nlc.hu
Egészség
Havonta ennyi pénzt igényelhetnek vissza a tartósan betegek

Havonta ennyi pénzt igényelhetnek vissza a tartósan betegek

Számos női betegségre kérhető az adókedvezmény, például endometriózisra is, a pénz akár 5 évre visszamenőleg is járhat.

Idén jelentősen bővült azoknak a tartós egészségügyi problémáknak a köre, amelyek után a dolgozók a minimálbér 5 százalékának megfelelő összeget – idén 7450 forintot – igényelhetnek vissza havonta a személyi jövedelemadójukból (szja).

A Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közleménye szerint az erre vonatkozó kormányrendelet 18 betegségcsoportot, ezen belül mintegy 700 olyan betegséget határoz meg, amelyeknek érintettjei jogosulttá válhatnak az éves szinten 90 ezer forintot jelentő adókedvezményre.

Idén január elsejétől ebbe a körbe tartozik az endometriózis, illetve az emlő-, méhnyak-, petefészek-, prosztata- és heredaganat is. Bár a jogosultságot csak az év elejétől állapították meg, a kedvezmény az eddigi betegségekhez hasonlóan akár 5 évre visszamenőleg is járhat, amennyiben a betegséget ennyivel korábban megállapították.

  • Az adókedvezményt a munkavállalók havonta kaphatják meg. Ehhez az év első hónapjában adóelőleg-nyilatkozatot kell leadniuk.
  • A másik megoldás, hogy az éves adóbevallásukban igénylik vissza a pénzt egy összegben.
  • A korábbi évekre visszamenőleg járó adókedvezményhez (ez az akkor érvényes minimálbérek 5 százalékát jelenti) az érintett évekre vonatkozó adóbevallások utólagos revíziójával lehet hozzájutni.
  • A kedvezmény igénybevételének feltétele a betegség fennállását bizonyító orvosi igazolás, amely szakambulancia vagy kórházi szakorvos diagnózisára épül.

Balog Lajos, a Trenkwalder rehabilitációs üzletágának vezetőjét azt mondta: „Mivel jelentős összegről van szó, minden olyan munkavállalónak, aki valamilyen tartós egészségügyi problémával él, javasolható, hogy konzultáljon kezelőorvosával arról, hogy betegsége után jár-e neki adókedvezmény.”

Hozzátette, a kedvezményezett betegségek közé a különböző érzékelési és mozgásszervi fogyatékosságok, mentális viselkedészavarok mellett olyan egészségügyi problémák is beletartozhatnak, mint a laktózintolerancia, a cukorbetegség vagy a Crohn-betegség.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal korábbi tájékoztatása szerint 2017-ben 217 ezren éltek a betegségek után járó szja-kedvezmény lehetőségével. Egyes becslések szerint a kedvezményezetti kör kibővítésével ez a szám idén akár meg is kétszereződhet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top