A rendszeresen futók biztosan hallották már legalább egyszer Muhari Gábor nevét, aki az elmúlt években számtalan ultrafutóversenyt nyert meg, sokszoros országos bajnok, aki terepen és aszfalton egyaránt jól érzi magát. Gábor annyira mozgékony kisgyerek volt, hogy az óvodában azt javasolták a szüleinek, sporttagozatos iskolába írassák. Az iskolába felvételizni kellett, és a kisfiú annyira szeretett volna oda járni, hogy szülei még betegen is elvitték felvételizni, hogy bekerülhessen – sikerült is neki. Az iskolában naponta volt testnevelésóra, negyedik osztályban pedig sportágat kellett választani: bár a lövészetet és a kosárlabdát is kipróbálta, Gábor végül a futásnál kötött ki.
„Meghatározó élmény volt számomra, amikor a 400 méteres futás felmérőn én lettem a legjobb az osztályban, ez terelt végleg az atlétika felé. Az első edzőm ekkor figyelt fel rám, bár az elején nem csak futás, hanem általános atlétika volt, kipróbáltuk a futószámokat, dobószámokat, többpróbákat is. Az általános iskola végéig többpróbáztam, de 600 méteren voltam országos bajnoki harmadik, 1000 m akadályfutásban pedig országos bajnok is. Középiskolás koromban már csak futottam, középtávokon, a 800 és az 1500 méter volt a fő számom.”
Minden szépen alakult, aztán jött a diagnózis..
Gábor 2002-ig főleg 1500 méteren versenyzett jó eredményekkel, ám 2002 nyarán hirtelen, szinte egyik napról a másikra visszaesett a teljesítménye. Először nem talált magyarázatot rá, hogy mi okozta a hirtelen formahanyatlást. Nem hagyta nyugodni a dolog, ezért utánajárt, és kivizsgálásokra ment, hogy kiderüljön, miért romlott a sportteljesítménye. Az elvégzett laborvizsgálatok negatív eredményeket hoztak, a háziorvosnál az EKG vizsgálat viszont egy WPW nevű betegséget (Wolff–Parkinson–White szindróma) mutatott ki nála. Ez veleszületett rendellenesség, veszélyes, rohamszerű szívritmuszavarokra hajlamosító ingerületvezető-zavar. Mivel akár hirtelen szívhalált is okozhat, Gábort azonnal a kardiológiára irányították.
„Úgy gondoltam, hogy a szívemnek semmi baja nincs, és nem is lehet, ám a kardiológián azonnal eltiltottak a futástól, és további vizsgálatokra küldtek. 1989 óta évente jártam sportorvosi vizsgálatra, mindig csináltak EKG-t, szívultrahangot viszont soha. Ekkor viszont ilyen vizsgálatot is végeztek, és kiderült, hogy az egyik aortabillentyűm nem zár rendesen. Minden tizedik embernél fennáll ez a probléma, de I-IV-ig vannak fokozatai. Az I-II. nem annyira komoly, de figyelni kell rá, a III-IV.-et már műtik. Nálam az I-II. között állapították meg, és
azt mondták, hogy a továbbiakban a versenysportot felejtsem el. Mivel a futás volt az életem, és nagyon sokat jelentett nekem, eléggé összetörtem.
Muhari Gábor ultrafutó a Piros 85 elnevezésű terepultra versenyen
A WPW gyógyítására létezik egy megoldás. A betegségben érintetteknél van egy járulékos idegköteg a szívben, amely el tudja vezetni az ingerületet más útra a normál helyett, ami akár kamrafibrillációt is okozhat, ez pedig megakadályozza a szív pumpáló funkcióját. Egy rádiófrekvenciás beavatkozással viszont ezt a plusz idegköteget ki tudják égetni. A beavatkozásra Gábornak 2003 februárjáig kellett várnia. Eddig élt benne a remény, hogy az első diagnózis talán mégis téves volt. Katéterekkel a nagy ereken keresztül elérték a szívét, próbáltak olyan ingerületet adni neki, ami kiváltja a problémát, hogy látható lehessen, hol van a plusz idegátvitel, amit meg kellene szüntetni.
„Nálam nem sikerült az ingerületet kiváltani a beavatkozás során, de a járulékos köteget megtalálták és kiégették. A 24 órás EKG nem mutatta ezután a WPW jeleit, de a billentyűprobléma nem szűnt meg, így a versenysportot továbbra sem ajánlották.”
Egy új dimenzió kapujában
Gábor igen nehéz időszakon ment keresztül. Befejezte az egyetemet, és egy évre külföldre ment. Annak ellenére nem tudott lemondani a futásról, hogy a betegsége miatt azt javasolták neki, hogy ne versenyezzen.
„A futástól eddig sem szakadtam el, valamennyit mindvégig edzettem, de a sikerélmény esszenciálisan hiányzott az életemből. Elkezdtem magam beleásni a futás elméleti részébe, az edzéselméletbe és a biokémiai alapokba, hogy a jövőben hasznosítani tudjam ezt a tudást. Közben felvettem a kapcsolatot egy német professzorral, aki sportélettannal foglalkozik, elküldtem neki a leleteimet, és érdeklődtem, hogy árthat-e az edzés. Azt a választ kaptam, hogy a mérsékelt terhelés nem árthat – én ebből a mérsékelt szót figyelmen kívül hagytam. Pályaversenyzőnek már nem akartam visszamenni, tudtam, hogy a középtávfutáshoz szükséges relatív magas intenzitású edzést nem fogom csinálni. Így a megszokott terhelésből visszavéve engedélyeztem magamnak az edzést – és 2006-ban más dimenzióban kezdtem meg a futást.”
Amikor Gábor újrakezdte a futást, az élete minden területe helyreállt. A 10.000 métert választotta fő távjának, mert úgy érezte, hogy itt lehet sikerélménye, később pedig adta magát a maraton teljesítése is. 2 óra 25 perces maratont futott a felkészülési időszak végén, ami nagyon motiválóan hatott rá, és szeretett volna még tovább faragni ezen az időeredményen. Ebben egy sarokprobléma hátráltatta, hosszabb pihenőt kellett tartania, majd amikor újra edzésbe állt és futott egy újabb maratont, szívritmuszavarok jelentkeztek nála.
„Először arra gondoltam, hogy az edzések voltak rossz hatással a szívemre, ami elég ijesztő volt. Telt az idő, a ritmuszavarok nem múltak – bár korábban is volt egyszer-egyszer ilyen gondom, akkor pár hét alatt telesen elmúlt, most nem. Közben a sarkam is folyamatosan fájt, így szinte biztos voltam benne, hogy többet nem fogok versenyezni. Közben külföldre költöztem – és igazából ennek köszönhetem, hogy a saroksérülésemet sikerült helyrehozni. Ugyanis egy szomszédom javaslatára az általa vezetett Kieser training nevű, gépeken végzett erősítő programot kezdtem el, amit mozgásszervi betegségek elkerülésére és egészségmegőrzésre fejlesztettek ki. Kiderült, hogy a sarokprobléma gerinceredetű és gyakorlatilag az első erősítés hatására teljesen elmúlt az, amivel hónapok óta kínlódtam. Ettől függetlenül nem éreztem, hogy újra akarnék futni, mert a maratoni felkészülés mellett szinte semmi másra nem volt időm, nem akartam újrakezdeni.
Futogattam, edzegettem, és minden évben szorgalmasan jártam a kardiológushoz.
2011-re Gábor szívének állapota a diagnózis szerint minimálisan javult, de semmiképp sem romlott, ez pedig arra ösztönözte, hogy megvalósítsa 2002 óta dédelgetett tervét, és teljesítse az Ironmant. Mivel volt motivációja, ismét kedve lett a futáshoz, készült az Ironmanre és a terepultrákba is belekóstolt, ahol pozitív élményekkel gazdagodott. Az Ironman versenyt, amit a Fertő-tónál rendeztek, sikerrel teljesítette, 9 óra 51 perc alatt tette meg a 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42,195 km futásból álló távot.
„Bár gyengén úsztam, és nagy volt a meleg, a 10 órán belüli eredmény nagyon feldobott, a következő héten be is neveztem két maratonra, egymáshoz nagyon közeli időpontokban, de jól ment a futás, dobogóra is állhattam, ami nagyon jót tett az önbizalmamnak. Ezek után úgy éreztem, hogy keményen akarok edzeni, és 9 órán belüli Ironmant akartam teljesíteni.”
Ezt egy örömteli esemény „akadályozta meg”: Gábor felesége babát várt, így a nyári Ironman versenyekről lemondott, és más célt keresett. Ekkor került a fókuszba a 6 órás futás: egy versenyszervező ismerőse már korábban nyüstölte, hogy készüljön fel és fussa meg a 6 órás világcsúcsot, mert az akkori legjobb eredmény, a 92,2 kilométer túlszárnyalása nem tűnt lehetetlennek.
„2012 márciusára kellett csúcsformába kerülnöm. Hogy tudjam, milyen érzés 6 órán keresztül futni, elmentem egy hónappal előtte egy tesztversenyre, ahol egy nehéz pályán, apróbb nehézségekkel futottam 89,5 km-t, ezzel megjavítottam Bogár János addigi 6 órás magyar csúcsát – ez nagyon biztató volt a rekordkísérlet előtt. Nagyon jó állapotban vártam a versenyt, mégis úgy éreztem, hogy nem fogom tudni megfutni a világcsúcsot. A versenyre azért minden összeállt, meglett a rekord, végig koncentráltan tudtam futni, és nem volt különösebb nehézségem közben. Nagyon pozitív kicsengése volt a világrekordnak, mindenhonnan kerestek, tévéktől, rádióktól, aztán pár hét alatt elcsendesült a dolog. Közben kiderült, hogy azért eléggé túlterheltem magam, hiszen munka és család mellett, élsportolói háttértámogatás nélkül készültem fel. Ekkor lazábbra vettem a dolgokat, és egy kicsit elengedtem azt, hogy egy újabb komoly felkészülési időszakot csináljak végig.”
Létszükséglet lett Gábornak a futás
Ezután egy szinte sportmentes időszak jött, új munkahely rengeteg stresszel és túlórával, valamint főiskolai tanulmányok. Gábor szívritmuszavarai újra jelentkeztek. Érdekes módon pont egy durva ritmuszavar hozott számára egy felismerést: mindenképpen mozogni, futni akar, szüksége van rá, így ismét komolyabban kezdett sportolni, és ez fizikailag és lelkileg is helyretette.
„Bár eldöntöttem, hogy egyszerre nem futok többet 1,5 óránál, és nem is megyek versenyre, ez nem így történt. Heti 3-4 jó futásom volt, dombos edzések, fartlek, hosszú futás, ezek egyensúlyt adtak a munka mellé. Olyan versenyeket próbáltam kinézni, ahol nyerni tudtam, ez pedig önbizalmat adott. Mivel legtöbbször erdőben futok, beneveztem a hét állomásos Ultramaratonok Európa Kupája versenysorozatra, ahol 3 verseny eredményeit veszik figyelembe. Két versenyt nyertem, egyszer második lettem, ezzel megnyertem a sorozatot 2015-ben, majd 2016-ban is.”
Mielőtt bárki aggódni kezdene, hogy Gábor saját szakállára, egészségét kockáztatva, felelőtlenül sportol: 2014-ben és 2015-ben két kardiológus egymástól függetlenül is engedélyezte korlátozás nélküli sporttevékenységet, írásos szakvéleménye is van arról, hogy sportolhat, rendszeresen jár kontrollra, és évek óta nem tapasztalt semmilyen kellemetlenséget
„2016 óta több terepultrán és aszfaltos ultrafutóversenyen is elindultam és jó eredményt értem el. Heti 4 edzésből általában 140 kilométert gyűjtöttem össze, ezzel nem hajtom szét magam, de fenntartom a sebességem, így maratonon, 50 kilométeren, 6 órás versenyeken, valamint 100 kilométeres versenyeken is jó eredményeket tudok elérni. Igyekszem figyelni a szervezetem jelzéseit, figyelek az ásványianyag-pótlásra, magnéziumbevitelre, hogy jó teljesítményt tudjak nyújtani. Az edzésszisztémát mára úgy módosítottam, hogy munkából jövet este, illetve munkába menet reggel letudom az edzések nagy részét. Hétvégére így már csak kevés futás marad, van idő a családra, a két kisfiamra, ami nagyon fontos számomra.”
Piros 85 terepultra versenyen
Gábor eredményeivel az utóbbi években számtalanszor bizonyított. A 100 kilométeres országos bajnokságot 2017-ben és 2018-ban is magabiztosan nyerte meg, részt vett a világbajnokságon is ezen a távon. A Piros 85 elnevezésű terepultra versenyen sem talált legyőzőre az elmúlt három évben, és a 6 órás futásban is ő hódította el a magyar bajnoki címet. Nem véletlenül választották a 2018-as év férfi ultrafutójának. A magyar versenyek mellett lakóhelyén, Ausztriában is rendszeresen rajthoz áll, főleg terepversenyeken, és tagja volt a magyar terepfutó válogatottnak is, hogy a világbajnokságon képviselhesse Magyarországot.
Gábor egy ideje edzőként is dolgozik, valamint a Hoka One One futócipő márka nagykövete. Mindig is érdekelte a futás elméleti háttere, középfokú edzői végzettsége, valamint a pulzusmérésen alapuló edzéstervezésről szóló képesítése is van, illetve saját, az elmúlt évek alatt összeszedett tapasztalatait építi be a módszereibe. Tanítványainak jó példát mutat kitartásával, futás iránti elhivatottságával – olyan futó, aki nem tud lemondani kedvenc sportjáról, akármi is történik az életében, a futáshoz mindig visszatalál.
