Gáspár Fanni gyakorlott utazóként hozzászokott ahhoz, hogy időnként szokatlan vagy kifejezetten ijesztő szituációkba keveredik. A 15 tickets blog pszichológus végzettségű szerzője a gyógyszeriparban dolgozik, azonban amikor csak ideje engedi, a világot járja. Dél-Afrikában kénytelen volt vesztegelni száz méterrel az oroszlánok völgye előtt, miután kifogyott a benzin a szafaris dzsipből, az Egyesült Államokban pedig elgázolta egy részeg sofőr, ám szerencsére pár horzsoláson és az ijedségen kívül nem esett baja. Másfél évvel ezelőtt azonban olyan élethelyzetben találta magát, amelyre egyetlen hasonló korábbi élménye sem készíthette fel: az orvosok cukorbetegséget diagnosztizáltak nála.
A világutazó blogger sok tünetet már régóta érzett, ám ezek inkább csak kellemetlenségeknek tűntek, így nem érezte, hogy azonnal orvoshoz kellene rohannia. “Ilyen volt a csillapíthatatlan éhségérzet, a nonstop szomjazás és aztán vécére rohangálás, az állandó fáradtság és levertség. Sokáig nem ismertem fel, hogy ezek összefüggnek, és egyetlen komoly betegség tünetei lehetnek, ám végül anyukám hallott egy műsort a rádióban a cukorbetegségről, és ő biztatott arra, hogy menjek el kivizsgáltatni magam” – idézi fel.
Fotók: Gáspár Fanni/Facebook
Édesanyja aggodalmát a tesztek is igazolták. Az orvosok 1-es típusú cukorbetegséget állapítottak meg nála, és a betegség miatt az alapjaitól kellett újraszerveznie az életét. Megtanulta, hogy az egyes ételek mennyi és milyen felszívódású szénhidrátot tartalmaznak, átállt a napi háromszori étkezésből álló diétára, és hozzá kellett szoktatnia magát a gondolathoz, hogy minden étkezés előtt, illetve felkeléskor be kell adnia magának az inzulininjekciót. Ezek ma már megszokott dolgoknak számítanak, kezdetben azonban mindent borítottak.
“Azt volt talán a legnehezebb elfogadni, hogy innentől kezdve mindig előre kell tervezni.
Nincs olyan, hogy elindulok valahova, és nincs nálam a nagy táskám, benne a vércukormérő műszer, az injekciós tűk, tartalék tűhegyek, szőlőcukor.
Nincs olyan, hogy fogalmam sincs, mikor ehetek legközelebb, vagy elmegyek a barátaimmal és kicsit felöntök a garatra, mert két deci bornál többet nem bír el a cukrom. Ezek persze nem a világ legnagyobb problémái, de kemény tud lenni, amikor hirtelen olyan dolgokról kell lemondanod, amikről korábban szabadon dönthettél” – mondja.
Gyógyító Dél-Afrika
Kezdetben azt is nehezen dolgozta fel, hogy a diéta és az injekciózás nem átmeneti dolog, mert a cukorbetegség gyógyíthatatlan. Hasonlóképp sokkoló volt megtudni, hogy szövődmény lehet a vakság, a veseelégtelenség vagy az agyvérzés. Volt még egy komoly aggodalma: attól tartott, többé nem tud olyan szabadon utazni, mint korábban tette.
Nagyon sokat segítettek neki a családtagok, barátok kollégák.
Tényleg meg akarták érteni, mi történik a szervezetemben, nem csak elintézni a dolgot egy sajnálkozással vagy annyival, hogy “Fanninak innentől nem veszünk csokit karácsonyra.
Elmélyedtek abban, hogy mi a különbség egy fehér és egy teljes kiőrlésű rizs között, mik az egészséges vércukorértékek és hogyan kell használni a mérőberendezést.“
A valódi figyelem és biztatás mellett ugyanakkor szembesült tévhitekkel is. Gyakran tapasztalta, hogy az emberek nincsenek tisztában az 1-es és 2-es típusú cukorbetegség közötti különbséggel, vagy azt hiszik, a diabétesz csak a túlsúlyosak betegsége, vagy azoké az idős embereké, akik helytelenül táplálkoztak és nem mozogtak eleget.
Gáspár Fanni a diagnózis után csupán pár nappal már azt csinálhatta, amit a legjobban szeret – útnak indult, és meg sem állt Dél-Afrikáig. “Bátorság volt az orvosomtól, hogy elengedett akkor arra az útra, de a mai napig hálás vagyok érte.
Rengeteget jelentett, hogy abban a lelkiállapotban egy csodálatos, új helyen lehettem ahelyett, hogy itthon szenvedtem volna a betegségtudattól.
Eleinte Európán belül választott magának új úti célokat, de azóta Marokkótól Jordánián át Indiáig rengeteg helyen megfordult.
A varázsszó: doctor
“Sok dolog lett bonyolultabb és költségesebb, egy-egy út alaposabb tervezést igényel, de ebben ma már inkább újfajta kihívást látok, nem pedig tragédiát. Változtatni a betegségemen nem tudok, a saját hozzáállásom viszont igen” – vélekedik.
Eleinte nehéz volt olyan országokban utazni, ahol az angol nyelv használata nem elterjedt, főleg addig, amíg nem volt pontosan beállítva a gyógyszeradagja. Volt, hogy kórházba került, de az sem volt egyszerű, amikor egy kirándulás közben leesett a vércukra, és meg kellett értetnie az angolul nem beszélő idegenvezetővel, hogy ennie kell, és nem tudja megvárni, amíg odaérnek a leszervezett étteremhez. “Amikor legutóbb egy nagyon erős, hányós rosszullét tört rám külföldön, már tudtam, hogy nem kell ecsetelnem a hotel recepciósának, hogy mi az a cukorbetegség, és egy nagyobb hányás miért lehet veszélyes egy cukorbeteg ember számára, miután beadta az inzulint. Csak annyit kellett elérnem, hogy hívjon orvost. Azt az egyetlen, nemzetközi szót üvölteni, hogy »doctor«, sokkal egyszerűbb volt. Azonnal jött is a segítség” – idézi fel.
Társ a turbulenciában
A diagnózisa óta huszonöt különböző országban járt, és az utazásai során szerzett tapasztalatok nagyban formálták azt is, ahogy a betegségére tekint. “Felismertem, mennyire szerencsés vagyok, hogy olyan országban élek, ahol megfelelő gyógyszerekhez juthatok, és megoldható a cukorbeteg-diéta – ez sajnos rengeteg helyen nem alap. Emellett az utak során rengeteg segítséget és szeretetet kapok vadidegen emberektől is. Rájöttem, hogy akárhogy is alakulnak a dolgok, mindig lesz segítség, és mindig tudok kihez fordulni.”
Ezt az egyik legutóbbi útja során szerzett élménye is alátámasztja. Éppen Bahreinből repült Maszkatba, Omán fővárosába, amikor a pilóta erős turbulenciára figyelmeztette az utasokat. Mivel a sok utazás ellenére a legnagyobb félelmei egyike a repülés, azonnal szólt a stewardessnek, hogy cukorbeteg, és erős stressz hatására összeomolhat a vércukra. Legnagyobb meglepetésére kiderült, hogy
a világ egyik legnagyobb gyógyszercégének egyik ománi diabéteszes vezetője is a gépen ül,
aki az út hátralévő részében végig tartotta benne a lelket, majd leszálláskor megadta a számát, hogy Fanni bármilyen gond esetén elérhesse.
A 15 tickets bloggere eddig ötven országban járt. Blogjában a külföldi élmények és utazással kapcsolatos tippek mellett nyíltan ír cukorbetegségéről is, és történeteivel nem titkolt célja az előítéletek eloszlatása. “Azt látom, hogy nagyon sok ember szenved olyan fizikai és mentális betegségekben, amelyeknek nincs látványos, külső jele, és ezért nem mindig veszik őket komolyan, mikor kifejezik, hogy valamire szükségük lenne. Azzal, hogy a nehézségekről is beszélek, szeretném árnyalni a képet, és az ítéletmentes, nyitott hozzáállást népszerűsíteni. Emellett a saját kis útjaimmal szeretnék egy kicsit inspirálni másokat is, akik hasonló betegségben szenvednek, hogy merjenek belevágni az álmaik megvalósításába – bármennyire is kemény diónak tűnik.”
