nlc.hu
Egészség
Egy 61 éves rákbeteg nő az első, aki élt az eutanázia lehetőségével Ausztráliában

Egy 61 éves rákbeteg nő az első, aki élt az eutanázia lehetőségével Ausztráliában

Nagyon hálás volt, amiért úgy halhatott meg, ahogyan szeretett volna.

Végstádiumú rákban szenvedett a 61 éves Kerry Robertson, az első nő, aki élt a júniusban elfogadott ausztrál állami törvénymódosítással, mely bizonyos esetekben engedélyezi az eutanáziát.

A törvény csak Victoria államban érvényes, de valószínűleg többen is elfogadják majd, a szavazások folyamatban vannak. Kerry családja szerint a nő a törvénynek hála úgy halhatott meg, ahogy szeretett volna, szabad akaratából és békésen.

Kerry Robertsonnál 2010-ben diagnosztizáltak mellrákot, ami az évek során átterjedt a májára, tüdejére, agyára és a csontjaira is. Idén márciusban döntött úgy, hogy nem kér több kemoterápiát, mert a kezelés mellékhatásai és a fájdalom, amit érzett, már elviselhetetlen volt számára.

„Mellette voltunk, David Bowie szólt a háttérben, körbevettük szeretettel, el tudtunk búcsúzni, egyszerű volt, és méltóságteljes. Nekem ez a legnagyobb öröm, hogy mindent megtehettünk azért, hogy az életében boldog legyen, és kényelemben távozhasson, ahogy szeretett volna” – mondta a lánya a BBC-nek.

A törvény nagyon sok feltételt fogalmaz meg. A betegnek legalább háromszor kell engedélyért folyamodnia, amelyet erre külön kiképzett orvosoknak kell jóváhagyniuk. A beteg 18 éven felüli kell, hogy legyen, és orvosi igazolás kell arról, hogy kevesebb mint hat hónapja van hátra az életéből.

(via)

(Kiemelt kép: illusztráció, iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top