Egészség

Rendőri kísérettel érkezett a kórházba a vajúdó kismama

Ismét a rendőröknek köszönheti egy vajúdó kismama, hogy még szülés előtt eljutott a kórházba. A rendkívüli rendőrségi akció Budapesten történt.

Egy férfi lépett oda kedden a Készenléti Rendőrség beosztottjaihoz Budapesten, a Pongrác úton, ahol épp szolgálatot teljesítettek az egyenruhások. A férfi elmondta, hogy feleségénél idő előtt megindult a szülés és segítséget kért a járőröktől, hogy minél előbb kórházba juthassanak. 

A rendőrök gyorsan felmérték a helyzetet, majd úgy döntöttek, látva a mihamarabbi egészségügyi beavatkozás szükségességét, hogy megkülönböztető jelzés használatával felvezetik a házaspárt az Uzsoki Utcai Kórházig

Rendőri felvezetéssel érkezett a kórházba a kismama

A vajúdó édesanya időben eljutott a kórházba, ahol az este folyamán világra hozta egészséges lánygyermekét.

A rendőrök annyira rendesek voltak, hogy még az autójuk őrzéséről is gondoskodtak, hogy az férj is  felesége mellett lehessen a szülészeten.

Múlt héten Szolnokon szintén rendőri felvezetéssel érkezett egy kismama a kórházba, mert nála is korábban indult meg a szülés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése