nlc.hu
Egészség
Nem tartja felelősnek Geréb Ágnest az anya, akinek meghalt a gyereke

Nem tartja felelősnek Geréb Ágnest az anya, akinek meghalt a gyereke

Andrea egyik iker fia fogyatékossággal született az otthonszülés során, majd fél évvel később meghalt.

Tizenöt évvel a gyereke halála után szólalt meg az a nő, akinek a szülését Geréb Ágnes vezette. Andrea egy problémamentes ikerterhesség után, 2003-ban, szenteste napján kezdett vajúdni.

Bendegúz egészségesen jött a világra, de Barnabás oxigénhiány miatt maradandó fogyatékossággal született, majd félévesen meghalt.

Andrea most a 444-nek beszélt arról, hogy nem tartja felelősnek Geréb Ágnest a tragédiáért. Azt mondta, ha Geréb Ágnesék mindazt nem teszik meg, amit a mentők megérkezéséig megtettek, akkor lehet, hogy fél évet sem élt volna a baba.

Andrea elmondta, hogy Geréb Ágnes végzett szülész-nőgyógyász, bába, pszichológus, vagyis nála kompetensebb embert nehéz lett volna találni. A nő később is Geréb Ágnessel szült, még három egészséges gyereket hozott világra, mindannyiukat otthon szülte meg.

Idén januárban két év börtönre ítélték Geréb Ágnest, az ítéletet sokan igazságtalannak érzik, köztük Andrea is. Március 6-án kellene börtönbe vonulnia.

Geréb Ágnes köztársasági elnöki kegyelemért fordult Áder Jánoshoz, az ügyet támogató petíciót már több mint 40 ezren írták alá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top