nlc.hu
Egészség
Melanoma és terhesség – amit minden kismamának tudni kell

Melanoma és terhesség – amit minden kismamának tudni kell

A melanoma azon kevés daganattípus közé tartozik, amely ha a terhesség alatt jelentkezik, a magzatot is képes megbetegíteni. Szerencsére azonban a melanoma időben és könnyen felfedezhető, és akár még a terhesség alatt is kezelhető, azonban ehhez fontos, hogy a kismama gyorsan forduljon orvoshoz, ha bármelyik testrészén egy anyajegyen elváltozást vesz észre.

 

A várandóssággal a szervezet jelentős változásokon megy át: azon túl, hogy megváltozik a nők hormonháztartása, még a testük is átalakul, és lassanként kigömbölyödnek, növekedésnek indul a pocakjuk. A melanoma kialakulásának ez a két dolog kedvező, hiszen az anya hormon- és immunrendszerének változása hatására az anyajegyek is változásnak indulhatnak: elkezdhetnek nőni, és ez akár kóros sejtburjánzáshoz is vezethet. Emellett az egyes testtájak – például a has, combok, karok – körfogatának növekedésével az is előfordulhat – bár viszonylag ritkán –, hogy egy-egy anyajegy olyan helyzetbe kerül, ahol jobban irritálódik, dörzsölődik, és emiatt állandó gyulladásban marad, és ez indítja el a melanoma kialakulását. A terhesség alatt ráadásul jellemző, hogy megváltozik az anyajegyek színe is: sötétebbé válnak, és ezért néha még azok az anyajegyek is gyanúsnak tűnhetnek, amelyek egyébként teljesen normálisak és egészségesek. A várandósság tehát növeli a melanoma kockázatát, és valamivel meg is nehezíti a melanomagyanús anyajegyek beazonosítását, ami különösen indokolttá teszi, hogy az édesanyák rendszeresen, akár havonta is megnézessék magukat egy bőrgyógyásszal.

Melanóma és terhesség – amit minden kismamának tudni kell

A várandósság növeli a melanoma esélyeit

A havi ellenőrzés talán túlzásnak tűnik, de jobb ezekkel az óvintézkedésekkel megelőzni azt a bajt, amit a melanoma okozhat: ez a daganattípus ugyanis nagyon gyorsan kifejlődik, és akár hónapok alatt áttétet képezhet más szervekben, ráadásul sajnos a legtöbb tumortól eltérően még a magzatot is károsítja. A méhlepényen keresztül áttétet képzett melanomába a születés után nagy valószínűséggel rövidesen belehal az újszülött, és ezt csak akkor lehet elkerülni, ha az édesanyán időben – még az áttétképzés előtt – diagnosztizálják a melanomát, és sebészi úton eltávolítják a beteg bőrterületet. Végül pedig az is indokolja a rendszeres szűrést a kismamáknál, hogy a melanoma előfordulása az elmúlt évtizedben ijesztően megnőtt: manapság másfélszer annyi megbetegedést regisztrálnak, mint tíz évvel ezelőtt.

Terhesség alatt is gyógyítható, ha időben észreveszik

Jó hír azonban az, hogy amennyire alattomos és agresszív a melanoma, annyira hamar észrevehető a kialakulása is, hiszen a bőr felszínén az anyajegyek változása hamar figyelmeztető jelekkel szolgál a betegnek, akinek mindössze az a dolga, hogy szemmel tartsa az anyajegyeit, és rendszeresen ellenőriztesse őket szakemberrel is. Különösen azokra a várandós anyákra érvényes ez, akik családjában már előfordult hasonló megbetegedés, vagy más okból – pl. világos és érzékeny a bőrük, vagy sokat voltak napon és gyakran leégtek – nagyobb náluk a melanoma kialakulásának esélye. A terhes nőknek fokozottan kell figyelniük a fejen, a nyakon és a törzsön található anyajegyeket, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a várandósság alatt jellemzően itt alakulnak ki melanomás elváltozások, míg a nem terhes nőknél az alsó végtagon lép fel a legtöbb ilyen daganat. Az időben “nyakon csípett” melanoma szerencsére nagyon magas hatékonysággal kezelhető a modern, innovatív terápiáknak, sebészeti módszereknek és az okosgyógyszereknek köszönhetően, és gyakorlatilag egy időben történt beavatkozást teljes gyógyulást hozhat, ami nemcsak az édesanyát, de a születendő babát is megmenti.

Melanóma és terhesség – amit minden kismamának tudni kell

Terhesség melanoma után

A melanomás megbetegedés után alaposan meg kell fontolni egy újabb terhességet: az orvosok gyakran 5 év várakozást is javasolnak a szülést követően, de vannak, akik szerint 2-3 év elegendő, mert ennyi idő alatt kiderül, hogy kiújul-e a betegség vagy sem. Egy rosszindulatú betegség miatt operált embernél ugyanis sajnos tartósan magasabb marad a kockázata annak, hogy újra megjelenik a tumor, mint azoknál, akiknek még nem volt rosszindulatú daganatuk.

 

Még több cikk a bőr egészségéért az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top