nlc.hu
Egészség
A Debreceni Gyermekklinikán sem hajlandóak használni az adományágyakat, a szülők továbbra is alhatnak a földön

A Debreceni Gyermekklinikán sem hajlandóak használni az adományágyakat, a szülők továbbra is alhatnak a földön

Noha az adományozónak küldött levelében köszönettel fogadta a felajánlást, a kórház igazgatója most mégis visszautasította az ajándék ágyakat. Így maradnak a méltatlan állapotok.

Húsz összecsukható ágyat adományozott Orosvári Zsolt és a lebonyolításban segítő Anyák az Anyákért Alapítvány a Debreceni Gyermekklinikának tavaly december közepén. Ezek után hónapokig nem történt semmi, az ágyakat nem helyezték ki a kórtermekben, így a beteg gyerekükkel éjszakázó szülők továbbra is a földön vagy székeken próbálhattak meg aludni.

Miután az Alapítvány érdeklődött, hogy miért nem helyezték ki az ágyakat, dr. Veres Gábor, a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója február végén válaszlevelet írt, amelyben megköszönte a felajánlást. Ugyanakkor ezután sem helyezték ki az ágyakat. A hvg.hu megkeresésére a klinika vezetője azt írta: „Az intézményünket adományozási szándékkal megkereső felajánlók rendszerint az intézmény szakembereinek, a klinikák vezetőinek véleményét kikérve, az orvosi és egyéb szakmai szempontokat figyelembe véve támogatják a gyógyító tevékenységet. Sajnáljuk, hogy erre a szakmai egyeztetésre az Anyák az Anyákért Alapítvány nagylelkű felajánlása kapcsán nem tartott igényt, előzetesen nem keresték az intézményünket.

Ágyak a Heim Pál Gyermekkórházban

A levél ellentmond a klinika egyik orvosa véleményének, aki további ágyakat is kért már az Alapítványtól. Korábban a Heim Pál Gyermekkórház is visszautasította Orosváriék adományágyait, vélhetően politikai okokból, mert nem akarják, hogy civilek kezdeményezése világítson rá az áldatlan kórházi állapotokra. Orosvári Zsolt a hvg.hu-nak azt mondta, ha Debrecenben nem akarják használni az ágyakat, kérné vissza őket, mert más kórházak is bejelentkeztek már hasonló ágyakért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top