Nyolc budapesti kórházat hoznak rendbe

MTI/NLCafé | 2017. Január 20.
A Péterfy Sándor utcai kórház is megmenekül.

Nem zárják be, sőt évtizedek óta nem látott mértékben fejlesztik a fővárosi Péterfy Sándor utcai kórházat – írja a Magyar Idők.

A többi között ez az eredménye azoknak a hamarosan lezáruló szakmai egyeztetéseknek, amelyek nyomán március 31-ig a kormány elé kerülhet a fővárosi egészségügy átfogó fejlesztési koncepciója.

Sásdi Antal, a Péterfy Sándor utcai kórház főigazgatója a lapnak elmondta: uniós forrásból 400 millió forintot, a hazai költségvetésből pedig összesen 390 millió forintot kapnak arra, hogy az összes osztályt a központi telephelyükre tudják költöztetni. Emellett 205 milliót nyertek el az év végi konszolidációs pályázaton.

Az uniótól nyert 11,1 milliárd forintból nyolc fővárosi kórházat hoznak rendbe, de ha a kormány jóváhagyja az Egészséges Budapestért program következő szakaszát, 40 milliárd forintos keret nyílik meg a három centrumkórház tervezésének megkezdésére: Észak-Pesten a Honvédkórházban, Dél-Pesten a Szent István – Szent László – Országos Kardiológiai Intézet hármasában, Dél-Budán pedig egy új intézményben, a XI. kerületben.

Ebből a forrásból kezdik meg a 13 társkórház és a szintén ide tartozó Pest megyei intézmények, például a kistarcsai Flór Ferenc Kórház megújítását is.

 

Exit mobile version