„Akkor már hónapok óta beteg voltam” – kezdi a Scary Mommy oldalán közzétett vallomását Rachel Garlinghouse, akit élete két teljesen különböző időszakában is csak a kitartása és a makacssága mentett meg attól, hogy véget érjen az élete. Az első kálváriája még az egyetem alatt kezdődött: „Hálaadáskor, a tanítási szünetben kezdődött egy – akkor még azt hittem – gyomorrontással. Nyakig voltam munkával, szóval képzelhetitek, mennyi figyelmet szenteltem a rosszulléteimnek és a tüneteimnek. Azt gondoltam, csak egy gyorsan múló kellemetlenség az egész” – vallja be Rachel, aki álmában se gondolta volna, hogy ezzel egy másfél évig tartó tortúra veszi kezdetét, amelynek a végén élet és halál között lebeg majd.
Pedig így volt. Először akkor kezdett el aggódni, mikor a gyomorrontást követően – hiába evett és ivott rendesen – képtelen volt hízni. „Az étvágyam csillapíthatatlan volt, és rengeteget ettem is, mégse történt semmi. A legrosszabb mégsem ez volt, hanem a fáradtság: akkoriban még az autóból kiszállásban is el tudtam fáradni.”
Rachel újra és újra felkereste a háziorvosát; szerette volna tudni, miért is érzi rosszul magát. Csakhogy hiába járt másfél év alatt legalább 16-szor az orvosnál, egyszer sem kapott diagnózist. A legutolsó alkalommal orvosa azzal küldte őt haza, hogy vagy hipochonder, vagy anorexiás. „Zokogtam, mikor hazaértem. Aztán a következő pénteken minden megváltozott: épp otthon voltam, és dolgozatokat kellett volna javítanom, csakhogy sehogy se tudtam rávenni magam a munkára. Emlékszem, délelőtt 11 volt, én meg csak feküdtem a kanapén.”
Mint kiderült, Rachel el-elvesztette az eszméletét, aggódó férje pedig órákon keresztül hiába próbálta őt elérni telefonon. Ő riasztotta végül a mentőket is, akik azonnal kórházba szállították a félig eszméletlen nőtt. „Itt egy gyors vérvétel után máris kaptam diagnózist: diabéteszes ketoacidózisom van a hosszú ideig kezeletlen egyes típusú cukorbetegségem következményeként.”
Rachel azt mondja, miközben az orvosok az életéért küzdöttek, az egyik ápolónő elmondta neki, ha néhány órával később hozzák be, talán már nem él. „Azonnal orvost váltottam, és bár sokáig azt fontolgattam, beperlem őt gondatlan veszélyeztetés miatt, erre végül nem került sor. Nem akartam többet foglalkozni a dologgal, és azt hittem, elengedhetem életemnek ezt az időszakát. Csakhogy 12 évvel később ismét megtörtént.”
Rachel azt írja, ezúttal választott nőgyógyásza hagyta őt cserben, mikor egy csomót talált a mellében. „Szerinte túl fiatal voltam a mellrákhoz, és bár ő is kitapintotta a csomót, úgy vélte, az nem igényel alaposabb utánajárást. Szerencsére én máshogy gondoltam: felkerestem egy sebészt, aki vállalta, hogy mintát vesz a csomóból, amiről kiderült, hogy mellrák. Ha a nőgyógyászomra hallgatok, legkorábban fél év múlva lett volna diagnózisom; a kontrollvizsgálaton derült volna ki, hogy rákos vagyok. Addigra a betegség talán már szét is terjedt volna a testemben.”
És hogy Rachel miért döntött úgy, hogy megosztja a rossz tapasztalatait? Nem azért, hogy lebeszélje az embereket az orvosokról! Sőt, mindenkit arra bátorít, ha megváltozott valami a testében, ha furcsa tünetei vannak, igenis keresse fel az orvosát. „Ne tántorítson el, ha azt mondja, csak képzeled a dolgot, vagy ha elutasító. Keress másikat, és menj az igazad után addig, míg bizonyosságot nem kapsz arról, hogy minden rendben van.”
Nyitókép: Unsplash
