nlc.hu
Egészség
Májkárosodást szenvedett betegek miatt vizsgálnak egy magyar gyógyszert

Májkárosodást szenvedett betegek miatt vizsgálnak egy magyar gyógyszert

Vizsgálatot indított az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) illetékes bizottsága, mert a Richter Gedeon Esmya nevű gyógyszerével kezelt négy betegnél súlyos májkárosodást diagnosztizáltak, hármuknál májátültetést is el kellett végezni a Világgazdaság értesülése szerint. A Richter Gedeon-gyógyszergyár szerint nincs összefüggés a gyógyszer és a májkárosodás között.

Az Európa csaknem valamennyi országában forgalmazott, a méhmióma kezelésére szolgáló gyógyszert 670 ezer betegnél alkalmazzák, ami jelentős szám, és mindössze négy esetben jelentettek be májkárosodást – magyarázta az MTI-nek Beke Zsuzsa, a Richter kommunikációs igazgatója.

Hangsúlyozta: a gyógyszergyár rendelkezésére álló klinikai vizsgálati adatok nem mutattak összefüggést ilyen mellékhatás és a gyógyszer alkalmazása között. Szerinte elképzelhető, hogy az említett betegeknél más gyógyszerek együttes alkalmazása vagy akár vírusfertőzés miatt következett be a máj károsodása. 

A gyógyszergyár minden szükséges dokumentációt és információt a hatóság rendelkezésére bocsát, és együttműködik annak érdekében, hogy a vizsgálat mihamarabb lezáruljon – hangsúlyozta a szóvivő. Hozzátette: szokványos eljárásról van szó, az EMA kockázatértékelési bizottsága minden hasonló, súlyos mellékhatás-bejelentést hivatalból kivizsgál.

A Richter arra számít, hogy a vizsgálat fél év alatt megnyugtató eredménnyel lezárul, és nem lesz indok a gyógyszer forgalmazásának felfüggesztésére.

A 2012 óta forgalmazott Esmya a gyógyszergyár egyik legígéretesebb eredeti készítménye, amelynek forgalma 2016-ban 69 millió euró volt, 2017-ben pedig 85 millió euró bevételt vár a társaság. A Richter tavalyi összes konszolidált forgalma 390 milliárd forint, 1,251 milliárd euró volt.

A Richter részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A papír árfolyama a hétfői kereskedésben több mint 5 százalékot esett a gyógyszerrel kapcsolatos vizsgálat hírére, kora délután 6453 forintot ért, napi minimuma 6357 forint volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top