
A pikkelysömör (pszoriázis) az emberek két-három százalékát érinti, nem tekinthető ritkának, mégis sok elszenvedője érzi úgy, egyedül van a bajával. A kellemetlen vörös foltokkal, viszketéssel, hámló bőrrel együtt járó autoimmun betegség ugyanakkor nem válogat, és a celebvilágban is többeket elért.
Kim Kardashian élő adásban, a róla szóló valóságshow-ban, kamerák előtt tudta meg, hogy ez okozza bőrproblémáit.
Kim megmutatta foltjait
Art Garfunkel, a híres duó, a Simon and Garfunkel tagja még Izraelbe is elutazott, hogy a Holt-tenger sós vízében megmártózva enyhítse a pszoriázis tüneteit.

Art Garfunkel a sós víz hatásában hisz (Fotó: Youtube)
Jon Lovitz humoristaként és színészként is ismert, ő játszotta például az Osztály, vigyázz című vígjáték főszerepét. Ő először csak sima kiütésnek gondolta a testén megjelenő foltokat és akkor eszmélt, amikor a pikkelysömör már a teste 75 százalékán megjelent.

A humorista először nem vette komolyan a pikkelysömört (Fotó: Youtube)
Cara Delevingne-ről mindenkinek a szépség jut eszébe. A modellként is dolgozó színésznő épp az Öngyilkos osztag című filmjét népszerűsítette, amikor az egyik vörös szőnyeges vonulásánál a fotósoknak feltűnt, hogy a karján és a hátán vörös, ránézésre is viszkető foltok jelentek meg. Cara később a munkájával járó stresszhez kötötte a pikkelysömör kialakulását.

Getty Images
Az Oasis frontemberének, Liam Gallaghernek évek óta meggyűlik a baja a pikkelysömörrel. Mivel a fejbőrén is megtalálhatók az elszarusodott plakkok, előfordult, hogy a koncertjükön az egyik rajongója kábítószernek gondolta a zenész bőrhámlását.
Az ötszörös olimpiai bajnok és a tizenkétszeres olimpiai dobogós amerikai úszó Dara Torres egyáltalán nem szégyelli a foltjait. Mint elmondta, épp azért vetkőzik bátran fürdőruhára, hogy az emberek lássák, együtt lehet élni a pikkelysömörrel, és nem fél megmutatni a testén lévő elszarusodott foltokat.

Az olimpiai bajnok nem rejtegeti betegségét (Fotó: daratorres.com)
Pikkelysömörrel élt az egyik leghíresebb amerikai regényíró, John Updike is. A kétszeres Pulitzer-díjas író egy esszét is írt Háborúban a bőrömmel címmel.

Fotó: neh.gov
Nem kímélte a betegség az egyik leghíresebb amerikai énekesnőt, Britney Spearst sem, akit 2012-ben fotóztak le a lábán elszarusodott foltokkal.