nlc.hu
Egészség
Infarktussal vezette el a buszt a kórházig a sofőr

Infarktussal vezette el a buszt a kórházig a sofőr

Munka közben kapott szívinfarktust ifj. Mocsár Zoltán, csakhogy Zoltán buszsofőr. Nem esett pánikba, a busszal a kórházhoz hajtott, majd a saját lábán besétált a sürgősségire.

Szerencséjük volt az utasoknak azon a győri buszon, amelyiknek vezetője szívinfarktust kapott munka közben, ám megőrizve eszméletét és hidegvérét, a kórházig vezette a buszt. Itt leparkolt, megvárta, míg az utasok biztonságban leszállnak a járműről, majd saját lábán sétált be a sürgősségire.

A Bors szerin a férfit egyből megkatéterezték és hálót helyeztek fel az érbe, miután megszüntették az elzáródást.

„Korábban soha nem kezeltek szívproblémákkal. Aznap már dolgoztam, amikor jelentkeztek az erős fájdalmak. Sejtettem, mi lehet. Az járt a fejemben, hogy nem pánikolhatok be. A kórházzal szemben, a gyorsbüfénél állítottam le a buszt. Annyiban szerencsém volt, hogy nem záródott el teljesen az erem. Alig múltam negyven. Az élet a fejemre koppintott, és megértettem a figyelmeztetést. Lassítanom, pihennem kell” – mondta Zoltán a Kisalföldnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top