Egészség

Anyukája horgolásain mutatja be, mit tesz az Alzheimer-kór

Egy nő fájdalmas képpel demostrálta azt a szellemi hanyatlást, amit az Alzheimer-kór okoz.

A bonyolult orvosi diagnózisoknál mindig szemléletesebbek a legegyszerűbb, leghétköznapibb jelenségek, ha egy betegség tragédiáját kell valahogy megfogalmazni. Egy 34 éves Redditező például egyetlen képbe sűrítette Alzheimer-kórban szenvedő édesanyja szívszorító hanyatlását: a fotó az asszony horgolásait rakja sorrendbe az elmúlt két évből. Az első akkor készült, miután megtudták a diagnózist, az utolsó (amennyiben azt is horgolásnak lehet még nevezni) nemrégiben.

A nő leírta azt is, hogy édesanyja már nem nagyon beszél, és egy ideje már csak céltalanul hordozza a fonalat és a kötőtűt táskájában. Mostanában már a lányát sem ismeri meg. 

Elképesztően szívszaggató látni, ahogy a szellem lassan pusztul, és hogy valaki elveszíti a képességeit, ezáltal pedig azokat a dolgokat, amiket szeret. A lány édesanyja egyébként 66 éves, és már tíz éve küzd az Alzheimer-kórral.

 

BoredPanda

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top