nlc.hu
Egészség
Saját férjére is allergiás a 29 éves nő

Saját férjére is allergiás a 29 éves nő

Ritka betegsége miatt Johanna az elmúlt egy évet a szobájába zárkózva, fénytől, portól és emberektől távol töltötte.

“Teljesen hihetetlen, hogy alig egy éve még pontosan úgy éltem az életemet, mint bárki más. Aztán jött ez a betegség, ez a különleges allergia, és azóta minden megváltozott” – kezdte a Fox 9 amerikai hírcsatornának a fiatal minnesotai nő, majd hozzátette, mindent megadna azért, ha újra úgy élhetne, mint betegsége előtt.

Saját férjére is allergiás a 29 éves nő

Johanna Watkins ugyanis egy ritka, immunrendszert érintő betegségben szenved, aminek következményeként a környezetében lévő dolgokra – még az emberekre is – heves allergiás reakciók alakulnak ki nála. “A legjobban Darth Vader szorításához tudnám hasonlítani a dolgot. Pontosan így érzem magam, amikor néhány percre elhagyom a szobám.”

A fiatal nő, aki 2013-ban kötötte össze életét szerelmével, a leginkább azt sajnálja, hogy az allergiája miatt egyáltalán nem mehet emberek közé. “Az egy dolog, hogy kizárólag vizet, uborkát, répát és csirkét ehetek, de az, hogy egy lefüggönyözött szobában kell élnem az életemet, elviselhetetlen” – mondja, majd hozzáteszi, az elmúlt egy évben férjét csak akkor láthatta, ha orvosi vizsgálatra mentek.

Saját férjére is allergiás a 29 éves nő

“Az idő nagy részében Skype-on beszélgetünk. Így tartom a kapcsolatot a családom tagjaival és a barátaimmal is” – mondja Johanna, aki a végső diagnózist megelőzően 30 különböző orvosnál járt, de senki sem talált magyarázatot pokoli tüneteire. A rejtélyt végül a Minnesota Egyetem professzora, dr. Lawrence Afrin fejtette meg, aki most egy új gyógyszeres terápiával kezeli a fiatal nő betegségét.

A pár abban bízik, hogy a gyógyszeres kezelés sikeres lesz majd, és hamarosan újra úgy élhetnek majd, mint a többi pár.

Olvass még többet az allergiáról az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top