A magyar, tizenhat évnél idősebb lakosság 26,9 százaléka kénytelen olyan tartós betegséggel élni, mely befolyásolja mindennapi életét, azaz akadályozza hétköznapi feladatainak ellátásában. De további meglepetéseket is tartogat az Eurostat adatsora. A magyar nők súlyosabban érintettek, mint férfi társaik: több mint hét százalékkal körözik le őket. Ez a nemek közötti különbség a nemzetközi vizsgálat eredményeinek tanulsága szerint nem hungarikum – valamennyi uniós országra igaz.
A statisztika esete a női nemi hormonokkal
Pedig mintha korábban az a képzetünk lett volna, hogy a magyar nők egészségesebbek, mint apáik, férjeik, fiaik. Meg is támogattuk e hiedelmet okos számokkal, hiszen elég volt csak a születéskor várható élettartam statisztikai adataira rápillantani, ordítottak a nemi különbségek a nők javára (férfiak: 72, nők: 79 év). Tudjuk azt is, hogy a vezető halálok, a szív- és érrendszeri megbetegedés több férfit vitt el, mint nőt. Ám már jó pár évvel ezelőtt furcsa dolgokra lettek figyelmesek a számok között bányászók. Kibogarászták, hogy a fenti megállapítás csak a menopauzáig igaz. A magyarázat egyszerű: a változókorral párhuzamosan kihunyó női nemi hormontermeléssel azok jótékony, természetes érvédő hatása is megszűnik. Ráadásul a klimaxon átesett nők a korábbi statisztikai „lemaradásukat” is behozzák, azaz összességében szinte el is tűnnek a nemi különbségek.
De tegyük félre egy kicsit a statisztikai számsorokat, amúgy is mindig zavarba jövök, amikor milliók sorsáról ilyen távolságtartóan és táblázatokkal, grafikonokkal körbebástyázva okoskodok. Egyébként is egy sor kérdést vet fel az említett hír.
Magunk építjük az akadálypályánkat?
Mit jelent tartósan betegnek lenni? A válasz országonként változó lehet az eltérő jogszabályi és kulturális környezet miatt. Magyarországon például a törvény betűje szerint „tartósan betegnek minősül az a személy, aki előreláthatólag három hónapnál hosszabb időtartamban állandó ápolást, gondozást igényel”. Az „akadályozva lenni a mindennapi teendők ellátásában” és az „állandó ápolást, gondozást igényelni” – hát, e kettő között nagyon széles a skála. (Így fordulhat elő, hogy míg a Központ Statisztikai Hivatal 1 millió 650 ezer körülire, az Eurostat ennél egy millió fővel többre teszi az érintett magyarok arányát, mindenesetre tragikusan hatalmas szám mindkettő.)
És mi lehet az oka annak, hogy a nők e tekintetben is érintettebbek? Talán nem is sérülékenyebbek, csak többször, hamarabb fordulnak egészségi problémájukkal orvoshoz?
Mindenkinek más a „muszáj”
De a legizgalmasabb kérdés kétségkívül az, hogy mit takar az „akadályozva lenni mindennapos tevékenységekben”. Ez biztosan nemcsak országonként, kultúrkörönként eltérő, de még egy családon belül is igen változatos lehet. Nézzük például a miénket! Édesanyám számára mindennapos tevékenység volt a rendrakás és a főzés. Ennek meg kellett lennie, és – ugyan ő valóban évtizedeken át krónikus betegséggel küzdött – ebből nem engedett. Nem csoda, hogy szent borzadállyal szemlélte, hogy a kirepülésem után én máshova helyeztem a hangsúlyokat. Ne szépítsünk, a legnagyobb lelki nyugalommal ültem napokig a kupi tetején, ügyesen szlalomozva a lakásban az egyre keskenyedő ösvényeken az elöl hagyott ruhák, könyvek, miegymások kupacai között, és az sem zökkentett ki az én „mindennapos tevékenységeim” közül, ha már csak fedőből tudtam inni, miután minden más alkalmatosság mosogatásra várt. A napi főzés is hiányzott a teendőim listájáról, igaz, ha nem bírtam tovább a magam kreálta ridegtartást, tudtam, hova menjek, ahol mindennap van friss ebéd…
Sosincs vége… (Profimedia)
És ha a korábbi kérdést még egyszer feltennénk: miért vannak a nők egész földrészünkön nagyobb arányban a mindennapi tevékenységeikben akadályozottak között? Nem lehet, hogy több napi feladatot rónak ki a maguk számára, és ezzel arányosan több az olyan is, mely akadályba ütközik vagy legalábbis ütközhet? S nem lehet, hogy mindezeket oly tökéletesen akarják elvégezni, hogy a legkisebb hiányosságot úgy élik meg, hogy „akadályozva vannak”? Csak kérdezem…
Az említett vizsgálatban egyébként az akadályozottságot tekintve a legkisebb különbséget férfiak és nők között Írországban figyelték meg, csupán 0,2 (!) százalék. Talán többet kellene az ír asszonyokkal beszélgetnünk…
