Egészség

Ekkor szűnhet meg a hálapénz Magyarországon

Egyik napról a másikra biztosan nem lehet felszámolni a borítékozást, főleg addig nem, amíg az orvostársadalom elitjének ez nem érdeke. Most már van egy határidő, aztán meglátjuk, addigra mi valósul meg.

Nemrégiben két év börtönre ítéltek egy ortopédsebészt, aki pénzt kért a betegeitől az ellátásért, és az előfordult, hogy kevesellte a neki szánt összeget. Az eset kapcsán újra fellángolt a vita a hálapénzről.

Az nyílt titok, hogy csak az orvosok kisebb része nem teszi zsebre a beteg által átnyújtott borítékot. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrás Minisztérium tárcavezetője a napokban azt mondta, négy év múlva megszűnhet a paraszolvencia Magyarországon – írja a Blikk.

Amíg azonban az orvostársadalom elitjének nem érdeke, hogy megszűnjön a hálapénz, és ők jó kapcsolatokkal rendelkeznek, nem lesz igazi változás. Hiába nőttek a bérek, a hálapénz nem tűnt el az egészségügyből.

A KSH hivatalos becslése szerint 8 milliárd forint hálapénzt adunk évente, a szakértők szerint azonban ennek a sokszorosa vándorolhat az orvosok zsebébe.

Ha ma egy orvos nettó 250 ezer forintot keres, ugyanennyit pedig borítékban kap, könnyen elmegy külföldre dolgozni, ha egyik napról a másikra megszűnik a hálapénz.

Ráadásul a paraszolvencia tönkreteszi az orvosképzést is. A tapasztalt főorvosok nem fogják átadni a műtéteket, nem tanítják meg mindenre fiatalabb kollégáikat, hogy a jól fizető beavatkozások után ők zsebelhessék be a pénzt.

Egy egészségügyi szakértő szerint tisztességes bérekre lenne szükség, és arra, hogy amelyik beteg hajlandó többet fizetni, az magasabb színvonalú ellátást kaphasson.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top