát, számolni a szénhidrátokat. 13 éves koromra azonban elfogytak a készletek, azóta kívülről kell bejuttatni az inzulint napi ötszöri, hatszori injekcióval.”
Marcsi és a párja végül három évvel ezelőtt határozták el, hogy nem halogatják tovább a családalapítást. “Elkezdtem nagyon tudatosan készülni a terhességre. Tudtam, hogy komoly munka lesz, megfelelő állapotba hozni és tartani a szervezetemet, és azzal is tisztában voltam, hogy kulcsfontosságú, milyen orvosokat választok. Olyan diabetológusom és nőgyógyászom van, akik mindketten járatosak a cukorbeteg terhesek kezelésében, sőt arra is nyitottak, hogy a betegek érdekében együttműködjenek.”
A kismamát több alkalommal is befektették az egyik fővárosi belgyógyászati klinikára, ahol diétával és inzulinterápiával igyekeztek beállítani a vércukorértékeit.
Két évbe telt, mire Marcsi fizikailag és lelkileg is felkészült a veszélyeztetett terhességre.
“A terhesség megkezdése előtt a kórházban néhány hét alatt átállítottak egy másik inzulinra, aminek a használatát otthoni körülmények között is ki kellett tapasztalnom. Ahhoz ugyanis, hogy egy cukorbeteg nő minél kevesebb kockázattal hordja ki a gyermekét, meg kell kapnia diabetológus szakorvosától a zöld jelzést. Hiszen már a fogantatás pillanatában, sőt azt megelőzően normál tartományban vagy ahhoz minél közelebb kell tartani a vércukorszintet.”
Sajnos az is előfordulhat, hogy egy nem tervezett terhességet meg kell szakítani a magas vércukorértékek miatt. Marcsinak nemcsak testileg, de lelkileg is fontos volt ráhangolódnia a terhességre. “A lelki felkészültséget akkor éreztem, amikor már nem rettegtem a betegségem miatti kockázatoktól. Arra jutottam, hogy ha mindent megteszek, amit csak tudok, annak elégnek kell lennie, hiszen nem én vagyok az első cukorbeteg, aki vállalja a terhességet. Ismerek 1-es típusú cukorbeteg nőket, akik évek óta halogatják, hogy belevágjanak a terhességbe, de az orvostudománynak hála sokan vannak már olyanok is, akik egészséges gyermeknek adtak életet.”
Képünk illusztráció
A terhesség alatt van, akinek a frontok, másnak a terhességi hormonok vagy a baba egészsége miatt érzett állandó aggodalom borítja meg a vércukrát, de az inzulinnal ez valamennyire mindig kezelhető.
“Hogy a lehető legjobban felkészülhessek a rám váró nehézségekre, több olyan sorstársamat is felkerestem, akik sikeres terhességen vannak túl, és emellett rengeteget olvastam is a témáról. De leginkább az orvosaimat faggattam, akik mindig készségesek voltak, ezért nagyon hálás vagyok nekik.”
“Bár olvasmányaim alapján arra készültem, hosszas próbálkozás áll előttünk (az ingadozó és főként a magas vércukorértékek csökkentik a spontán teherbeesés esélyét), amikor beálltak a vércukorértékeim, gyakorlatilag azonnal összejött a baba” – folytatja a kismama, aki úgy gondolja, a tudatos rákészülésnek, a terápia betartásának és a sorsnak köszönhetik, hogy szinte azonnal megfogant a babájuk.
“Amikor elkezdtem felkészülni, remélni sem mertük, hogy az első házassági évfordulónkat hárman ünnepelhetjük majd, óriási boldogság ez nekünk.”
Marcsiék otthon tudták meg, hogy összejött a baba. “A férjem és én határtalanul boldogok voltunk. Mivel egy cukorbeteg nő a kockázatok minimalizálása érdekében csak tervezetten eshet teherbe, és szinte azonnal változtatni kell a kezelésén, én már nagyon korai terhességnél tudtam, hogy gyereket várok. Rögtön, ahogy kiderült, be is fektettek megint a belklinikára, hogy beállítsák az értékeimet.”
Marcsi összesen több mint három hónapot töltött kórházban a terhessége alatt. “Azt tudtam, hogy három héttel a kiírt időpont előtt be kell majd feküdnöm, mert a cukorbeteg kismamák méhlepénye idő előtt elöregedhet. De hogy végül az első három és az utolsó tíz hetet is bent töltöm majd, azt én sem gondoltam volna. Az elején az egyik belgyógyászati klinikán állították be a megfelelő inzulinterápiát, mert sajnos túl magasak voltak az értékeim a terhességi hormonok miatt.”
“Az utolsó trimeszterben, a 28. héten pedig egy magzati szívhangvizsgálat során közölték, hogy már ne is menjek haza, jobb, ha megfigyelés alatt tartanak.”
“Így ragadtam bent, de őszintén szólva nem bántam, mert ott biztonságban tudhattam a picit. A kórházban mindennap néztek magzati szívhangot, és gyakran ellenőrizték a méhlepény vérkeringését is. Nagyon hosszú volt a három hónap, sokszor vágyódtam haza, de soha egyetlen percig sem gondoltam, hogy a baba ne érné meg ezt az áldozatot. Persze voltak mélypontok, de amikor csak a kislányomra nézek, az jut eszembe, hogy bármikor újra végigcsinálnám.”
Marcsinak a terhesség alatt leginkább az étkezésre kellett odafigyelnie. “Szigorú és főleg az elején hétről hétre változó diétát írtak elő. Naponta hétszer-nyolcszor meghatározott szénhidráttartalmú ételt kellett ennem. A legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy általában nem ehettem azt, amire szerintem egy magzatnak feltétlenül szüksége lehet. Például a legtöbb gyümölcs és gyümölcslé nem jöhetett szóba, mert gyorsan felszívódó szénhidrátokat tartalmaznak, ellenben kenyeret rengeteget kellett ennem éppen azért, mert az pedig lassabban szívódik fel. Ennek ellenére igyekeztem változatosan étkezni, de az elsődleges cél persze az volt, hogy a vércukorértékeimet kordában tartsuk. Az ingadozó, de legfőképp a magas értékek a magzatra is nagyon veszélyesek.”
A szülést a 39. héten indították meg. “Kilenc órát vajúdtam. A férjem végig mellettem volt, a jelenléte rengeteget segített nekem. Félóránként mérte a vércukromat és figyelte a fájások gyakoriságát, de leginkább erős lelki támaszt jelentett. Az orvosomnak is nagyon hálás vagyok, mert vállalta a természetes szülést. Vannak nőgyógyászok, akik a cukorbetegek esetében eleve csak császárra gondolnak. Az enyém a terhesség vége felé kérdezte meg, milyen szülést tervezek, és én mindig is úgy voltam vele, hogy ha a gyerekre nézve nem kockázatos, a természetes szülést választanám, hiszen a babának is az a jobb.”
A szülés közben vérzés lépett fel, a kismama cukorbetegségétől függetlenül, amit néhány órával később egy műtéttel szüntettek meg Marcsi orvosai. “A komplikációt leszámítva nem volt nagyobb probléma a szülés után. Bogival egy hetet maradtunk a kórházban. A szoptatás ugyan nehezen indult, mert a kislányom egy napot az intenzív osztályon töltött, ahol többször is ellenőrizték a vércukrát. Néhány nappal később ráadásul besárgult, ami miatt tápszerrel etették, ez pedig szintén megnehezítette a szoptatást. Végül az segített, hogy hazajöhettünk. Az itthoni nyugodt környezetben egyből beindult a tejem és a kislányom is átszokott a tápszeres cumisüvegről az anyatejre. Bogi igény szerint szopik, szépen gyarapszik. Ráadásul a szoptatás jó hatással van a vércukraimra, hiszen ez is erősen igénybe veszi a szervezetet, mint bármilyen más fizikai aktivitás.”
Olvass még a cukorbetegségről!
- 45 évesen, cukorbetegen 30 kilót fogyott és fitneszmodell lett a magyar kismama
- Kutyája mentette meg a cukorbeteg kisfiú életét
- Új inzulin könnyítheti meg a cukorbetegek életét
