Napjainkra már-már elkoptatott frázissá vált, hogy a magyar egészségügyi ellátórendszer az összeomlás szélén áll. Ezt ma már az is jól tudja, aki tíz éve nem volt orvosnál, annyira mindennapossá váltak a sürgősségi osztályokon tapasztalható káoszról, az esetenként több éves várólistákról, az ijesztően gyakori kórházi fertőzésekről, a komplett kórházi osztályok bezárásáról, illetve mindenekfelett az egész alapellátás alulfinanszírozottságáról szóló, riasztóbbnál riasztóbb hírek.
Mondanunk sem kell, hogy a fentiekkel szoros ok-okozati kapcsolatban áll az egész országban tapasztalható általános orvos- és szakemberhiány. Rengeteg adat áll rendelkezésre arról, milyen sok fiatal orvos megy külföldre a jobb megélhetés reményében, s hogy emiatt a hazai orvostársadalom veszélyesen elöregedett.
Különösen rossz a helyzet a háziorvosi ellátás területén. Februári adatok szerint jelenleg 422 tartósan betöltetlen háziorvosi praxis van Magyarországon, ezek közül pedig 30 az idei évben üresedett meg. Ennél is nagyobb bajok vannak a sürgősségi háziorvosi ellátással. A kistelepüléseken általában körzetek összevonásával próbálnak segíteni a helyzeten, így azonban olyan extrém esetek is előfordulnak, mint Hajdú-Bihar megye déli részén, ahol derecskei központtal 11 elszórtan elhelyezkedő települést kötöttek össze. Itt az orvos csaknem egy óra alatt jut el a felügyelete alá tartozó terület egyik végéből a másikba, és ez még csak nem is egyedi eset. Még nehezebb a helyzet a házi gyermekorvosi praxisok terén: egy friss felmérés szerint a házi gyermekorvosok fele 60 évesnél idősebb, 20 százalékuk pedig elmúlt 70 éves.
A fentieknek némiképp ellentmond, hogy a KSH legfrissebb adatai szerint rekordszámú orvos dolgozik ma Magyarországon. Máris árnyaltabbá válik azonban a kép, ha tudjuk, hogy az itthon maradt orvosok közül napról napra egyre többen választják – legalább félállásban – a magánpraxist az alacsony fizetések és az embertelen munkaórák, vagyis az állami egészségügy helyett.
Ezzel párhuzamosan egyre nő a magánpraxisokat választó betegek száma is, az ott nyújtott ellátás azonban egy átlagos magyar ember fizetéséhez mérten elképesztően magas, így az átlagembereknek marad az ezer sebből vérző állami szféra.
A gondok egészen korán kezdődnek
A gyér utánpótlás ugyanakkor nem magyarázható csupán annyival, hogy a különböző külföldi ajánlatokkal, illetve a magánpraxis kényelmével elcsábítják a fiatal munkaerőt. A gondok ennél korábban, az egyetemi képzés során elkezdődnek.
A Felsőoktatási Elemzési Jelentések például nemrég arról számolt be, hogy az orvos- és egészségtudományi szakokon szokatlanul magas a lemorzsolódók száma: egészen konkrétan a tanulók harmada nem fejezi be az egyetemet. A kiadvány szerint a 2010/2011-es tanévben az alapképzésre beiratkozók 31,5 százaléka lemorzsolódott. Mindez különösen aggasztó annak fényében, hogy az Emmi adatai szerint
2020-ig ezer orvos, 185 fogorvos és 120 gyógyszerész megy majd nyugdíjba.
Hozzá kell tennünk, hogy ezt a számot jelenleg még meghaladja az egyetemet elkezdők száma, ráadásul az orvos- és egészségtudományi képzésre jelentkezők száma jelenleg növekvő tendenciát mutat, ám ha belekalkuláljuk a lemorzsolódókat, illetve az elvándorlókat is, már korántsem tűnik olyan rózsásnak a helyzet.
Képünk illusztráció – Fotó: Sean Gallup/Getty Images
Ösztöndíjak, mentőövek
A magyar állam egyebek mellett béremelésekkel, valamint különböző ösztöndíjakkal segítene a helyzeten. A havi 150 ezer forintos hiányszakmás ösztöndíjat például értelemszerűen olyan szakorvosjelöltek pályázhatják meg, akik valamelyik aktuális hiányszakmát választják. Az évi 640 ezer forintos Michalicza-ösztöndíj lényege, hogy az ösztöndíjasok vállalják: a végzés utáni 5 évből legalább 2 vagy 3 évet az állami egészségügyben dolgoznak – erre ráadásul az ápolóknak szóló egyetemi mesterképzésre jelentkezők is pályázhatnak. A Markusovszky-ösztöndíj már havi nettó 100 ezer forintot jelent azoknak a rezidenseknek, akik 10 évig a hazai állami szférában dolgoznak.
Kérdés azonban, mennyire alkalmasak az ilyen és ehhez hasonló ösztöndíjak a rezidensek itthon tartására. Ezzel kapcsolatban megkérdeztünk egy Markusovszky-ösztöndíjas szakorvos-jelöltet, aki aneszteziológusként dolgozik egy budapesti kórházban.
Kata amióta csak az eszét tudja, orvos szeretett volna lenni, így számára nem is volt kérdéses a pályaválasztás. Bár a munkája nehéz, és természetesen ő is sokat túlórázik az orvoshiány miatt, továbbra is elhivatott, szereti a munkáját, és egyelőre nem akar külföldre menni. Ez részben a fentebb említett intézkedéseknek is köszönhető, hiszen az aneszteziológusok helyzetén rengeteget segített, hogy az elmúlt évek során (éppen az orvoshiány miatt) jelentősen növelték a bérüket. Persze ez közel sem jelenti, hogy Kata a rezidensi fizetéséből dúskálna a pénzben, de a havi 100 ezer forintos ösztöndíjjal együtt elmondása szerint már félre tud tenni valamit – ami talán nem tűnik nagy dolognak, de a néhány évvel ezelőtti helyzethez képest mindenképpen előrelépésnek számít.
Ennek ellenére vannak fenntartásai a Markusovszky-ösztöndíj sikerességével kapcsolatban. Egészen konkrétan abban kételkedik, mennyire tartják vissza ezek a lehetőségek a külföld felé kacsintgató orvostanhallgatókat.
Ezt az ösztöndíjat leginkább azok veszik fel, akik itthon akarnak maradni. Ha valaki külföldre akar menni, azt ez a 100 ezer forint nem fogja visszatartani
– mondta határozottan.
Kata is azok közé a rezidensek közé tartozik, akik hosszú távra terveznek Magyarországon, de tudja, hogy ők képezik a kivételt. Az ő évfolyamában a hallgatóknak nagyjából a fele eleve a külföldi munkavállalással számolt, de még az ösztöndíjasok közül is ismer olyanokat, akik fenntartják maguknak a költözés lehetőségét. Az egyik ismerőse például egy külön bankszámlára teszi az ösztöndíjat arra az esetre, hogy ha egyszer esetleg mégis a külföldi munkavállalás mellett döntene, akkor egyben vissza tudja fizetni ezt az összeget az államnak.
Háziorvosnak lenni jó, de csak a fővárosban
Katához hasonlóan szintén az állami egészségügy mellett döntött Éva, aki immár két éve dolgozik háziorvosként a fővárosban. Ő rezidensként azért döntött a háziorvosi praxis mellett, mert azt akarta, maradjon ideje arra is, hogy a szenvedélyével, az alternatív orvoslással foglalkozzon, illetve hogy ő dönthesse el, hogyan kezeli a betegeit.
Sokszor egész egyszerűen nincsenek meg a feltételek a megfelelő ellátáshoz (MTI Fotó: Balázs Attila)
Éva szerint ma kifejezetten vonzó dolog háziorvosnak lenni Budapesten, nagyon jelentősnek látja azonban a különbséget a főváros és az ország többi része között, még a nagyvárosokat tekintve is. Természetesen a kistelepüléseken a legnehezebb a háziorvosok helyzete, éppen ezért a különféle plusz juttatások, szolgálati lakások sem elegendőek ahhoz, hogy odacsábítsák őket. Mint elmondta, a kistelepüléseken praktizáló orvosoknak rengeteg olyan problémával kell szembesülniük, amivel egy budapesti háziorvosnak sohasem: sokszor egész egyszerűen nincsenek meg a feltételek a megfelelő ellátáshoz, az orvosok, úgymond, egyedül maradnak a beteggel.
Ezt nem lehet pénzzel kompenzálni
– fogalmazott Éva.
Hozzátette: szerinte a magyar egészségügy általános gondja, hogy az orvosokra olyan feladatok hárulnak, amelyekkel nem lenne szabad őket terhelni. Nagyon gyakori például, hogy a kijáró háziorvosokat a személyes problémáikkal terhelik a betegek, amibe hosszú távon bizony könnyű belefásulni. Szintén általános tapasztalata, hogy a betegek nem figyelnek eléggé oda az egészségükre, de elvárják, hogy az orvosok azonnal meggyógyítsák őket.
Az egészségügy nem tehet többet a betegért, mint amennyit ő magáért megtesz
– mondta ezzel kapcsolatban.
Éva a paraszolvenciát is mérgező jelenségnek látja, ugyanakkor szerinte ez sokkal inkább visszatartja az orvosokat attól, hogy áttérjenek a magánszférába, mint például a különféle ösztöndíjak.
Ami a külföldi munkavállalást illeti, Éva édesanyja éveken át dolgozott Németországban neurológusként, ám nála – mint mondja, személyes okokból – szóba sem jött a külföldi munkavállalás. Bár ő a maradás mellett döntött, teljességgel megérti azokat, akik úgy döntöttek, hogy Magyarország határain túl folytatják a gyógyítást.
Ha egy orvos azt látja, hogy nem tudja megadni a betegének azt, amit máshol megkaphat, akkor már tényleg nagy a baj
– mondta velősen.
