nlc.hu
Egészség
Több pénz, még több kórházfejlesztés és újabb béremelés várható az egészségügyben 2018-ban

Több pénz, még több kórházfejlesztés és újabb béremelés várható az egészségügyben 2018-ban

Idén az egészségügyben még több forrásra, még több kórházfejlesztésre és újabb béremelésekre lehet számítani – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár az MTI-nek.

„Az érdekképviseletekkel kötött megállapodás szerint az egészségügyi szakdolgozók bére újra 8 százalékkal emelkedik, 2016 és 2019 között átlagosan 65 százalékkal nő. A mentők bére is nő, januártól további 10 százalékkal” – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán, aki hozzátette, hogy a kórházfejlesztéseken túl az egészségügyi dolgozok munkája nélkülözhetetlen, így mindent megtesznek, hogy életkörülményeik tovább javuljanak.

„Az egészségügyi dolgozók munkája nélkülözhetetlen, hiszen ők azok, akik a betegágyak mellett visszaadhatják az egészséget, a gyógyulás reményét, és törődnek az elesett, beteg emberekkel. Éppen ezért a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy élet- és munkakörülményeik a következő időszakban tovább javuljanak. A negatív hangok ellenére növekvő források mellett komoly fejlesztések, béremelések és pluszforrások érkeztek és érkeznek az ágazatba” – mondta az államtitkár.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top