Erős túlzással mindnyájan szabadtüdős merülők vagyunk már születésünk előtt, hiszen az anyaméhben is ezt csináljuk, nemde? Neked hogyan kezdődött a kapcsolatod a vízzel?
Három hónapos koromban elvittek babaúszásra a szüleim. A vízzel való kapcsolatom már ekkor megalapozódott, mert előbb tudtam úszni, mint járni. Úsztam az óvodai években, majd kisiskolás koromban versenyszerűen szinkronúszni kezdtem. De tiniként elhagytam a versenysportot, mert inkább lázadozni kezdtem. Sosem voltam egy vékony kislány, inkább mindig is erősebb alkatú. A szüleim ezért is támogatták nagyon, hogy sportoljak: hogy ne legyen súlyfeleslegem.
Okozott ez a testalkat problémát az életed során?
Amikor abbahagytam a sportot, természetesen elkezdtek felkúszni a kilók, majd 16 évesen, amikor már 84 kilós voltam, elhatároztam, hogy lefogyok. Tiniként rosszul esett, hogy emiatt nem tudtam érvényesülni a közegemben. Őrült diétákba kezdtem, egy kicsivel több mint fél év alatt lefogytam 43 kilóra, sajnos átestem a ló túloldalára. Anorexiás és bulimiás lettem, de még azelőtt felismertem a problémát, hogy súlyosabb következményei lettek volna. Leérettségiztem 18 évesen, és elkezdtem menedzserként és idegenvezetőként dolgozni egy turisztikai cégnél. Ezt csináltam több évig, imádtam, és csak a munkáról szólt az életem, igazi munkamániás lettem. Idegenvezetőként gyakorta látogattam csoportokkal is a romkocsmákat, és az alkohol miatt megint elkezdtek felszaladni a kilók.
Korok Fatima (Fotó: magánarchívum)
105 kiló környékére híztam végül. Egyszer egy rossz mozdulat miatt eltört a bokám, és mivel nem tudtam így dolgozni, jött a nagy felismerés, hogy a munkámon kívül semmi más nincs az életemben. Három hónapot feküdtem végül, bőven volt időm gondolkodni, rájöttem, hogy változtatni szeretnék az életemen.
Elkezdtem lefogyni, és amikor rendbe jött a bokám, utazgatni kezdtem.
Egy utazás során próbáltad ki a merülést? Vagy hogyan jött a képbe?
15 évesen Egyiptomban voltam nyaralni a családdal, és ott kipróbáltam a palackos búvárkodást. Mindig úgy gondoltam vissza erre az élményre, hogy fantasztikus volt. Úgy éreztem, valami meg kell hogy mentsen saját magamtól, egy új inger… Amikor Izraelben voltam, palackkal merültem egyet, és már ettől az egy alkalomtól úgy éreztem, hogy ez fog meggyógyítani. Tudtam, hogy szeretnék utazni és palackos búvárkodni. Az oktató, akivel ekkor merültem, biztatott, hogy próbáljam meg letenni a hivatalos búvárvizsgát. Mivel ez akkor nem fért bele, itthon, a dorogi tavon tettem le a vizsgát. A célom az volt, hogy mind az öt vizsgát teljesítem, és mesterbúvár lesz belőlem. Ez végül meg is valósult.
Eleinte egy szeretett hobbi volt számodra a búvárkodás?
Már az első merülés után több lett annál, munkát és hivatást kerestem. Spanyolországban kezdtem el dolgozni palackos búvárként. Itt találkoztam egy olyan fiúval, aki otthon volt a szabadtüdős merülésben, ő mesélt róla nekem először, és küldött videókat is, amik arról szóltak, hogy miért nem szabad egyedül végezni, és mik a veszélyei a sportágnak. Gyakorlatilag jól el lettem ijesztve, de valami megfogott benne, mert elkezdtem utánaolvasni a témának. Viszont rájöttem, hogy nincs most erre keretem, mert mindent a palackos búvárkodásra tettem félre.
Fotó: Sylvain Bes
Több mint egy év kellett, mire félre tudtam tenni annyi pénzt, hogy megcsináljam a kezdő tanfolyamot szabadtüdős merülésből. De arra jó volt ez a rengeteg idő, hogy addigra már nagyon vágytam az élményre, hogy végre kipróbálhassam magam abban, amiről előtte álmodoztam még palackos merülés közben is. Ahhoz, hogy valaki hivatásszerűen tudjon érvényesülni, papírt kell szereznie. A szabadtüdős merüléssel is úgy voltam, hogy oktatóként szerettem volna elhelyezkedni.
Szabályok a szabadtüdős mélymerülésben
- A legfontosabb szabály, hogy sosem merülünk egyedül. Az ember természeténél fogva nem tud a vízben lélegezni, ha bármi baj lenne, kell valaki mellé, aki tud segíteni.
- 60 méternél mélyebbre naponta csak egyszer szabad merülni, mert kockázatos a szervezet számára naponta többször ekkora nyomáskülönbséget átélni.
A versenyzés csak ezek után került a képbe? És egyáltalán, milyen egy szabadtüdős merülőverseny?
Még azelőtt beneveztem életem első szabadtüdős versenyére, hogy meglett volna a kezdő papírom. Feliratkoztam egy edzőhöz, és reméltem, hogy majd segít nekem. A szabadtüdős merülés egy fantasztikusan sokágú sport. Három fő típusa van: az első a statikus apnea, az egyetlen szám, amelyben a lélegzet visszatartásának ideje számít, vagyis az, hogy a versenyző minél tovább legyen képes levegő nélkül lenni a vízben. A női világrekord itt 9:02, ezt Natalia Molchanova érte el, a férfiaknál pedig Branko Petrovic a rekorder 11:54-gyel. A dinamikus versenyszámnak két fajtáját különböztetjük meg: uszonnyal vagy uszony nélkül. Mindkettő medencében zajlik, a versenyzőknek minél hosszabb távot kell megtenniük egy levegővétellel. Ez úgy néz ki, hogy a medence egyik falától a másikig úszkálnak a versenyzők a víz alatt. Itt is több versenyszám van, attól függően, hogy mellúszásban, vagy békauszonnyal, vagy úgynevezett sellőuszonnyal úszik valaki, és ez a szakág itthon is gyakorolható, két egyesület is van Magyarországon. A harmadik típus, a mélymerülés az én versenyszámom: létezik medencés mélymerülő verseny is, de jellemzően a gyönyörű kék vizű tengerekben zajlanak az edzések és a versenyek is.
A te versenyszámod hogyan zajlik pontosan?
Egy kötél mentén kell megtenni a távolságot, amihez egy karabinerrel csatlakozik a versenyző. A kötél biztonságot és referenciát ad a sportolónak, és a biztonsági búvárok is – akik ebben a sportban szintén szabadtüdős búvárok – így tudnak követni és szemmel tartani. A mélységi merülésnél kiegészül a paletta a szabad merüléssel, ami azt jelenti, hogy kézzel húzod magad a kötél mentén le és föl, és nem lehet rajtad uszony. Fizikailag nem annyira megerőltető sportág, mint például az uszonyos versenyszámok, a legrelaxáltabb állapotot lehet elérni vele. Ez az, amit először megtanítunk a tanfolyamokon is.
Fotó: Sylvain Bes
Csak te vagy, a kötél, a neoprén, és amikor úgy érzed, visszafordulsz.
Hát igen, ezt így tanítjuk a tanfolyamon is, de azért nem ilyen egyszerű a dolog. A legnagyobb kihívás a lefelé vezető úton az egyenlítés. A víz alatt óriási a nyomáskülönbség, 10 méterenként 1 barral, 1 atmoszférányival nő a nyomás. Ezt a testünk jól tolerálja, azonban a középfülben, a száj- és az arcüregben lévő levegő a nyomás hatására sűrűbbé válik, a térfogata pedig csökken, és a víz súlya befelé nyomja a dobhártyát. Úgy tudjuk kiegyenlíteni a nyomást, hogy további levegővel töltjük fel az üregeket a tüdőből. A sportág technikai nehézsége az, hogy ezt hogyan tudjuk megoldani, az egyenlítés elmulasztása ugyanis először kellemetlen érzéssel, majd fájdalommal és további erőltetésnél dobhártyaszakadással járhat. Fölfelé viszont már nincs vele gond, olyankor automatikusan történik az egyenlítés.
Azt mondtad, fizikailag nem megterhelő ez a sportág, de azért csak nem olyan könnyű lehúzni magadat a mélybe.
Lefelé a felhajtóerő az első 20-25 méteren jelentős, de alatta már nem hat, megkezdődik az úgynevezett szabadesés. Ha jó a pozíció, akkor az ember mindenféle mozgás nélkül egyre gyorsulva lefelé esik a vízben. Persze azért ez nem egy olyan zuhanás, mint a felszínen, könnyen meg lehet állítani a szabadesést, és elindulni fölfelé.
Talán olyasmi lehet, mint repülni. Tulajdonképpen ez az egyetlen lehetőség a Földön arra, hogy gép nélkül, kontrolláltan repülhessen az ember.
A felfelé vezető út a nehezebb izommunkát igénylő része a merülésnek, az utolsó 20 métert azonban megkönnyíti a felhajtóerő.
Fatima a világbajnokságon, a merülés után (Fotó: Sylvain Bes)
Akkor ez okozza az addikciót is?
Ez a legkülönlegesebb, legcsodálatosabb és legspirituálisabb érzés a földön. És nemcsak egy 80 méteres merüléskor lehet átélni, hanem kezdő szinten is. Ez egy igazi földöntúli utazás. A víz alatti repülés egy hatalmas nagy függőség.
Nehezen tudom elképzelni, hogy csak repülök a vízben, és nem veszek levegőt.
A szén-dioxid-szint emelkedését érzi úgy az ember, hogy nem kap levegőt. Optimális esetben merülés közben azonban nem gondolsz erre. El vagy foglalva az egyenlítéssel, és élvezed a merülést, az utazást.
A mélymerülés segít mélymeditációs állapotba kerülni, vagyis ez nem olyan, mint amikor az asztalnál ülve befogja valaki az orrát, és nem vesz levegőt. Óriási csend van, a mélységgel csökken a fény, körbeölel a tenger. Ez egy teljesen más világ, egyszerűen nem gondolsz arra, hogy levegőt kellene venni.
Amikor ez eszedbe jut, kiestél a fókuszált meditációs állapotból. Ilyenkor igyekezni kell újra összpontosítani, és ha nem megy, akkor nincs értelme tovább folytatni a merülést, vissza kell fordulni, és fel kell menni.
Fotó: Sylvain Bes
Ha csak mész és mész, akkor mégis honnan tudod, hogy meg kell fordulni?
A kitűzött mélységnél nem tud mélyebbre menni a versenyző, mert úgy van beállítva a kötél. A verseny előtti napon le kell adni a célmélységet, a merülés várható időtartamát és a fordulási időt, vagyis azt, hogy várhatóan mikor fogsz megfordulni, elindulni fölfelé.
Te most új magyar rekordot merültél, és világbajnok lettél. Milyen mélyre kellett ehhez menned?
81 métert írtam be, amivel úgy érzem, nem vállaltam túl magam. Amikor kiküldték a versenylistát, az én merülési mélységem volt a legnagyobb, vagyis tudtam, hogy esélyes vagyok a világbajnoki címre. Szerencsére nagyon jól sikerült a merülés, és nagyon jól alakult minden. 81 méterre merültem, és 2 perc 48 másodperc volt az időm, ami új magyar rekordot és világbajnoki címet is jelentett.
Fotó: magánarchívum
105 kilósan, törött bokával gondoltad volna, hogy ilyen messzire jutsz?
Soha nem terveztem, hogy világbajnok leszek. Annyi volt a célom ebben a sportban, hogy megtaláljam a boldogságomat, a hivatásomat, a későbbi nagy álmom pedig az volt, hogy merüljek egy világrekordot. Ezzel bekerültem a top sportolók közé, innentől válik majd nagyon nehézzé a versenyzés. Jövőre vannak nagy versenyek, amiken szeretnék indulni, de még a szponzoroktól függ, hogy melyik eseményre tudok kijutni. Főleg édesapám, a budapesti K&K Industry épületgépészeti cég, a falum, Pilisszentiván, illetve kedves ismerősök és ismeretlenek támogatásával tudtam felkészülni és elutazni a vb-re – azt meg majd meglátjuk, jövőre mi sikerül. Magyarországon a szabadtüdős mélymerülés nem hivatalos sportág, meg kell vívni a harcot. Mindenképpen szeretnék minimum még egy magyar rekordot beírni a történelmekönyvekbe.
Milyen edzésekkel lehet felkészülni egy ilyen versenyre?
Tavaly június végén, amikor elhatároztam, hogy belőlem szabadtüdős merülő és példamutató sportoló lesz, még elszívtam az utolsó doboz cigimet, megittam az utolsó üveg rumomat, és belevágtam egy három hónapos felkészülési edzésbe. Nagyon sokat úsztam hosszútávot, reggelente rengeteget nyújtottam, jógáztam, lélegzetvisszatartásos izommunkát végeztem, például guggoltam egy levegővétellel, vagy úszás közben hosszabb ideig kihagytam a levegővételt a víz alatt, illetve intervalledzéseket csináltam futópadon, és súlyzós edzéseket végeztem. Hetente négy-öt alkalommal merültem, gyakoroltam, tapasztaltam, tanultam mindenhonnan és mindenkitől, szomjaztam, hogy többet tudjak, és többre legyek képes. Bár nehéz volt, és sokszor voltam magányos, a merülések óriási boldogságot adnak nekem.
Fotó: magánarchívum
Neked mit adott ez a sportág?
A szabadtüdős merülés nem csak egy extrém sport, ennél sokkal összetettebb. Bárkinek segítséget adhat az életében. Nekem célt adott, és örömöt ad, sokkal jobban értékelem minden egyes lélegzetvételemet.
Amikor az ember lélegzik, észre sem veszi, mekkora dolog ez. De amikor nem veszel levegőt, akkor felértékelődik mindaz, ami egyébként alapvetés. A sportág gyakorlatait az élet egyéb területén is remekül lehet hasznosítani. A relaxációs gyakorlatok, a meditáció, a tervezett haladás egy álom, egy kitűzött cél felé, az nagyon sok mindenre megtanít. Az, hogy tagja lehetek a szabadtüdős búvárok „családjának”, életem egyik legjobb története, és remélem, ez a szerelem életem végéig elkísér majd.
