Döbbenetes kegyetlenségre ragadtatta magát az Oroszország délnyugati részén található Balakovo városában egy húszas évei közepén járó anya – írja a Sun. A lap beszámolója szerint Elizaveta Klimova kizárta három hónapos gyermekét a fagyos hidegben az erkélyre, majd fotókat készített a síró babáról, és elküldte őket volt férjének, a 28 éves Alekszandr Potrjaszovnak, akitől a gyerek született. A nő a képek mellé azt írta: „Tessék, vess rá egy utolsó pillantást. Kizártam az erkélyre, b…d meg. Fagyjon csak meg a p…ába. K…vára felb…ta az agyamat.”
Az eset még októberben történt, a nyilvánosság azonban csak a közelmúltban értesült róla, miután Potrjaszov közzétette a képeket a közösségi oldalán. „Azért osztottam meg a képeket, hogy elvegyék a gyereket az exfeleségemtől. A fotók ismeretében félek, mire lehet képes a lányommal. Folyton azon jár az eszem, hogy halálra fagy a kicsi, vagy otthagyja az utcán, és már nem bírom tovább” – mondta a férfi a helyi sajtónak. Ugyanakkor azt is hozzátette: magához venni nem tudja a lányát, mert ahhoz „túl sokat dolgozik”.
A képek nyilvánosságra kerülése után Klimova azzal vádolta Potrjaszovot, hogy magára hagyta őt a gyerekkel egy fillér nélkül. A nő szomszédai szerint az apa valóban otthagyta a feleségét nem sokkal a baba születése után, és elköltözött a közeli Volszkba. Kapcsolatuk állítólag mindig is feszült volt, a válásuk óta pedig még tovább romlott a helyzet. Az orosz rendőrség vizsgálja az esetet.
Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Profimedia / Wavebreak