nlc.hu
Egészség
Újabb fordulat: mégsem érkezett mérgezett tojás Magyarországra

Újabb fordulat: mégsem érkezett mérgezett tojás Magyarországra

A Nébih élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója szerint lehetséges, hogy nem a szennyezett tételből kapott a magyar vállalkozás.

Elképzelhető, hogy mégsem érkezett Magyarországra a mérgező fipronillal szennyezett tojásos termékből – értesült az InfoRádió Plev Györgytől, a Nébih élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatójától.

Korábban arról volt szó, hogy egy német vállalat Tamago Ei-Omelett-Block néven gyártott fagyasztott omlettkockáiban fipronilt mutattak ki. A termékből Magyarországra is szállítottak egy vállalkozásnak, amelyik négy étteremnek, illetve étteremláncnak értékesítette a szusihoz használt omlettet. A készítményt kivonták a forgalomból, a boltokba pedig nem is került belőle.

Az újabb fordulat most az, hogy Pleva György azt mondta: a német féltől kaptak egy értesítést, miszerint nem abból a tételből érkezett Magyarországra, amelyet ki kellene vonni a forgalomból, hanem egy másik tételből.

Vagyis elképzelhető, hogy mégsem a rovarirtóval szennyezett áruból érkezett Magyarországra. Ezt azonban még meg kell erősítenie a német hatóságnak is.

Az NLCafé cikkei a szennyezett holland tojásokról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top